Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-04-02 / 6-7. szám

A pályakezdő: dr. Kutnyánszky Valéria

FOTO: TAM LÁSZLÓ

mintha más, aki jobban bírja magát, egy ötvenest vagy egy százast adna. Egyébként nem a hálapénz jelzi igazán a betegek háláját, hanem az, hogy most már bizalommal jönnek; hogy az úgynevezett kiskönyvet, amit én rendszeresítettem itt a krónikus vagy állandó gondozásra szoruló betegek számára, azt rendszeresen magukkal hozzák; és ha a megbeszélt nap után jönnének, akkor nem győznek mentegetőzni. Innen látom, hogy komolyan vesznek, és hogy megértették: nem akkor kell jönniük, amikor már rosszul érzik magukat, hanem rendszeresen el kell járniuk ide, hogy ne érezzék magukat rosszul.

— Mi volt a legérdekesebb esetem? Nehéz kérdés, mert egy orvosnak — vagy talán csak egy kezdőnek? — minden „eset” érdekes. De talán mégis van egy, amire büszke vagyok: nemrégiben kihívtak egy kislányhoz; lázas volt, fájt a torka, köhögött, hányingere volt. Szóval a tipikus vírusos tünetek, aznap már a tizenötödik hasonló. Meghallgattam: hörghurut. Megnéztem a torkát: tisztességesen belövellt. Már indultam, hogy kivegyem a Trabantból az ilyenkor szokásos gyógyszert, amikor valami visszahúzott, máig se tudom mi. „Te, nem tudnál nekem egy kicsit pisilni?” — kérdeztem a kislányt. És egy perc múlva már megvolt a diagnózis: akut vesegyulladás, 170/120-as vérnyomással! Persze rögtön mentőt hívtam; azonnal be a kórházba! A kislány azóta egészséges, de én máig se tudom, honnan jött az az „isteni sugallatom”, hogy megvizsgáljam a vizeletét, mert semmi sem mutatott vesegyulladásra. Talán szerencsém volt. Talán megvan bennem az a hetedik érzék, ami segít, hogy jó orvossá váljak . . .

A doktornő indulni készül: szürővizsgálatra várják az óvodában. Indulásra kész a Trabant is, a nagy sárga ház előtt, az udvaron. Zord téli nap, csupasz minden, fenyegetően zörögnek az ágak a szélben, elnyeléssel fenyeget a sártenger. Mégis indulni kell, mert sokan várják a „búcsús doktornőt”. Pedig most nehezebben megy el hazulról, mint máskor. Nem az időjárás miati, hanem meit Krisztina, a „nagylány" — ő kilenc, a húga, a „Kis-Vali” négy és fél esztendős — beteg. A tünetek a szokásosak: hörghurut, belövellt torok, láz. Hiába, a vírusokat az orvoslakásból sem lehet kizárni. De azt hiszem, Krisztina jó kezekben van, bár kezdő szakember az orvosa.

— ami

Fontos, hogy tanuljunk egymástól

Elgondolom, hány konzíliumot láthatott már az óbarna, faragott szekrény, a testes íróasztal, a süppedő ülőgarnitúra, hányszor születhetett a klinika további fejlődését, netán az egyetemi oktatás menetét befolyásoló döntés a teremnyi helyiségben, melyben a tárgyak és bútorok szigorú rendjére két portré tekint alá: Korányi Sándoré és Rusznyák Istváné, a budapesti I. sz. Belgyógyászati Klinika hajdani professzoraié.

*

Dr. Holló István professzor egy esztendeje áll a klinika élén. Kedvesen fogad, készségesen, a szakterületét fölényesen birtokló tudós biztonságával fordítja le a laikus nyelvere tudománya rejtelmeit, s vonásait fürkészve, mondatainak fegyelmezett rendjére figyelve úgy találom, környezetének puritán szigora ő magára is jellemző lehet.

— Rusznyák professzort szakmai mesteremnek, példaképemnek tartom, holott az ő érdeklődési köre nem egyezett az enyémmel. Mégis érdemes volt bekopogtatnom hozzá, ha elakadtam kutatásaimban, mert biztos lehettem benne, hogy intuitív szelleme, széles látóköre segítségemre lesz, jó útra irányít. Az endokrinológiában pedig — ezt a területet művelem, immár több mint húsz esztendeje — sokat köszönhetek Julesz Miklósnak a későbbi szegedi professzornak, aki baráti önzetlenséggel osztotta meg velem tudását. Magyar Imre professzornak — közvetlen elődömnek a klinika élén — pedig azért vagyok hálás, mert bár őt is más témák vonzották, lehetőséget adott kutatásaim folytatására, s támogatta másodprofesszori kinevezésemet.

— Az endokrinológia a belsöelválasztásü mirigyek működését, az általuk termelt hormonoknak az életfolyamatok szabályozásában betöltött szerepét vizsgálja, önmagában is hatalmas szakterület. . .

— Valóban, ma már nyilván csak egy kisebb szeletét vizsgálhatja behatóan a kutató orvos. Jómagam az úgynevezett osteoporosis nevű kórkép eredményesebb diagnosztikája és terápiája érdekében kezdtem művelni. 1961-ben e témakörről írtam kandidátusi disszertációmat, majd 1975-ben újabb eredményeinket foglaltam össze abban az értekezésemben, mellyel az orvostudományok doktora címet nyertem el. S még manapság is van mit tisztáznunk, megoldanunk.

— Mi e betegség lényege? Mi indokolta, hogy hosszú évek munkáját fordítsák megismerésére?

— A körfolyamatoknak azon csoportját nevezzük osteoporosisnak, melyek során fogy a csontszövet mennyisége, romlik a csontok teherbíróképessége. Ez erős fájdalommal járhat, s azzal, hogy bizonyos csontszakaszokon, főleg a csigolyák és ízületek környékén könynyebben törik a csont. Számos ok válthatja ki. bizonyos mértékig az öregedés természetes velejárója is. Megfigyelték azonban, hogy a kóros méretű csontszövetritkulás sokkal nagyobb arányban következik be nőknél, a klimax kora után, mint a hasonló férfi korcsoportban. Ennek a női korosztálynak mintegy 15—20 százalékánál mutatható ki az osteoporosis, amelyet ilyenformán népbetegségnek tekinthetünk. E körülmények indokolták, hogy oly sok energiát fordítsunk kísérleteinkre Nők tízezreiről van ugyanis szó, olyanokról, akik még részben aktív dolgozók, egyébként egészségesek, s munkájukra — a munkahelyeken, s a családban — nagy szüksége van a társadalomnak.

— Mivel magyarázzák, hogy a nők veszélyeztetettebbek e kórkép tekintetében?

— A magyarázat hormonhatásokon alapszik. A klimax után ugyanis minimális szintre csökken a női szervezetben az oestrogén nemi hormonok termelése. S ha ez azzal jár együtt, hogy a mellékvese egyik hormonjának elválasztása is kicsi, bekövetkezik a betegség. Ez a hormon ugyanis egy további hormon, az úgynevezett calcitonin hatékonyságát emeli. Ennek a hormonnak pedig az a szerepe, hogy gátolja a csontszövet bontó folyamatait. Kutatócsoportunk a kórkép keletkezési mechanizmusának leírásában, a diagnosztikában és az eddig alkalmazott terápia hatástalanságának értelmezésében ért el eredményeket. És elsőként — így meglehetősen nagy visszhanggal — közöltük egy amerikai folyóiratban, hogy a dohányzás is gyorsíthatja — a calcitonin hormonra hatva — a csontvesztés folyamatát. Kifejlesztettünk egy klinikánkon ma már rutinszerűen végzett diagnosztikai eljárást, amely a szervezetbe intravénásán bejuttatott kalcium eltűnési sebességének mérésén alapszik. Ehhez azonban be kell feküdnie a betegnek, tehát széles körű. az egész érintett korosztályt ellenőrző szűrővizsgálatra nem nyújt lehetőséget. Egy másik, most fejlesztés alatt álló, izotópos vizsgálati módszer azonban a jövőben esetleg módot adhat erre is.

— Mennyire tartja számon a nemzetközi tudományos élet a professzor úr és csoportja munkáját, eredményeit?

— Erről részben az úgynevezett idézettségi index árulkodik, azaz, hogy különböző közleményekben hányszor hivatkoznak ránk. S ez az index esetünkben elég magas. Bár Rusznyák professzor azt mondogatta, hogy az az igazi tudományos eredmény, amire már úgy hivatkoznak, hogy nem tudják, kitől származik. Ne vegye szerénytelenségnek, ha megemlítem, hogy — legutóbb például egy londoni kongresszuson — ily módon is találkoztam eredményeinkkel, adatainkkal.

— Azt azonban még nem kérdeztem, hogy egy fiatal kutatónak kínálkozó sokféle téma közül miért pont e kórkép vizsgálatát választotta?

— Ebben két ok játszott közre. Részben az, hogy olyan kutatási területet igyekeztem választani, ahol még bőven van „keresnivalóm”, amely bár lényeges kérdésekre irányul, de éppen nem áll az érdeklődés középpontjában. A nemzetközi folyóiratokat figyelve, igazolni látom választásomat, mert ma már alig találkozom olyannal, amelyben ne lenne legalább egy cikk az osteoporosisról. A legtöbb országban ugyanis növekszik az idősebb generációk aránya, ezért a gerontológiai témák iránt ugrásszerűen megnövekedett az érdeklődés.

21