Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-02 / 6-7. szám
Konferencia a „magyar image -ról Bloomingtonban aki azelőtt szívesebben nem szólt róla, hogy a legújabb amerikai statisztika szerint az Egyesült Államokban, 1980-ban kereken másfél millió ember vallotta magát, illetve gyermekét magyarnak, vagy magyarnak is. Ez pedig olyan érték, ami még kiszámíthatatlan hasznot jelenthet számunkra a jövőben. 1956 „varázsa” a magyar körökön kívül eltűnt. A szemtanúk maguk tapasztalhatták tavaly, hogy a sajtó, rádió, televízió számára egy évforduló nem híranyag. * És milyen az USA-ban született nemzedékek magyarságképe? Dégh Linda erről így beszélt: — Az új generáció számára a magyarság fogalma teljesen megváltozik. Aki nem amerikanizálódott végképpen, az tudatosan őrizte meg magyarságát (ez egyéni választás dolga még családokon belül is). Az etnikus sajátságok bizonyos válogatott komplexusa jellemzi azokat a magyarokat, akik elhatározták, hogy megtartják magyarságukat. A mindennapi élet alig hagy teret ennek a törekvésnek, az emberek rutin munkaüteme mélyhűtött ételekre, interetnikus társadalmi életre kényszeríti őket, hiszen ki-ki egyszerre többféle szociális közösségnek is tagja, etnikus elkötelezettsége mellett. Maradnak az ünnepek: az identitás igénye mint állásfoglalás is az ünnepnapokon jelentkezik, ezek adnak lehetőséget a távoli múlt örökségének megőrzésére, belső és külső megmutatására. Nemcsak lakásdíszek, az archaikus vagy új, kommerciális parasztművészet darabjainak kiállítása szimbolizálja a harmadik generáció igényét az óhazával való kapcsolat felújítására, hanem egyéb elemek is. Sokszor, látszólag apró elem — egy családban átörökített mondás, anekdota, bölcsődal, részvétel egy ünnepségen, karácsonyi sütemény készítése — lehet fontos etnikus érték, állásfoglalás az egyén számára, olyan, amelyet soha nem hagyna el. Az identitáskeresés óhazát jelképező népi vagy azzal ekvivalens szimbólumokban jelentkezik a fokozatosan elidegenedő ipari társadalomban. Űj elem az óhazával való kapcsolat felújításának igénye: érzelmes egyéni vagy társasutazásokon felkeresni az ősök faluját, sírját, megismerni a helyet, amelyekről ellentmondó képet festett saját emigráns családjuk. Hozzászólásában Haraszti Sándor főorvos, az amerikai magyar baptisták egyik legismertebb képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy az amerikai környezet a körükben élő magyarról mintázza meg a magyar „Image”-l, amely tehát függ a „bevándorló” emberanyagtól, de függ a befogadó közegtől is. Szeretnék arra is rámutatni, hogy lényeges a Magyarországról alkotott kép és mindenekelőtt az számít, hogy milyen az amerikai magyarok egyéni magatartása ... Georgiában például 3500 magyar-amerikai él, Nagy-Atlantában és környékén mintegy ezer. Van egy „Hungarian Cultural Assotiation of Georgia” nevű magyar klub, amely időnként rendezvényeket szervez, kiállításokat rendez, újságokkal interjúkat készít. Az átlag georgiai polgár azonban édeskeveset tud a magyarokról, kivéve azokról, akiket személyesen ismer. A televíziónézők nagyon meglepődtek, amikor látták, a „Billy Graham Magyarországon” című filmet, amelyet 1978-ban 325 amerikai és kanadai tévéállomás mutatott be este a legfontosabb adásidőben. Utána a minneapolisi központi irodánk 150 ezer levelet kapott: amerikai és magyar ismerőseink egyaránt meglepődtek azon, hogy Magyarországon vannak templomok és csodálkoztak, hogy az emberek be mernek lépni a templomokba... A „magyar image” Amerikában tehát nemcsak újságcikkekből, televízió-filmekből, középiskolai és egyetemi tankönyvekből formálódik, hanem — és ez a legfőbb következtetésem — a magyarokkal való személyes tapasztalatokból. * E sorok írója előadásában mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy az „Image” nemcsak hullámonként különbözik, de egy-egy kivándorlóhullám életében is változik az adott viszonyoktól függően. (Más volt az „ex-enemy” megítélése a hidegháborús, mint az enyhülési korszakban.) Módosul aszerint is, hogy az adott bevándorló csoport sikeres-e vagy sikertelen. A lényeges mérce az, hogy a bevándorló csoport mennyire kerül közel ahhoz az ideálhoz, amely az Egyesült Államokban a legfőbb megítélési norma: a fehér-angolszászprotestáns, úgynevezett „WASP”-ideálhoz. Ha pedig adódik társadalmi távolság az illető csoportról alkotott kép és a „WASP”-ideál között, akkor ez az eltérés értékes-e, tolerálható-e? A hozzászólásokból világossá vált, hogy az elmúlt évtizedekben lényegesen megváltozott nemcsak az USA bevándorlási politikája, de a különféle nemzetekhez tartozó bevándorló csoportok megítélése is. Ha a mérce a magyarság tekintetében kedvezően alakul, akkor ebben lényeges szerepe van a mai Magyarországnak is. Egybehangzóan az a vélemény — tehát el kell hinnünk —, hogy az átlagamerikai számára ma Magyarország érdekes ország, ahol gazdasági, politikai és kulturális téren is izgalmas társadalmi kísérletek történnek. És nem utolsósorban olyan a Magyar Népköztársaság viszonya az amerikai magyarsághoz, amely az együttműködés közös lehetőségeire helyezi a hangsúlyt. Támogatja a maga eszközeivel a magyarságtudat fennmaradását, miközben elfogadja, sőt helyesli, hogy az amerikai magyarság hűséges és alkotó polgára legyen annak az országnak, amely neki új hazát adott. * Nagy Károly professzor sok vitát kiváltott hozzászólásában azt emelte ki, hogy a rólunk, magyarokról kialakítható valódi képhez reális információkra van szükség. Milyen információkat kap rólunk a világ? Sokfélét és sok helyről. Az információk kél fő forrása Magyarország és a külföldön élő magyarság. E két forrás információi néhány téren megegyeznek, más területeken csak részben egyeznek, és van néhány olyan terület, ahol teljesen ellentétesek. Ahol a Magyarországról származó információk megegyeznek az általunk, külföldi magyarok által nyújtott információkkal, az a nagy magyar teljesítmények területe. Budapestről, Párizsból, Londonból és New Yorkból kevés kivétellel egybehangzóan büszkélkedő, nagyra értékelő információt hallhat a külföldi ember azokról a zseniális magyarokról — Anda Gézától, Bartók Bélától és Bay Zoltántól kezdve Vasarely-ig, Wignerig és Zukorig —, akik rendkívüli teljesítményekkel gazdagították az emberiséget. A magyar történelemről külföldnek nyújtott információk területén már eltérnek egymástól a magyarországi és a külföldi magyar prezentálások. Különösen a közelmúlt történetét taglalja minden hivatalosan ellenőrzött magyarországi írás egyoldalúan. Ezeket az egyoldalú beállításokat mi, külföldi magyarok olyan tényekkel, adatokkal igyekszünk kiegészíteni, amelyek a valóságnak, az igazságnak megfelelő teljességben, sokoldalúságban tájékoztatnak. A további eszmecsere során azután Ránki György, Haraszti Sándor, Horváth János, Szántó Miklós és mások sokoldalúan mutatták be, hogy milyen gazdag, bonyolult és sokrétű vita folyik napjaink Magyarországán a legkülönbözőbb gazdasági, politikai és kulturális kérdésekről — a közelmúlt történetéről is — és mennyire nem helyes kiragadott véleményeket „hivatalossá” pecsételni és ennek alapján egyoldalú tájékoztatássá minősíteni. * A konferencia további menetében Éltető Lajos ismertette az amerikai egyetemi tankönyvek magyarságképét, Várdyné Huszár Agnes irodalomtörténész és Basa Molnár Enikő irodalomtörténész, a magyar irodalom amerikai terjesztéséről és ismeretéről közölt érdekes és új adatokat. Az elmúlt két évtizedben — mondotta Várdyné — jelentősen megnövekedett a magyar irodalommal foglalkozó kötetek száma: számos angol nyelvű irodalomtörténeti munkát, valamint antológiát adtak ki mind hazai, mind pedig külföldi irodalmárok és műfordítók közreműködésével. Továbbá, több folyóirat foglalkozik vagy kizárólag, vagy részlegesen a magyar irodalom angol nyelvű terjesztésével. Megállapíthatjuk tehát, hogy ma már egy sor angol nyelvű munka áll a magyar irodalom iránt érdeklődők rendelkezésére, melyek többé-kevésbé magas színvonalú műfordításokban és hozzáértő kritikai elemzésekben terjesztik a magyar irodalom egyes műveit. 1970 óta tehát mintegy tíz magyar költő (Petőfi, Ady, József Attila, Radnóti, Illyés, Weöres, Pilinszky, Nagy László és Juhász Ferenc) verseiből jelent meg külön kötet. Az önálló antológiák sorában az egyik legsikerültebb az 1980-ban a Columbia University Press és a Corvina kiadásában megjelent Csáth Géza kötet, „The Magician’s Garden” címmel, Birnbaum Marianna válogatásában és bevezetőjével. Az ilyen nívójú kötetek kiadását tovább kellene szorgalmazni: mind a fordítás, mind pedig a bevezető tanulmány példamutató munka. Az ilyen színvonalú válogatások több lehetőséget nyújtanak arra, hogy az idegenajkú olvasók tetszését megnyerjék és érdeklődésüket a magyar irodalom iráni felkeltsék. Az antológiák közül a legfrissebb az University of Minnesota által 1981-ben kiadott Tezla Albert „Ocean at the Window” kötete, mely elbeszéléseket és költeményeket tartalmaz. * A modern magyar irodalom amerikai visszhangjáról érdekes előadást tartott Sanders Iván irodalomtudós, a zenei területről Vázsonyi Bálint zenetudós, és nagy tetszést aratott Birnbaum Marianna előadása, aki a hollywoodi magyarok „image”-áról és az „image-csinálókról” beszélt: a filmváros magyar alapítóinak és rendezőinek, üzletembereinek és filmszínészeinek az Egyesült Államok egész lakosságára ható, példaképeket kínáló, közvéleményformáló tevékenységéről. A vita rendkívül élénk és baráti volt. Sinor Dénes professzor szellemes hozzászólásában taglalta — hivatalos összefoglaló helyett — az eszmecsere tanulságait. Először is arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar „image” az USA-ban alakuló, változó tartalmú, amely sok tényező összekapcsolódó — gyakran ellentétes — hatásának eredménye. És e tekintetben is, bár az utóbbi évtizedben egyértelmű, hogy a magyarságkép kedvezően alakul, nem lehetnek illúzióink: sokat kell tenni azért, hogy a régi előítéletek megváltozzanak és egy tárgyilagos magyarságkép, kedvező „image” mélyüljön el, nemcsak a szakemberek közt az egyetemeken, de az átlagpolgárok, a széles közvélemény köreiben is. SZÁNTÓ MIKLÓS 12
