Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-16 / 8. szám
Társadalmi összetételében, ideológiájában, szervezeteiben sem volt egységes az az irányzat, amely a Horthy-rendszert baloldalról bírálta, a viszonyokat demokratikus irányba kívánta változtatni. E baloldali ellenzék tényleges erejét, legradikálisabb ágát, érthetően, a munkásmozgalom adta, amely maga is megosztott volt. A Tanácsköztársaságot követően ismét önállósult a két munkáspárt, amelynek 1918— 1919-es vezetői túlnyomórészt emigrációba kényszerültek, Kun Béla, éppen úgy, mint Böhm Vilmos, vagy Ágoston Péter, Kunfi Zsigmond. A Kommunista Párt az illegalitás és a valóban brutális közigazgatási és rendőrhatósági üldözés, az egymást követő nagy veszteségek (ismételt letartóztatások, börtönbüntetések) ellenére képes volt ismét és ismét megújítani sorait, ámbár számbeli ereje szerény maradt. A mozgalom dogmatizmusának enyhülése, a nácizmus elleni harc kényszere segített abban, hogy a hazai viszonyokhoz jobban igazodó programot dolgozzanak ki, most már nem a proletárdiktatúra megteremtését tűzve ki közvetlen célul és helyet adva a földosztásnak. A Kommunista Párt igen fontos szerepet . játszott a náci-, németellenes mozgalomban, később a fegyveres ellenállás szervezésében. A korszak végén az uralkodó körök is rákényszerültek a vezetőivel való tárgyalásra. A párt emigráns vezetői mellett (Kun Béla, Landler Jenő, Lukács György. Rákosi Mátyás, Révai József stb.) az itthoni szervezők, irányítók között volt Donáth Ferenc, Fehér Lajos, Kádár János, Kállai Gyula, Péter Gábor, Rajk László, Szirmai István és mások. A Szociáldemokrata Párt a rendszer legális ellenzékének balszámyát képviselte, bár vezetői a régi gárdához mérten felkészültségben, képességeikben gyengébb politikusok voltak és hajlottak az engedményekre, a megalkuvásra. E párt erejét az adta, hogy mögötte álltak a szakszervezetek, amelyeknek taglétszáma 100 000—150 000 fő között mozgott. Egyetlen más párt, vagy szervezet sem volt képes megközelíteni ezt az erőt. Az illegális kommunisták működési tere is elsősorban a szociáldemokrata szakszervezet volt. A szociáldemokrata vezetés a rendszer gyökeres megváltoztatására törekedve sem kívánt újabb forradalmat, hosszú ideig elhatárolta magát a kommunistáktól, akik viszont a harmincas évek derekáig mint szociálfasisztákra tekintettek rá. Az SZDP-t legalitása sem védte meg a közigazgatási és rendőrhatóságok zaklatásaitól, a letartóztatásoktól. Ennek ellenére folytatta érdekvédelmi és politikai harcát, a munkások körében végzett kulturális munkáját, erős sportmozgalmat épített ki. Idősebb, vagy mérsékeltebb vezetői mellett, mint Peyer Károly, Mónus Illés, Kéthly Anna, Kabók Lajos, Szeder Ferenc, a harmincas évek derekától mind nagyobb szerephez jutottak baloldali, részben fiatal politikusok, mint Szakasits Árpád, Marosán György. A két munkáspártot elválasztó, szembeállító ideológiai, taktikai, személyi ellentétek hosszú ideig akadályozták összefogásukat, 1944-ben azonban létrejött kettőjük szövetsége, amely a felszabadulás utáni központi politikai hatalom alapja lett. A baloldali ellenzéknek mindvégig jelenlevő, számbeli gyengesége ellenére is jelentős ágát alkották a polgári liberalizmus és demokratizmus képviselői. Helyzetüket, lehetőségeiket a magyar polgárság egészének po- 2 3 Történelmünk képekben 7G. n HGRTHV-REÍ1D5ZER BALOLDALI ELLEAZÉKE 12
