Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-22 / 2. szám
Minőségi élet és történelmi optimizmus Aczél György: Beszélgetések Magyarországról, szocializmusról c. kötetéről A nyolc beszélgetést tartalmazó interjúkötetben Aczél György válaszol a francia partner, Francis Cohen kérdéseire. A kötetlen beszélgetések során Cohen azt kérdezte, ami - megítélése szerint - érdekli a nemzetközi olvasóközönséget. A magyar politikus arra törekedett, hogy közel hozza és megértesse olvasóival a magyarországi szocialista fejlődés eredményeit és gondjait. Ehhez szükséges volt megrajzolnia a történelmi utat és elemeznie kellett a nemzetközi feltételeket is. A könyv négy fejezete foglalkozik gazdasági, társadalmi, politikai és művelődési fejlődésünk időszerű kérdéseivel. Válaszai során Aczél György „nem tudományos kutatómunka megingathatatlan eredményeit összegzi”, hanem arról beszél, amit tapasztalt, amiben mint vezető részt vett; ami számára megszenvedett történelem, saját élete. Ez adja meg a könyv forró életszerűségét, hitelét. A könyv célja: jobban megismerni, milyen is a szocializmus a maga valóságában. „Nem azért, hogy bármiféle ítéletet sugalljunk vagy mondjunk erről a valóságról, hanem azért, hogy valamivel több ismeret birtokában gondolkodhassék el az olvasó a szocializmus perspektíváiról.” Ismertünk, sajnos, történelmünk során olyan politikai főszereplőket, akiknek számára a politika csak karrier volt vagy szerencsejáték. Akiknek számára a tömegek arcnélküli sokaságot jelentettek; embereket, akiket el kell hódítani, hogy öntudatukat vesztvén engedelmes eszközök legyenek a politikus kezében vagy akiket meg kellett törni, hogy kényszeríteni lehessen őket bármire. A szocialista politikus azonban meggyőzni akar, megértetni a történelem törvényeit, a jelenség mögötti lényeget. Megbecsüli a tömegeket, mint a történelem formálóit, ezért fő jellemzője: a bizalom. Ez a bizalom a kötet alapmotívuma. „Olyan távlatokat kell nyitni, amelyek lehetővé teszik, hogy az ember minél teljesebben megvalósítsa önmagát, a lehető legkevésbé veszszen el a benne rejlő érték. Azt valljuk, hogy minden ember kibontakozhat, ha szüntelenül lehetőségeinek csúcsa felé törekszik.” A magyar politika több mint negyed százada a nemzet minden egészséges erejével számol. Aczél György úgy vitatkozik és úgy válaszol, hogy a partner mögött ott tudja az olvasókat, akik tele vannak kérdésekkel; szeretnének hinni, de kételkednek is. A vállalkozás merészségét fokozza, hogy a beszélgetőtárs francia, és ezért az érvelés során törődnie kell ezzel a többlettel, az eltérő történelmi tapasztalatokkal is. Aczél György hivatkozásainak tekintélyes része, a francia szellem kiemelkedő képviselőire utal — Camus-t idézi, Pascalt, Robespierre-t —, és a nyugati kultúra tekintélyes és ismert mestereit; mindez növeli az érvek meggyőző erejét. (Amikor például, Francis Cohen arról faggatja, voltak-e utópisztikus elképzelések is nálunk, amelyek irreálisnak bizonyultak, Aczél György úgy felel, hogy az utópiákban megmutatja a gyermeteg illúziót is, de az előrevivő gondolatot is. Fourier-t idézi, aki „azt akarta, hogy a falanszterben bőven legyen édesség, de ne legyen huzat. Az édességet szerette, a huzattól félt. Nos, a megvalósult szocializmusban bőven van édesség, ha még nem is mindig a legkiválóbb minőségben, de van huzat is. Történelmet nem lehet távlatok nélkül csinálni.” Amikor a demokráciát úgy jellemzi, mint a szocializmus létezési formáját, arról is szól, hogy a szocialista demokrácia kiteljesedése folyamat, amelyet a tömegek teremtenek meg és visznek végig. Camus-ra hivatkozik: „A szabad* ság nem jutalom, és nem is ajándék.” A döntő az, teszi hozzá Aczél, hogy az osztályok gazdasági egyenlősége felé haladjunk a társadalmi tulajdon alapján és az emberek megtanuljanak dönteni saját ügyeikben. A könyv nem könnyű olvasmány, bár olvasmányos. Megköveteli az elmélyült figyelmet. Az az alkotás, amelyet gondolatban vagy valóságosan az ember széljegyzetei, továbbgondolja, tovább görgeti magában a szerző gondolatait. A téma: maga a politika. Aczél György gyakorlati politikusként érvel, nem filozófiai elvontsággal és nem operál a szaktudomány fogalmazásaival, szerkezeti logikájával. Az élő beszéd frissessége árad a lapokról, mondatai gyakran aforisztikus tömörségű és pontosságú megállapítások. „Az enyhülésért senkinek sem vagyunk adósai, a feszültség csökkentése közös érdek” — mondja egy helyen, azokkal vitázva, akik szerint a legutóbbi években a békés egymás mellett élés politikája csak a szocialista országoknak hozott egyoldalú előnyöket. A baloldaliaskodókról így beszél: „ök aztán tudják, hogyan lehet megfosztani a marxizmust vonzerejétől. A konzervatizmustól, úgy tűnik, semmilyen mozgalom nem menekülhet. Adott helyzetben ez olyan politikai véleménnyé válik, amely sokat árthat, de az ilyen beállítottságú emberekkel is együtt kell dolgoznunk. Huzatos ország ez, de mi elég jól bírjuk ezt a huzatot.” A vita során szívesen idézi kedvenc íróit, költőit. Amikor azokról a háborús élményekről beszél, amelyeket a pusztulás szakadékénak szélére került magyarság átélt, Illyés Gyulát idézi: „Mert olyanokat értünk meg, amire / Ma sincs ige. / Picasso kétorrú hajadonai, / hatlábú ménjei / Tudták volna csak eljajongani, / vágtatva kinyeríteni, / Amit mi elviseltünk, emberek, j amit nem érthet meg, aki nem érte meg, / Amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már...” Saját elkötelezettségét magyarázva, a szocializmus világát festve, József Attila egyik fiatalkori ázép versére hivatkozik: „Jusson a néniknek nagy bögre, szerető mindnek, aki szeret.” Az egyéni hang, a vallomásos stílus, különösen akkor erősödik fel, amikor a beszélgetőtárs, a kérdések kérdését teszi fel, az élet értelméről faggatja: „A minőségi élet számomra nem egyenlő a nyugalmas kényelemmel. Azt a képességet jelenti, hogy az ember tág cselekvési lehetőségeket nyisson a maga és mások számára. Nemcsak azt, hogy az ember érezze, szükség van rá, hanem, hogy erőfeszítései végére jutva úgy érezheti, több és gazdagabb lett azáltal, amit tett. Az élet minősége azt jelenti, hogy az ember új képességekre tegyen szert a munkában, ha kell, a harcban, a végrehajtott változtatásokban. Hogy az ilyen élet általánossá váljék, az egyelőre még távoli cél, de már reális távlat. Sokak számára ma is tényleges lehetőség.” A beszélgetés során felmerült témák puszta felsorolása is nehéz volna. A beruházásoktól a piacokig; a nemzeti egységtől a kis közösségekig és a család jövőjéig; az életmódtól az oktatás gondjaiig szinte minden kérdés szőnyegre került és sem a kérdező, sem a kérdezett nem kerülték meg a kényes problémákat: „F. C.: A magyar nemzetet foglalkoztató problémák közül a külföldön élő nagyszámú magyar anyanyelvű ember problémái sajátos megoldásra várnak. A. Gy.: Mi itt Közép-Európában keserű történelmi leckék árán tanultuk meg, hogy hova vezet a faji gőg, a más nemzetek, népcsoportok iránt táplált gyűlölet, nemzeti létünk alávetése, kultúrájuk semmibe vevése. Ezek. az évszázados sebek, amelyeket a népeket, országokat feldaraboló erők okoztak, nehezen gyógyulnak. Nemzetiségi politikánkban az új társadalom humanista koncepciójára támaszkodva vontuk le a történelmi tanulságot. Elvünk: a nemzetiségi politika a szocialista országokban semmilyen nyílt vagy burkolt etnikai megkülönböztetést nem engedhet meg magának. Az a szocialista ország, amely nemzetiségeinek jogát, azok gyakorlását csorbítja, nemcsak az érintett nemzetiségnek árt, hanem aláássa a szocializmus tekintélyét, és sérti saját államérdekeit is. Arra törekszünk, hogy leküzdjük mindazt, ami a történelem folyamán a népeket egymástól elválasztotta, hogy a szocialista társadalomban a nemzetiség összekötő híd legyen a szomszédos országok között... Ezek az elvek és törekvések vezetnek bennünket a környező szocialista országokban élő három és fél millió, a világ egyéb országaiban szétszórt további másfél millió magyar és a hazánkban élő háromszázezer nemzetiségi érdekében folytatott politikában.” A magyar politika nem hajlamos elbizakodottságra. Látja, az egész emberiséget fenyegető veszélyeket is, és ezzel együtt jellemzi a történelmi optimizmus. „Az emberiségnek egyetlen értelmes útja lehet: el kell vetnünk az ókori stratégák formuláját: »Ha békét akarsz, készülj a háborúra..« Ha békét akarunk, akkor a békére kell készülnünk. Még a ránk kényszerített fegyverkezés korában is.” „Amióta ember él a földön, soha nagyobb szüksége a békére nem volt, mint most. Hogyne gyötörne bennünket annak csak a gondolata is, hogy egyetlen atomcsapás képes volna a kis Magyarországot, a magyar népet, ezeréves kultúráját letörölni a föld színéről? Hogyne gyötörne bármely más ország, más nép pusztulásának lehetősége is? A béke mindannyiunk élete.” Ez a történelmi optimizmus csendül ki a könyv zárómondataiban is. „A szocializmus az igazi emberi lehetőségek és szabadságjogok letéteményese. Ezért bízom a történelem döntéseiben. Csak legyen történelem!” A bizakodást fejezi ki a kötet mottója is: „A sokárbocos vitorlások gőgös tulajdonosai pöfögő teáskannának csúfolták az első gőzhajókat. Igaz, ormótlanok és zajosak voltak ezek a gőzösök, s masinisztáik szakértelme sem volt nagy. A legjobb vitorlások gyakran meg is előzték őket. De a jövő az övék volt.” SZÁNTÖ MIKLÓS 2
