Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-14 / 10. szám
SZÉKELYFÖLD SZOBRÁSZA A GALÉRIÁBAN Beszélgetés Szervátiusz Tibor szobrászművésszel Négy kép a Galéria kiállításáról. Elhullott farönkből nemesedett Petőfi. Dózsa világló szemürege. Bartók és Kodály kettős portréja. Faborítójú Ady-könyv. Velem szemben: Szervátiusz Tibor. Akár faragott szobrainak feje, olyan a sajátja is. Síkok, domborulatok és megpróbáltatások véste árkok osztják, kitartó jellemre valló állát szakáll keretezi. A lassan formált, csendes szavakhoz alig mozdul a tekintete. Merev és bizalmatlan, de nem elutasító. — Nehéz sorsa volt? — Erről manapság nem szokás beszélni. — De mégis ... — Kolozsvár külvárosában születtem. őseimet még Bocskay telepítette. Valamennyien iparosok voltak: kovácsok, bognárok, kerekesek, asztalosok. Ügy szegényed-24 tünk, hogy folyvást kifelé szorultunk a külvárosból is. Sokszor még a kenyérhaj is csak vendég volt az asztalunkon, pedig a szorgalom az egyik legfőbb jellemvonása a famíliának. — Ez csak a gyermekkor ... — Később sem volt rózsásabb. Szüleim útjai elváltak, apám Párizsba ment, nem hagyták nyugodni a benne forrongó erők, művész akart lenni. Igaza volt persze, de kutya nehéz volt egy keresetből élni. Miután visszajött, hol nála, hol az édesanyámnál laktam. Apámat sokszor hívták a barátai, így jártam be vele Erdélyt és a Székelyföldet. Nomád, szabad, igazi férfiélet volt az. Többek között Nagybányán is megfordultunk, ahol nem volt ritka, hogy egy-egy gazda házában értékes képek függtek a falon. Nagy becsben tartották a művészeket! Egyszer két falu közt az erdőben kéményseprők jöttek velünk szemben, akik útközben festőkről vitatkoztak. Ilyen szellemi kisugárzása volt akkoriban Nagybányának ! — Eszerint aligha volt nehéz eldöntenie, művész legyen, vagy sem? — Ellenkezőleg! Noha farigcsáltam már egy-két kicsi bálványt, mégis orvos akartam lenni, nagyon bújtam az anatómiát. Szerencsére nem vettek fel... Apám szerint ő már egy esztendős koromban tudta, hogy követem, amikor a satupadról lerántottam egy vésőt és az beleállt a fejembe. Véres eljegyzés volt, a nász sem könnyebb, de a megpróbáltatások ellenére tartós „házasság” lett belőle. Gyakran kiadtak falura gondozásba, együtt éltem a székely gyerekekkel. Ingben, gatyában és természetesen meztéláb csatangoltunk a mezőkön, a végtelen szabadság birodalmában. Én nem tanultam a néprajzot, hanem benne éltem! Egy-egy hosszabb vakáció alatt annyira azonosultam velük, anynyira felvettem a jellegzetes tájszólásukat, hogy az édesanyám sem értett meg. A havasoktól, a Kárpátokig a szelíd völgyekbe húzódott falvaktól a hegyi emberek tanyájáig, minden területet bejártam. Tőlük tanultam emberi
