Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-09-17 / 18-19. szám

AZ ÜLÉS ZÁRÓNAPJA

részterület tévedését átviszi az egészre, az irodalmi és történelmi tudat torzulásait a nemzettudatra, sőt az emberi tudatra.”

Az ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy a kultúra minden ága és területe — a befogadók korától és érdeklődésétől függően — egyaránt alkalmas a magyar kultúra terjesztésére, a magyarságtudat erősítésére. Balassa Ivántól, a Néprajzi Társaság elnökétől, a Néprajz mindenkinek ismeretterjesztő sorozat szerkesztőjétől megtudtuk, hogy a sorozat első kötete után a közeljövőben további három kötet jelenik meg. Kerékgyártó István, a Népművelési Intézet munkatársa diavetítéssel egybekötött felszólalásában az újjáéledt népi kézművesség és népművészet emberformáló hatásáról beszélt. Ugyanakkor néhány, nagy tetszéssel fogadott javaslatot tett arra, hogyan vehetnek részt magyar származású fiatalok a hazai népművészeti alkotótáborokban, ahol maguk is próbára tehetik képességeiket fazekasságban, szövésben, fafaragásban.

Jó néhány olyan hozzászólás is elhangzott, amelyek közvetlenül nem

járultak hozzá a védnökség gyakorlati munkájához, de a következő Anyanyelvi Konferencián alighanem napirendre kerülnek. Lillywhite Daróczi Sára az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének „megfiatalítását” javasolta. „Éppen csak azok a fiatalok nincsenek közöttünk, nem mondhatják el tapasztalataikat és kívánságaikat, akikért munkálkodunk. Javaslom, hogy a veszprémi konferencián tűzzük napirendre a védnökség kibővítésének vagy átalakításának ügyét!'’’ A védnökség tagjai tapssal jutalmazták a javaslatot.

Dedinszky Erika Hollandiában élő költő a műfordítók növekvő szerepét elemezte. „A másod- és harmadgenerációs magyarok esetében nem lehet célunk, hogy megtanulják a magyar nyelvet, de fordítások révén megismerhetik a magyar irodalmat. Meg kellene vizsgálni, mit tehetne Magyarország a közös kiadások további előmozdítására."

Nagy Károly (USA) az egyetemes magyar irodalom jobb megismerését kívánva, javasolta, hogy a Látóhatár című budapesti folyóirat legyen gazdagabb, tallózzon a határokon túli magyar irodalomból is. Hozzászólása során néhány általa nem-kívánatosnak jellemzett — az anyanyelvi mozgalmon kívüli politikai — jelenségből olyan következtetésre jutott, mintha a hazai hivatalos körök szűkíteni akarnák az anyanyelvi mozgalom eddigi kereteit.

Szabó Zoltán az MVSZ nyugalmazott főtitkára, a Védnökség tagja hozzászólásában hangsúlyozta, hogy erősíteni szükséges az együttműködést a kiadványok szerkesztésében, mert a közös munka alapja a hazai szakemberek és az idegenben tanító pedagógusok tapasztalata. Nagy Károllyal vitázva és különféle sajtóközleményekre reagálva arról szólt, hogy a védnökség hazai és külföldi tagjainak egyHamza András

aránt távol kell tartani az anyanyelvi mozgalmat a politikától, mert ez a biztosítéka az eddigi eredmények megőrzésének, ami egyben a továbblépés garanciája is.

Fekete Gyula író felszólalásában kiemelte, hogy az írószövetség elnöksége nagy figyelmet szentel a magyar irodalom külföldi terjesztésének. E téren sokat segítenek nyugati íróbarátaink is. Fontosak az értékszempontok, a kapcsolatok fejlesztése. Fekete Gyula hangsúlyozta, hogy akik a világnézeti különbségek-ellentétek miatt az anyanyelvi mozgalom tiszteletreméltó céljait kockáztatják, azok a legtöbb kárt az olvasóknak okozzák.

Hamza András (USA) a kóruséneklésre hívta fel a Védnökség figyelmét. A külföldön működő magyar kórusok ezeddig semmiféle támogatást nem kaptak az anyanyelvi mozgalomtól, holott zenei kultúránk továbbéltétől Példának a maga vezette, tízéves fennállását ünneplő Kodály kórust említette, amelynek repertoárján 104 magyar kórusmű szerepel!

A felszólalások összegzésekor Maróit Gifula, a munkabizottság elnöke bejelentette, hogy az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége és a Magyarok Világszövetsége 1985-ben megrendezi a Magyar Folklór Világfesztiválját. Nemcsak táncegyüttesek, hanem népi zenekarok, hangszeres szólisták és kórusok jelentkezését is várják.

Az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége kulturális és módszertani folyóirata a Nyelvünk és kultúránk. A munkabizottság és a lap szerkesztő bizottsága meghallgatta a felelős szerkesztő, Imre Samu beszámolóját is.

,, A kezdet i szerény cél—hogy tudniillik a kapcsolattartás, egymás informálásának eszköze legyen az a kiadvány, amelyet akkor még elsősorban „Tájékoztató" - ként emlegettünk — az anyanyelvi mozgatom megizmosodásával, feladatainak színesedésével együtt módosult, bővült. S a folyóiratban fokozatosan helyet kapott a nyelvoktatás, a kulturális munka szakmai segítése, az anyanyelvi mozgalom céljainak megvalósítása tervszerű, konkrét támogatása, illetőleg ahogy egyre inkább előtérbe került a kétnyelvűség, a kettős kultúra, a magyarnak mint második nyelvnek a problematikája — úgy érzem, a lap nem csupán követte az anyanyelvi mozgalom eseményeit, hanem bizonyos fokig igyekezett azokat befolyásolni, irányítani is."

A szerkesztő és a hallgatóság örömmel vették tudomásul, hogy újabb rovatokkal gazdagodik a folyóirat. Ilyen a híres külföldi magyar tudósok életét és munkásságát bemutató sorozat, valamint Weiss Valérnak, a Brémai Német—Magyar Kulturális Egyesület vezetőjének kezdeményezése, amely az egyesületi élet szervezésével, módszertanával foglalkozik.

A FOTÓKAT REZES MOLNÁR ESZTER GÁBOR VIKTOR ÉS NOVOTTA FERENC KÉSZÍTETTE.

A TUDÓSÍTÁSOKAT GARAMI LÁSZLÓ. BALÁZS ÁDÁM, LINTNER SÁNDOR ÉS BOKROS KATALIN ÍRTA.

A Védnökség tagjainak bőven volt mondanivalójuk, olyannyira, hogy a csötörtöki záróülésszak idejéből több mint egy órát kellett lecsípni, hogy mindenki, ha röviden is, beszélhessen fontos dolgairól, dolgainkról. Szépe György nyelvész a kétnyelvűség kérdéséhez hozzászólva arról beszélt, menynyiben kapcsolódik az Anyanyelvi Konferencia munkája a UNESCO törekvéseihez. Az Egyesült Nemzetek szakosított szervezetének az az álláspontja — ami egyébként eredetileg a gyarmati népekre vonatkozott, — hogy mindenki, minden gyermek az anyanyelvén kezdje el a tanulást. A hetvenes évekre az a helyzet alakult ki, hogy az iskolában megjelent a kétnyelvű modell, amivel módszertani szemponttól a UNESCO elkezdett foglalkozni, s felmerült az az óhaj is, miszerint ki kell terjeszteni ezt az elvet a kivándoroltak gyermekeire is. Az Európában élő kivándorolt gyerekek anyanyelvi nevelésével kapcsolatos szakmai fejlődések még tudományosan nincsenek alátámasztva. Az igényeken kívül a megoldás módozatait nemtudjákmegfogalmazni. Mi, magyarok talán kivételek vagyunk ez alól, s tapasztalatainkkal hozzá tudnánk járulni a UNESCO munkájához. Örömteli tény, hogy a UNESCO-nál megindult egy olyan fejlődés, amely egy irányban halad az Anyanyelvi Konferencia törekvéseivel.

Bánki József érsek-püspök az anyanyelv megőrzésének fontosságáról szólva azt javasolta, hogy a kint született gyermekek anyanyelvi nevelését segítendő, jó volna, ha a tankönyvek mellé a Szent István Társulat kiadásában megjelent Képes Bibliát is el tudnánk küldeni.

Nagy Károly szavai szerint az Anyanyelvi Konferencia munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kitaszítottból, emigránsból, bújdosóból, disszidensből kulturális „követ” lett sok kint élő magyar.

A Védnökség meghallgatta a távollevő Sinor Dénes professzor írásban elküldött felszólalását. Ebből idézünk néhány részletet:

„Változás az élet lényege, ismérve. Egészséges tünet, hogy mozgalmunkban és a Magyarok Világszövetségében változások észlelhetők. Tanulunk és az élet is újabb feladatok, problémák elé állít. De a „gyakorlat” célját nem szabad szem előtt tévesztenünk. Az évek folyamán többször, unalomig — még latinul is — ismételgettem, hogy az Anyanyelvi Mozgalom nem elégedhet meg azzal, hogy a nyugaton élő magyarok között az anyanyelv ismeretét, fenntartását istápolja. Fontos dolog ez, de inkább csak eszköz. A fő cél a magyarság, tehát elsősorban Magyarország segítése kell hogy legyen. Ha ott lennék, erre emlékeztetném újra a Védnökséget.

Mi — külföldi magyarok — elfogadjuk a mai, szocialista Magyarországot annak ami, viszont, persze, elvárjuk, hogy magyar hivatalos szervek még kísérletet se tegyenek arra, hogy /Utalunk változásokat sürgessenek saját országainkban. Egyszerűen szólva úgy képzeltem, hogy az a helyes ha — a közös cél érdekében — az országok belső viszonyaiból és esetleg saját meggyőződésünkből is fakadó ellentéteket még csak fel sem említjük.

Nos, az utóbbi évek tapasztalatai alapján én úgy látom, hogy magyarországi barátaink, a magyar hivatalos szervek, ezt a hallgatólagos megállapodást skrupulózusan tiszteletben tartották. Más a tapasztalatom néhány amerikai barátommal, és talán, ellenségemmel kapcsolatban. Egyesek — és akinek nem inge, ne vegye magára! — nemcsak tanácsokat adnak az otthon élőknek, de sokszor bizony elég hangosan követelésekkel állnak elő. Lényegtelen, hogy ezek a követelések helyesek, jogosültak-e. Én úgy látom, hogy nem felelnek meg az előbb említett hallgatólagos (az illetők által talán soha el nem fogadott) megállapodásnak.

Hadd emlékeztessem amerikai barátaimat arra, hogy a 18. századi nagy önállósodási törekvések szószólói fő sérelmükneka „taxation without representation"-t tekintették. Azaz parafrázisban: „nem fizetünk angol adót, lm nem vagyunk képviselve az angliai parlamentben”. Én úgy látom, hogy egyesek magyar adó fizetése nélkül akarnak magyar belügyekben szólásjogot nyerni. Nem helyes ez.

Igen fontosnak tartom, hogy a Védnökség új módszereket, utakat keressen, a kört kibővitendő. Tudtommal sikeres lépések történtek orvosokkal, közgazdászokkal való kapcsolataink intenzívebbé tételére. Tovább kell haladni a megkezdett úton."

Ezután a Védnökség megvitatta és elfogadta az Anyanyelvi Konferencia ügyrendjét és ennek alapján fog hozzá a V. Anyanyelvi Konferencia megszervezéséhez.

A konferencia összehívásával kapcsolatos javaslatokat Lőrincze Lajos terjesztette a hallgatóság elé.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben sokkal jobban kell támaszkodni azokra a tapasztalatokra, amelyeket a külföldön élő pedagógusok saját munkájuk során szereztek. „Tudomásul kell venni — jelentette ki Lőrincze Lajos —, hogy az anyanyelvi mozgalomnak tematikai, de személyi szempontból is megújulásra van szüksége. Új feladataink vannak, új területeket szeretnénk meghódítani, de ehhez a Védnökség f iatalítására van szükség.” Ezért azt indítványozta, hogy a Védnökség tagjai ajánljanak személyeket, akiket be lehetne vonni a közös munkába, Végezetül felvetette, hogy a közgazdász- és orvostalálkozó mintájára a jövőben a fordítók találkozóját is meg kellene szervezni, amelyhez az MTA Nyelvtudományi Intézete minden bizonnyal jó partner volna.

Ehhez a gondolathoz kapcsolódott hozzászólásában Dedinszky Erika, aki úgy látja, hogy a külföldön élő magyar származású gyerekek legnagyobb része a magyar irodalmat is csak fordításban olvassa. Jó lenne tehát, ha Magyarország otthont adna egy-két napos fordítói találkozónak, amelyen nemcsak a külföldön élő műfordítók lennének jelen, de részt venne a munkában a Magyar PEN Club is. Maróti Gyula annak a véleményének adott hangot, hogy a Védnökség tagjai között szívesen látna képzőművészeket is, akik időközönként be tudnának számolni azoknak a magyar tömböknek a vizuális kultúrájáról, amelyekben élnek. A záróülés végén a résztvevők egyhangúan elfogadták az V. Anyanyelvi Konferencia tematikájával kapcsolatos javaslatokat és megállapodtak abban, hogy a következő konferenciát 1985 augusztusában rendezik meg Veszprémben.

13