Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-08-20 / 16-17. szám
AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGRÓL (2.) Az állampolgárság fogalma hosszú ideje foglalkoztatja a szakembereket. Az adott állam politikai és társadalmi berendezkedésétől függően eltérően értelmezik és magyarázzák az állampolgárság tartalmát és jelentőségét. „Státus-e vagy kötelék? Szerződés vagy jogviszony?” — ezen vitatkoznak. A szocialista államjogászok szerint az állampolgárság államjogi jogviszony, amelyben az adott személyt egy meghatározott állam irányában kötelezettségek terhelik, — például az állampolgársági hűség — és jogok illetik meg, még akkor is, ha nincs ezen állam területén. A magyar állampolgárt megillető jogokat az alkotmány tételesen felsorolja. Az állampolgársági jogviszony alapján vesznek részt az állampolgárok a közhatalom gyakorlásában (választók és választhatók) és a népképviseleti szervek létrehozásában. A Magyar Népköztársaság állampolgárát nemcsak belföldön, hanem külföldi tartózkodása alatt is védelem illeti meg. Szükség esetén a magyar követségek és konzulátusok segítséget nyújtanak ehhez. A magyar állampolgárság olyan tartós kötelék, amely az embert egész életén végigkíséri és hazájához köti. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az állampolgársági kötelékből nem lehet elbocsátást kérni. Mint említettük, fontos vonása állampolgársági törvényünknek, hogy a magyar állampolgárság a távolléttel nem veszíthető el. Másképpen: a magyar állampolgárság fenntartható huzamos külföldi tartózkodás esetén is, akár családi kapcsolat, akar munkavállalás miatt tartózkodik a magyar állampolgár külföldön. Honosítást kérhet, aki magyar állampolgár kíván lenni, és megkaphatja az, akinek honosítása nem hátrányos a Magyar Népköztársaság érdekeire. A kérelmezőnek magyar állampolgárrá honosításra jogigénye nem lehet; a döntés — a törvény alapján — az Elnöki Tanács mérlegelésén múlik. Tekintet nélkül előző lakóhelyére, honosítható az a külföldi állampolgár, aki Magyarországon, vagy hazánk területén kívül lakik, de itt kíván letelepedni, ha — felmenőági rokona magyar állampolgár volt, vágj' — honosítását más rendkívüli körülmény indokolja. Honosítást kérhet az a külföldi állampolgár, vagy hontalan személy is, akinek lakóhelye az utóbbi három évben Magyarországon volt, és honosítása az állam érdekei szempontjából hátrányosnak nem tekinthető. A honosítási kérelmek többségében kedvező döntés születik. Előfordul például, hogy kivándorolt magj'ar szülők gy-ermeke, aki huzamos ideje külföldön lakik és ott állampolgárságot szerzett, kéri a magyar állampolgárságot. Ez esetben igazolnia kell, hogy itthon van lakása és munkahelye. Ugyanezen személy szülei pedig, akik igazolják, hogy magyar állampolgárok voltak, de azt bármely ok miatt elvesztették, vissznhonosítás útj án kaphat j ák vissza magyar állampolgárságukat. A visszahonosítási kérelemben a kérelmezőnek elő kell adnia, hogy magyar állampolgárságát miért vesztette el (elbocsátás vagy más ok miatt). A kérelemhez mellékelni kell azokat az okiratokat (igazolás, határozat sth.), amelyek a magyar állampolgárság elvesztését igazolják. A honosított, vagy visszahonosított személy — az Elnöki Tanács határozata után — az eskütétel napjával szerzi meg a magyar állampolgárságot. A magyar állampolgárság arra a személyre (feleség, gyermek), vagy' személyekre vonatkozik, akik kérték, és akikre az Elnöki Tanács által kiállított okirat vonatkozik. A magj'ar állampolgárság megszerzésének módja és időpontja alapján az állampolgárok között nem lehet különbséget tenni, mindenkit azonos jogok és kötelességek illetnek meg. DE. BESNYŐ KÁROLY 10 VENDÉGEK JYLLAND „MAGYAR SZIGETÉRŐL" Arhus a Jylland félsziget központja, legjelentősebb települése, Koppenhága után Dánia második legnagyobb városa. Faerstain Katalin az árhusi egyetemen tanít — magyar nyelvet. Először 1981 nyarán, Pécsett találkoztunk a IV. Anyanyelvi Konferencián, majd a rákövetkező héten újból — immár az Akadémia egj'ik termében — az I. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson. Nemrégiben számomra új „szerepkörben” látogatott Budapestre: egy harmincnégy fős ärhusi diákcsoportot vezetett, két nyelvész, egy geológus hallgató kivételével őskori és előkori régésznek készülő fiatalokat. — Tanulmányi kirándulás ez a mostani. S hogy éppen Magyarországon, az két dolognak köszönhető. Ezek a régésznövendékek roppant kíváncsi emberek, izgalmas számukra, ami kevéssé ismert. De anyagi oldala is volt elhatározásunknak. Végigjárták az utazási irodákat, ajánlatokat kérve egy tanulmányi kirándulásra. Amit azonban ajánlottak, az ő zsebükhöz mérve igen drága volt. Tárnicsért fordultak hozzám, én pedig Magyarországot javasoltam nekik. Ezért a Magyarok Világszövetsége Utazási Irodájának segítségét kértem, akik elfogadható áron vállalták programjuk megszervezését. S mert Magyarországról alig tudtak valamit, amint megszületett az útiterv, keményen munkához láttak. Két héten keresztül, naponta több órán át tartottak magyarságismereti szemináriumokat, felosztva egymás között a témákat. Most az a tervük, hogy régészeti szempontból feltérképezik Magyarországot, szakdolgozatokat írnak itteni és más európai kultúrák kapcsolatáról, többen jelezték, hogy visszatérnek további tanulmányok folytatására. — Eszerint a két hét ihlető erővel is hatott . . . — Ez elsősorban a magyarországi kollégák vendégszeretetének, segítőkészségének köszönhető. Olyasmiket is láthattak diákjaink, amire nem is számítottak, ami „ráadás” volt. Hosszú lenne felsorolni hol mindenütt fordultunk meg: Bükki ősember lelet, Feldebrő, Gorsium, Vértesszőllős, kunpeszéri ásatások, Kecskemét, Kalocsa, Szeged, Esztergom, s persze a budapesti múzeumok. Az Árpád-hídnál lévő ásatásnál a hallgatók is dolgozhattak. — Nyilván nem egyik napról a másikra lett a magyar ilyen népszerű stúdium . . . — 1971-ben kerültem az arhusi egyetemre, a finn-ugor összehasonlító nyelvészet oktatása kívánta meg, hogy legyen egy magyar tanár is az oktatók között. Hogy népszerűvé válhasson a magyar, ahhoz ki kellett dolgozzam először a melléktantárgyi, majd a főtantárgyi vizsgarendet — s ami ugyanilyen fontos: rendezvényekkel, műsoros estek szervezésével arra törekedtem, hogy az egyetem magyar kulturális központ is legyen. Legutóbb Kodály emlékműsort tartottunk szép sikerrel vagy a filmklubban például levetítettük az összes Jancsó-filmet. Ahhoz azonban, hogy igazén értsék, ismerni kell a történelmi-kulturális hátteret is, s ón a magyar filológia oktatása során történelmet, kultúrtörténetet, irodalomtörténetet is tanítok. Tanítványaim nagyon lelkesek, igazán nagyszerűen dolgoznak. Olykor magyarországi előadókat is meghívunk ők is hitetlenkedve csóválják a fejüket, milyen „magaslatokig” jutunk el. Eszembe jut például Nagy Péter professzor élmélkodó elismerése egyik óránk után, amelyet Szabó Magdáról tartottunk . . . — De mi fűti vajon ezt a lelkesedést? Hiszen a magyarosoknak nyilván komoly elhelyezkedési gondjaik vannak . . . — Egyetlen végzősünk sincs munka nélkül. Könnyebb a dolguk, mint az úgynevezett „nagy nyelveket” tanulóknak. Belőlük még nem „telített a piac”, szívesen alkalmazzák őket zenei-zenepedagógiai területen, munkát tahiihatnak fordítóként. A rádióban, televízióban, a mozikban szép számmal mutatnak be magyar műveket, és mert a dán olvasó nép, -a műfordításban is lehetnek esélyeik. Néhány hallgatóm ezzel is próbálkozott már. Lefordítottak népmeséket, egyikük pedig — szerintem kitűnően — Móricz Zsigmond Hét krajcárét. Volt hallgatóim közül többen is esti iskolában oktatják a magyart, és egyetemünkön is elkelne még magyartanár. — Várhatók-e további diákcsoportok Árkusból? — A mostani, a régészeké nem az első volt és nem is az utolsó. Jártak már itt — és ehhez is közöm volt — szociálpedagógusok, közülük ketten — szeptembertől — egy magyarországi nevelőintézetben dolgoznak majd hosszabb ideig, mint ösztöndíjasok. És máig ható sikere van a napközi otthonos pedagógusok magyarországi látogatásának. Itt ismerték meg, és szerettek bele ugy'anis a Kodály-metódusba, melj'et ma már nagy lelkesedéssel terjesztenek Dánia-szerte, és a napközis pedagógusnak készülő diákoknak azóta oktatják ezt a zenepedagógiai módszert. A közeljövőben pedig gyengeáramú mérnökjelöltek jönnek tapasztalatcserére, és művészettörténész hallgatók is terveznek egy magyarországi utat. — De nem csupán egyetemi vonalon látok lehetőségeket. Az Árhus környéki kisvárosban, ahol lakom, egy lelkes kis csoport alakult a textilkézművesség kedvelőiből. Megtanítottam nekik a filckészítés csínját-binját, megismertettem őket a paraszti fonásszövés eszközeivel. Számukra is szeretnék egy magyarországi túrát szervezni, hogy a helyszínen tanulmányozhassák — és gyakorolhassák — a hímzést, kékfestést, szőtteskészítést. BALÁZS ISTVÁN A NEW YORK-I STÁZI Az elmúlt ősszel Budapesten járt Fellegi Teri, akinek legnagyobb élménye — mint egy interjúban olvashattuk — a Bajor Gizi Színészmúzeum volt. Fellegi Teri az egj'kor ünnepelt sztár, primadonna vállalta korát, és szívesen válaszolt az újságírók „kényes” kérdésére is. Talán utólag nem fog haragudni, ha kiigazítjuk visszaemlékezésének egy kis pontatlanságát. Hatvan esztendő hosszú idő, hatvanegy még hoszszabb: nem 1922-ben, hanem egy évvel korábban került ki Amerikába, ahol hadd tegyük hozzá: elég rövid idő alatt feltűnést keltett tehetségével, és sikeres színésznő lett. 1921. október 16-án lépett fel az akkori New York-i Magyar Kultúrszínház Csárdáskirálynő előadásán, Stázi szerepében. Az előadásra a Yorkwille Casinóban került sor, de rövidesen eljutottak a New York környékén élő magyarokhoz is: New Brunswickbe, Bridgeportba, Passaioba, Bethlehembe, Philadelphiába és Trentonba. Stázi alakítását így őrizte meg a korabeli kritika: „Szándékosan hagytuk utoljára az előadás két külön starját, akiket hasábszámra szeretnék cirógatni és becézgetni ebben az újságban: a két Fellegi lányt, a Lolát meg a Terit. Az utóbbi maga a graciözitás, minden mozdulata a színpadon csupa báj, csupa kellem és ennivalóság. Nem akarták leengedni a színpadról, mikor táncolt vagy énekelt ...” — idézzük a New Yorkban kiadott Színházi Újság megsárgult lapjairól. (1921/4. szám.) Egy hét múlva újabb bemutató: A dollár néni. Újabb siker. Molnár Ferenc Liliomának premierje 1921. november 20-án volt, Mari szerepét játszotta a magyarok nagy' tetszése mellett. Húgával együtt sikert sikerre arat, s elkövetkezett a nagy kiugrás — vagy talán a befutás? — amelyről ilyen címmel számolt be a korabeli sajtó: „A Fellegi-lányok a Broadway-n.” 1922. október elsején jelenti a Színházi Újság: „A Fellegi-lányok magyar színpadon léptek itt Jel először, és ami sikert csak amerikai magyar színpadon el lehet érni, azt mind learatták. (...) A híres Subert-színházak szerződtették a két Fellegi-lányt és első fellépésük a Hermelines Hölgy című• operettben lesz . . . Atlantic Cityben ...” Fájlalva tapasztaljuk, hogy milyen keveset tudunk arról a töhb évtizedes küzdelemről, amely egy állandó magj'ar nyelvű színtársulat létrehozásáért folyt, többek között New Yorkban is, amely 1921-ben majdnem százezer magyar lakót számlált. Sikeres nekibuzdulások, biztató színházalapítások és váratlan kudarcok jellemzik azokat az éveket, amikor Fellegi Teri amerikai pályája indul. Az úttörő színházalapítók valamikor 1905 táján kezdték a harcot egy állandó színház megteremtéséért. De e sikerek és kudarcok történetét megírni mindaddig nem tudjuk, míg a hajdanvolt előadások megmaradt tárgyi és írásos emlékei nem kerülnek haza, Budapestre. A Magyar Színházi Intézetben (Budapest L, Krisztina körút. 57.) megkezdődtek egy új, kétkötetes magyar színháztörténet előmunkálatai. Hiányos lenne az új monográfia, ha az amerikai magj'ar színházi törekvések kimaradnának a jelen és jövő színházi köztudatából. ENYEDISÁNDOR I
