Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-07-23 / 14-15. szám
Kanada magyarsága, aagyarság Kezdetben csak az Egyesült Államok iparvidékeiről elvágyódó, föld után áhítozó, paraszti eredetű magyarság helyezte Kanadába életének színterét. Az iparvidéket nem voltak képesek megszokni. A Kanadába áttelepült magyarok sikerének, elégedettségének híre azonban meszsze eljutott, s még Magyarországon is nagy vonzerőt gyakorolt a nincstelen, a jobbágyfelszabadítás ellenére is voltaképpen jobbágysorban kínlódó falusi népfölöslegre. Voltak törekvések — pl. Esterházy Pálé, amelyek egy „Uj Magyarország” utópiájának megalkotására irányultak. Az [O'világ valósága azonban csak szétszórt magyar kolóniákat engedett, és nem kedvezett a vágyálmok körébe utalható, bár nagyon szép elképzeléseknek. Esterházy azt tervezte, hogy Pennsylvania ipari központjainak elégedetlen magyarjait a kanadai prérire telepíti, hogy ott visszatérhessenek eredeti agrár életvitelükhöz. Amikor a terület — 1902-ben — vasútállomást kapott, a helységet Esterházának nevezték. A térségben az óhazára visszautalóan magyar elnevezésű településnevek gyér hálózatának képe bontakozott ki a századforduló éveiben. Mátyásföld, Kaposvár, Szent László, Hunok Völgye (Hunsvalley), Otthon, Székelyföld. Az archaikus csengésű földrajzi nevek kis magyar közösségek szegényes, sivár lakóhelyeit jelölték, és azt a vágyódást testesítették meg, amelyet az egykori szülőföld iránt éreztek — attól sok ezer mérföldre, a világ túloldalán is. Az ősi szómágia—-folklór működött újra: hinni akarták, hogy a névvel életrekel, ami addig névtelen volt. Nehéz volt alkalmazkodni a zord éghajlathoz, még nehezebb az „amerika utas” fejlődési modell szerint szerveződő, tágasabban tagozott társadalomhoz. Kanadában a parasztnak is a „mister” megszólítás járta az otthoni „hé, te” durvasága helyett és ez sokatmondóan pozitív fejlemény volt. Az asszonyok magasabb társadalmi presztízse azonban sokáig megszokhatatlan újdonság volt, a magyar közösségekben a férfiak még évtizedekig feltétlen engedelmességet követeltek feleségeiktől. Az integrációszerű alkalmazkodás legfőbb akadályának elhárulása, az etnikai „szigetszerűség” állapotának meghaladása azonban a nyelvi asszimiláció ütemén múlott. Kovács felhívja a figyelmet arra a vezetőkiválasztódási törvényszerűségre, hogy a magyarság hangadói rendre az angolul legjobban beszélők köréből kerültek ki. Már a legelső kanadai magyar nemzedéket is jellemzi az erőteljes angoltanulási vágy. Iskoláikban az angolt és a mindennapos érintkezésben egyelőre általánosan használt magyar nyelvet egyaránt oktatták. De a kétnyelvűség szükségszerű kísérőjelensége: Küzdelem az anyanyelv romlása szintén korán érzékelhetővé vált. A társadalmi és etnikai különbségek ehnosását, a történelem által emelt falak fokozatos lebontását idézte elő a szükségszerűen bekövetkező etnikai szóródás is. (Az állami földjuttatás sajátosságai a valóságban nem tették lehetővé a homogén etnikumú körzetek kialakulását.) A magyar paraszt legdrámaibb kanadai „élménye” azonban alighanem a mezőgazdasági technológia ugrásszerű, sőt meghatározóan kelet-európai élményeinek optikáján szemlélve: forradalmi megújulása. Az Otthon központú körzetben egyetlen gépekkel dolgozó farmer például többet termelt 1909-ben, mint 10 évvel korábban két-három magyar körzet lakossága együttesen. A géppel rendelkező farmerek további földeket vonhattak művelés alá, nagyobb anyagi hasznukat, többletbevételeiket újabb földek megszerzésébe fektethették. A saskatchewani földjüktől — jó pénzért — megválók előtt két út kínálkozott: a nyugodt, független öregség reményében hazatérés Magyarországra, illetve a tőke kanadai befektetése, vagyis a földművelésnél „merészebb”, kanadai vállalkozás. A lassú gyarapodás külsődleges tünete volt, hogy az első világháború vérzivataros éveit a távoli Kanadában a magyarság kezdődő gépkocsivásárlási kedve jellemezte. A vasút és a gépkocsi akár a magyar-kanadai társadalmi mobilitás szimbóluma is lehetne. A helyváltoztatás lehetőségeinek bővülése ugyanis a belső, etnikai határok átlépését is lehetővé tette. A gazdasági-társadalmi-politikai asszimiláció hajlama — az esélyekkel párhuzamosan — lassan erőre kapott. Az idő a fiatal Kanadában is nagy tanítómester. A magyar közösségek nyelvi kettőssége — elsősorban a városok urbánus magyarságának körében — módosuláson ment át. Az első világháború idején már határozott jelek utaltak arra, hogy a kanadai magyarság etnikai szigetei szűnőfélben vannak. A magyarság kanadai történetében a Saskatchewan korszak lezárulását mindenekelőtt ennek a lényegében földrajzi jellegű meghatározásnak az érvényvesztése jelzi. A század húszas éveire a régió voltaképpen jelentéktelen lélekszámú, döntő többségében agráréletvitelű magyar néptöredékéből szinte egész Kanadában jelenlévő, viszonylag magas szinten urbánus, magabiztos, perspektívával rendelkező etnikum lett a soknemzetiségű Kanada magyarsága. Ezt a folyamatot Nándor Dreisziger mutatja be abban a kötetben, amelynek ismertetését előző számunkban kezdtük meg. Az első világháború törést okozott ugyan a magyar kivándorlás folyamatában, de ezáltal magában a és remény Kanadában megindult és lendületet vett, a magyarságot is érintő társadalmi változásoknak csak az üteme módosulhatott. Új etnikai gócpontok kialakulását lehet megfigyelni az ontariói tartomány déli, ipari övezetében, ahová Nyugat-Kanadából és az Egyesült Államokból is sok magyar érkezett. A térség vonzása abból adódott, hogy a közép-európaihoz hasonló klíma mellett a hagyományos magyar központok, Detroit, Buffalo aktív tartalommal kitölthető közösségi kereteket ígértek. Maga Kanada sem az az egy tagban fekvő óriási szűzföld volt már, mint egy nemzedékkel korábban. Igen gyors és mélyreható fejlődés, nyomában pedig alapos gazdaságitársadalmi struktúraváltozás következik be a XX. század első évtizedeiben. A szinte lakatlan tartományok benépesülnek, addig elérhetetlen, megközelíthetetlen vidékeken, például Ontario és Quebec északi körzeteiben fellendül a bányászat és a fakitermelés. Közép- Kanada az olcsó és bőséges munkaerő birtokában rohamosan fejleszti iparát: ide özönlenek Közép- és Kelet-Európa szorgalmas, megélhetést kereső tömegei. E népvándorlás közepette valóban soknemzetiségűvé válik az észak-amerikai ország, ugyanakkor — főképpen a belső migráció nyomán — kirajzolódik egy indusztriáhs nagyhatalom jövőképe, amelyben a fejlett mezőgazdaság az amerikai típusú, gépesített farmergazdálkodásra, az ipar a korlátlan szabadverseny és a szolid befektetések ígéretére támaszkodhat. Az 1921-es esztendő a hárommilliós ország népességmegoszlásában mérföldkő: az agrár és ipari foglalko-Kanadája A History of Canada's Peoples Struggle and Hope: The Hungarian-Canadian Experience N.F. Dreisziger with M.L. Kovács Paul Body and Bennett Kovrig l\iHnhrJ H Mc( klljnd «rwj Sfcmart LtJ m • rth the Mult* ultutalum DwtUMf, IVpanmcw >4 the Setrctm .4 State •anJ the l arulun («.<vcmm«-nt Centre. Supfh jnJ Sen urn I'juJj zást űző kanadai állampolgárok aránya kiegyenlítetté vált. Persze — mint minden hirtelenül gyors, és voltaképpen mégiscsak „rendellenes” fejlődésnek — a kanadai átalakulásnak is voltak áldozatai. A viharos városiasodás kiterjedt nyomornegyedeket is eredményezett, az iparosodás pedig időrőlidőre elkeseredett munkásmegmozdulásokhoz vezetett. A farmerek tiltakozó mozgalmai megerősödtek, a hagyományos politikai pártok és érdekközösségek egymáshoz való viszonya elhidegült. A sort még sokáig lehetne folytatni annak illusztrálására, hogy a viszonylagos nyugalom és zavartalan anyagi növekedés, amely Kanada politikai-gazdasági életét többnyire jellemezte a XX. század első negyedének időszakában, a nyugtalanság, sokszor az idegesség, általában pedig a frontok kuszaságának tüneteit mutatta Eközben azért a magyarság Kanadába áramlása továbbra is folyamatos volt. A kapuk nyitvatartása azonban még nem jelentette, hogy bárki szabadon megkaphatta a kanadai letelepedéshez való engedélyt: a potenciális farmereknek vagy fel kellett mutatni a földvásárlási szándék „komolyságának” igazolására szolgáló pénzösszeget, vagy a biztos mezőgazdasági munkavállalásra kellett személyre szóló garanciákkal rendelkeznie. Az meg természetes korlátozásnak számított, hogy a bevándorló egészségi állapotának tökéletesnek kellett lennie, méginkább, hogy analfabéta sem kaphatott betelepedési engedélyt. Az agrárjellegű munkákat vállaló újonnanjöttek esetében külön ügyeltek a kanadai hatóságok arra, hogy a farmereknek „készülő” bevándorlók ne-40
