Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-08-20 / 16-17. szám

MAGYAR ORVOSOK TUDOMÁNYOS TALÁLKOZÓJA

Ünnepélyes megnyitóval, s az azt követő plenáris üléssel vette kezdetét a Magyar Orvosok Tudományos Találkozója a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A találkozót a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) és a- Magyarok Világszövetsége rendezte. Az ünnepélyes megnyitó elnökeként Zoltán Imre professzor, a MOTESZ elnöke üdvözölte a megjelenteket. Úgy értékelte a találkozó jelentőségét, hogy bár azt elsősorban szakmai és tudományos jellege adja, de ugyanilyen fontos a régebbről ismert kollégákkal való személyes találkozás, s az új ismeretségek, találkozások lehetősége.

A Magyarok Világszövetsége nevében Gosztonyi János főtitkár üdvözölte a találkozó résztvevőit.

Gosztonyi János

Tisztelt Hallgatóim!

Önök valamennyien jól tudják, a mi népütik sorsa úgy alakult, hogy az utóbbi száz évben több mint egymillió ember, aki a Kárpát medence magyar nyelvterületén született, távozott el innen különféle okokból, önként vagy kényszer hatása alatt.

Az cmigrálás, kivándorlás nem speciális magyar jelenség. A magyarság lélekszámúhoz képest azonban túl nagy az elmentek aránya. Emellett a vesztes világháborúk után több millió magyar került más országok kötelékébe.

A Magyarok Világszövetsége rendeltetése alapján a kivándorlókkal, emigránsokkal tart kapcsolatot. Szeretnénk azonban egyre több olyan alkalmat teremteni, ahol jelen vannak a szomszédos országok magyarságának képviselői is, akik a maguk országában nem emigránsok, nem bevándorlók, hanem őshonosok, akik századok óta vagy ezredéve élnek szülőföldjükön. Minden nép természetes ösztönéből fakad, hogy számontartja a hozzátartozókat és figyelemmel kíséri egyetemesnek minősíthető tudományos, kulturális értékeit.

Ami Szövetségünknek a kivándorolt, emigrált magyarsággal kapcsolatos tevékenységét illeti, az a legfőbb törekvésünk, hogy segítsünk a magyar nyelv megtartásában, kulturális örökségünk kinti ápolásában. Támogatunk minden olyan munkát, amely az óhaza és a külföldön élő magyarság közötti kapcsolatok erősítésére irányul s amely a világban szétszóródott magyarság különböző területeken elért eredményeit idehaza bemutatni kívánja.

E törekvések jegyében kezdeményezte és szervezte Szövetségünk — a megfelelő hazai tudományos, társadalmi intézményekkel közösen — az elmúlt esztendőkben a különböző értelmiségi csoportok

itthoni találkozóit, tudományos tanácskozásait, eszmecseréit.

Négy ízben rendeztük meg eddig az Anyanyelvi Konferenciákat és az Önök tudományos találkozója után néhány nappal kezdi meg ülését ennek a konferenciának a Védnöksége, hogy számba vegye a nyugati és a tengerentúli országokban élő magyarság második és harmadik nemzedéke között a magyar nyelv oktatása, a magyarságismeret gazdagítása érdekében végzett munkát s a további teendőket.

Az elmondottakhoz a teljesség igénye nélkül hadd tegyem még hozzá, hogy a jövőben több külföldi magyar származású fiatalt akarunk felvenni hazai felsőoktatási intézményeinkbe, s ez ősztől kezdve számukra Kőszegen, a Jurisics Gimnáziumban külön angol—magyar tagozat is indul.

Mindeme munkálkodásunknak nincs más célja, mint a jó értelemben vett szolgálat. Segíteni azoknak, akik magyarságukat új környezetükben is meg akarják tartani, illetve, akik — bár új hazában élnek — Magyarországhoz való kötődésüket is meg akarják őrizni. Ez a szándékunk, — semmi más. Senkit nem csalogattunk és nem csalogatunk haza. Ellenkezőleg, azt mondjuk, hogy bármilyen okból és bármikor ment is eí valaki — legyen jó állampolgára befogadó országának, amely neki kenyeret ad, tartsa meg törvényeit és szokásait.

Emellett természetesen azt szeretnénk, ha nemcsak a kivándorló generáció, de kint született utódaik is rokonszenvet tanúsítanának hazánk iránt. Nem tagadjuk : azt szeretnénk, ha megismernék és lelkiismereti mércéjük alapján méltányolnák a mai szocialista Magyarország körülményeit és eredményeit is, — s ha lehetőségeik alapján elősegítenék saját területükön Magyarország és a befogadó országaik közötti kapcsolatok fejlesztését. Annál is inkább ezt szeretnénk, mert a mai Magyarország minden más országgal a világon — azok társadalmi berendezésétől függetlenül — békében és barátságban akar élni.

Mi nem dobunk követ azokra sem, akik úgy mentek el innen, hogy minél előbb feledni akarták magyarságukat is. Minden embernek egy élete van, — s aki egyéni boldogságát úgy véli fellelni, hogy hátat fordít szülőhazájának — csak lelkiismeretének tartozik számadással ezért.

Sokszorosan becsülni tudjuk viszont mindazokat, akik külföldön —nemegyszer nehéz körülmények között élve — szülőföldjüket ma is megváltják, akik gyermekeiket is Magyarország és a magyar nép iránti szeretetve és érdeklődésre nevelik, emberi magatartásukkal a magyarság jóhírét is öregbitik a világban.

Vitánk nekünk azokkal volt, s a jövőben is csak azokkal lesz, akik népünk elemi érdekeinek ártanak, akik a mai Magyarország törvényeit és szokásait nem akarják tudomásul venni.

A világ különböző részein élő ma, gyár és magyar származású orvosokköztük nyilván Önök közül is számosán, máskor is résztvettek már hazánkban rendezett nemzetközi jellegű tanácskozásokon, kongresszusokon.

A magyar orvosok ma kezdődő tudományos találkozójának az a megkülönböztető és remélhetőleg emlékezetes nevezetessége, hogy a részvevők bár huszonkét országból jöttek, valamennyien magyarok, és magyar származásúak, akik egy közös ügyben, az orvostudomány ügyében ülnek most össze.

Kívánom, hogy érezzék jól magukat itthon Budapesten, Magyarországon, s szolgálja ez a találkozó is az orvostudományt, amely a legnemesebb talán valamennyi létező tudományág közül, hisz az embert, az életet, az egész emberiség javát szolgálja.

Gosztonyi János üdvözlő szavait követően Szentágothai János profeszszor, az MTA elnöke mondta el megnyitó beszédét. Néhány részlet a beszédből :

A Magyar Tudományos Akadémia nevében, mint házigazda, tisztelettel és szeretettel üdvözlöm a magyar orvosok első, de remélem semmiképpen sem utolsó tudományos találkozójának résztvevőit. Az elmúlt másfél évtizedben fokozódó számban üdvözölhettük körünkben idegenbe szakadt hazánkfiait a legkülönbözőbb tudományos kongreszszusok résztvevőiként, felkért előadóiként, symposiumok rendezőiként, de a mi szakterületünkön arra még nem került sor, hogy az összekötőkapocs a résztvevők között nem valami speciális tudományterület, hanem maga a választott hivatás és eredeti nemzeti hovatartozóságuk lett volna.

Szentágothai János

FOTÓ: MTI

Kevés orvos volt természetesen a múlt századi, különösen a századvég magyar emigránsai között, amikor halhatatlan költőnk József Attila szavaiból tudhatjuk : „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”. Még az első világháború és az utána következett forradalmak körüli emigrációban sem találkozunk túlságosan sok orvos nevével érthető okból, hiszen saját medicinánk aránylag magas nemzetközi szintje mellett, még azok közül is, akik a két háború közötti egyetemi politika miatt nem folytathatták Magyarországon tanulmányaikat, a legtöbben igyekeztek visszatérni Magyarországra és a más, fejlettebb országokénál nem sokkal rosszabb itthoni munkakörökben clhelyezkedni. Ezzel szemben a legkiválóbb fizikusok, matematikusok és műszakiak már a húszas évektől kezdve az e területeken nálunk ritka munka- és továbbfejlődési alkalmakra való tekintettel Nyugat- Európába, majd később mindinkább az Amerikai Egyesült Államok irányába törekedtek és ott a világközvélemény osztatlan ámulatát kiváltó tudósok szellemi arisztokráciáját hozták létre.

A harmincas évek végefelé a fasiszta veszély, majd ennek szörnyű valósággá válása egyéb szakemberek közt az orvosok erős túlsúlyát hozta létre a magyar emigrációban. Más okokból ez aztán „haladó hagyománnyá” vált és ezért nem véletlen, hogy külföldön eredményesen működő, de nem ott született szakértelmiségben a magyar orvosok az emigrációban számarányuknál fontosabb helyet foglalnak el mennyiségi, de elsősorban minőségi tekintetben.

A sors iránti különös hálát kell valamennyiünknek éreznie — akár itt élünk, akár külföldön —, hogy bármilyen körülmények között is hagyta el valaki vagy már előzőleg családja Magyarországot, úgy nézhet vissza szülőföldjére vagy származási helyére, hogy ennek az országnak a lakói és vezetése egyaránt bizalommal és szeretettel néznek rájuk, értékeljük a velük fenntartott kapcsolatot, népünk teste részének tekintjük őket, mindaddig, amíg tudatukban vagy szívük valamelyik zugában az összetartozás érzése maradt (akkor is, ha esetleg eredeti anyanyelvűkben váló biztonságuk elhalványodott volna).

Ebben a bizalmunkban eddig nem is csalódtunk. Elsorolni sem tudnám a nagy nemzetközi presztízsű gyógyító- és kutatóhelyek sokaságát, amelyeknek Magyarországról elszármazott vezetői ne nyújtottak volna ismételten segítséget Magyarországról tanulmányúton lévő fiatal orvosainknak, kutatóinknak. Ma, amikor az orvostudomány lélegzetelállító fejlődése a diagnosztikai eszközök és modern therápiás lehetőségek sokaságát hozza nap mint nap felszínre, amelyek az orvoslás költségeit a leggazdagabb és iparilag legfejlettebb országok számára is problematikussá teszik, egy magunkfajta, korlátolt anyagi erőforrásokkal rendelkező ország számára már az is felmérhetetlen segítséget jelent, hogy e gyors fejlődésben lévő eszközöket, eljárásokat és módszereket közvetlen tapasztalatból ismerők visszajönnek közénk saját nyelvünkön megosztani velünk tudásukat és tapasztalataikat. Köszönet ezért valamennyiüknek és engedjék meg, hogy e gondolatok jegyében kívánjak önöknek kellemes tartózkodást Magyarországon és valamennyiüknek sikeres tanácskozást.

Szentágothai professzor a magyarul nem értő hozzátartozóknak szóló angol nyelvű üdvözlete után két, nemrégiben választott akadémiai tiszteletbeli tag munkásságát ismertette: köszöntötte Klein György professzort, a stockholmi Karolinska Institutet igazgatóját és Lajtha Lászlót, a manchesteri Christine Hospital korábbi professzorát, ma oxfordi professzort. Ezután a kanadai Londonban tevékenykedő dr. Pozsonyi Józsefnek gratulált, akit a Magyar Humángenetikai Társaság választott meg tiszteletbeli tagjává.

A plenáris ülés előadóiként hallhattuk mindkét külföldi professzort. Ugyanez alkalommal tartott érdekes, orvostörténeti előadást Schultheisz Emil, egészségügyi miniszter Magyar orvosok külföldön az évszázadok folyamán címmel. „A magyar orvosok külföldre kerülésének századokig fő kiváltója volt — fejtegette egyebek között — az orvosi egyetem hiánya. A neves nyugat-európai orvosi iskolákban tanuló magyaroknak egy része aztán itthon folytatta munkálkodását, míg mások, tanulmányaik színhelyének vonzáskörébe kerülve külföldön tevékenykedtek, már mint kész orvosok is.” Mindkét életútra több példát is felsorolt ebből a korszakból a miniszter.

A megnyitó napjának délutánján, majd az azt követő egész napon szekciónként — és esetenként azon belül is témakörönként — hangzottak el egy-egy szűkebb szakterület előadásai, hazai és külföldi magyar orvosoktól. Az előadásokat több szakmai látogatás és kulturális program követte.

5