Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-12 / 5. szám
Kajak A világban gyakran, időnként hazánkban is újságcikkek, rádióriportok keresik: mi a magyar kajakosok, kenusok titka. Hogyan sikerül a sportág még mindmáig csak ötezer fős táborából évről évre világklasszisokat kinevelni? Oknyomozásra, „titoklesre” indulunk hát mi is. Annak előzményeit keressük, hogyan robbant be a nemzetközi élvonalba a magyar kajak-kenu még 1954-ben, Maconban, ahol a világbajnokságon a földkerekség meglepetésére hat aranyat nyertek versenyzőink ... Szerencsére az akkori versenyzők, sportvezetők többsége még könnyen megtalálható ... Söptei Róbert mesteredző. Néhány év óta ugyan már nem foglalkozik tanítványokkal, s hajóba — slalomhajóba — is csak akkor ül, ha meglátogatja a Német Szövetségi Köztársaságban élő fivérét. Itthon inkább mesél... „Talán azzal kezdődött, hogy a válogatott élére a néhány éve elhunyt Gelle Sándort nevezték ki. Neki aztán fantasztikus érzéke volt hozzá, hogy maga köré gyűjtse azokat az alig harmincon túli, vagy még harmincon aluli edzőket, akik nem utolérni, hanem megelőzni akarták a sportág nemzetközi élvonalát, akik át tudták plántálni versenyzőikbe a mindenáron való győzniakarást.” A fiatal edzők között volt az akkori Vörös Lobogó — tanítványainál éppen csak valamivel idősebb — mestere, Füzesséry Gyula is. „Gelle úgy rendelkezett, hogy szakcsoportokban folyjék a munka. A hosszú távon induló kajakosokkal Bajóti Jocó, a rövid távra készülőkkel én magam, a kenusokkal Söptei és Szabó Feri, a nőkkel Szabó Sándor foglalkozott. Minden edzőtől kértek egyéves edzéstervet, s ennek alapján ment a felkészülés.” Az edzők először is megszüntették a sportág idényjellegét. Télen Tatán kezdődött meg a fizikai alapozás, s mindehhez jöttek még a tanmedence edzések . .. Egészen tavaszig. Illetve 1954-ben nehezen akart beköszönteni a tavasz. Mégis, a kitűzött tervnek megfelelően, a válogatott otthagyta a tanmedencében keringő langyos vizet és elment edzőtáborba. „Felsőgödön volt valamiféle üdülő” — emlékszik vissza a volt világbajnok, ma gyárigazgató dr. Nagy László. — „Nem valami kacsalábon forgó, hanem apró faházakból álló telep. Épp azért kaphattuk meg, mert nem volt fűtése. No, oda költöztünk ki. Az edzések végén nem levetkőztünk, hanem felöltöztünk ... Akadt olyan versenyző, aki egyszercsak felpattant és felkiáltott: Ez nem kenus sikerek nyomában Az olimpiai bajnok Foltán-Vaskúti kenu páros a moszkvai célbaérkezés után - Los Angelesben ismétlésre készül embernek való! és ott is hagyta a tábort.” „Hát igen. A mai edzői szakzsargon horror, vagy stressz programnak nevezi azt a fajta edzést, amit ott végeztünk” — folytatja Füzesséry Gyula. — „Egy héten egyszer meg kellett például kerülni a Szentendrei-szigetet, ami majdnem hetven kilométer. De az is igaz, hogy nem volt szükség aztán különösebb válogató versenyre. Az öregek Varga Feró kivételével nem bírták a tempót. Aki bírta a tábor fegyelmét, edzésmunkáját, az lett válogatott.. Alighanem jelentős ponthoz érkeztünk oknyomozásunk folyamán. Titkot keresni indultunk, de titok helyett valami egészen mást: kemény edzésmunkát találtunk, amely párosult a felkészülésbe vetett hittel. S később, amikor az első nagy korosztály tagjai az idő könyörtelen múlása folytán „kiöregedtek”, s helyüket olyan világklasszisok foglalták el, mint Szöllősi Imre, Hesz Mihály, Tatai Tibor, Wichmann Tamás, Szabó István, Döme József, Rátkai János, Csapó Géza és Bakó Zoltán, egyenként a keretbe kerülve mi mást is tehettek volna, minthogy átvegyék a válogatottban uralkodó mentalitást, hogy a nagy elődök szellemében végezzék edzéseiket, rendeljék alá életüket az eredményeknek. Ezt a válogatottat nem valami aszkéta társaságként kell elképzelni. Legfeljebb rossz szokásokat nem vettek fel. Ennél a válogatott keretnél például sohasem kellett a vezetőknek „cigarettastopot” bevezetni, egész egyszerűen senki sincs közöttük, aki dohányozna. Felvettek viszont bizonyos más szokásokat. Talán nem tűnik majd tömjénezésnek — kivált, mert példákkal is alá tudjuk támasztani —, hogy ezek a versenyzők és edzők készséggel siettek mindazok segítségére, akik egyáltalán igényelték ezt a segítséget. Parti János, HgML az olimpiai ^ x bajnokból lett sikeres ^ PjlPB kapitány FOTO: ZÁHONYI IVAN Tom Dienstmann, a kanadai válogatott egykori magyar származású edzője évekig járt Budapestre a magyaroktól tanulni. Ö így nyilatkozott: „Életem gyönyörű szakaszát jelentette az az idő, amikor edzőként dolgoztam. Ha nem adom edzőségre a fejem, sohasem találkozom olyan remek emberekkel, mint Granek István, mint Péhl József, a magyarok szövetségi kapitányai...” És, hogy valamit azért tanult is tőlük, arra bizonyság a kanadai Johnny Wood második helye a montreali olimpián. E körhöz tartozik az ausztrál kajaksport mindmáig legnagyobb sikere is, John Sümeginek a moszkvai olimpián elért második helye ... Évekig Magyarországra járt tanulni. Ugyanezt tette a kanadai Barre is, aki nemcsak hazánkat kedvelte, hanem egy kajakoskislányt, Sándor Alexandrát is annyira megszerette, hogy feleségeként ma már a kanadai válogatottat erősíti... Vagy vehetjük példaként a jugoszláv Mate Ljubeket is ... Montreali olimpiai győzelme idején a Szegeden élő Kovács László volt az edzője, később pedig az 1979-es belgrádi világbajnokságon épp azt a Wichmann Tamást megelőzve győzött, aki felkészülési tervvel segítette egész évben ... Wichmann ugyan Belgrádban csak ezüstérmet kapott, később viszont az UNESCO neki ítélte a nemzetközi Fair Play-dijat, melynek szövege: „Mieux qu’une victoire” — „Több, mint győzelem” ... És folytathatnánk hosszan a sort. Edzőtáborozott már Magyarországon az olimpiai bajnokságot nyert bolgár Ljubenov, a lengyelek világbajnoka Sledziewski, a teljes csehszlovák és kubai válogatott. S egy érdekesség a végére: Shirley Déry azért költözött családjától, az Egyesült Államokból Magyarországra, hogy Budapesten, a magyar lányok között edzve próbálja meg kiharcolni a válogatottságot, az olimpiai kiküldetést. Los Angelesre tekintve meg kell említenünk, hogy a világbajnokságokkal ellentétben a magyar kajakosoknak, kenusoknak eddig még csak egy alkalommal, 1968- ban sikerült egy olimpián két győzelmet elérniük. S aztán 1972-ben és 1976-ban aranyérem nélkül maradtak. Ezután vette át a szövetségi kapitányi tisztet dr. Parti János — Róma olimpiai bajnoka —, s vezetésével megtört a jég. Foltán László és Vaskúti István kenu kettesben 500 méteren káprázatos teljesítménnyel nyert. A kiugró eredményeket most is a kenusoktól várhatjuk. Foltán és Vaskúti ma is klasszis, megfelelő felkészülés után megvédheti bajnoki címét... Ugyancsak kenu párosban, a hosszabb olimpiai távon 1982-ben nyert világbajnokságot a rutinos Hajdú Gyula és a fiatal Sarusi K. János ... Sarusi egyesben is változatlanul harcol az indulás jogáért, hiszen 1981— ben bronzéremmel mutatkozott be a VB-n, tavaly pedig — egyesben — ezüstérmes lett. Újoncként — igaz 29 évesen — dr. Csépai Dezső tavaly szerezte első VB-érmét: egy ezüstöt. De a kilencszeres világbajnok Wichmann Tamás és a háromszoros világbajnok Buday Tamás sem adta még fel a csapatbakerülésért vívott harcot... A nők is sokat fejlődtek az utóbbi időben. Egyes hajóban Rakusz Éva — VB ezüst- és bronzérmes — párosban Géczi Erika és Povázsán Katalin — ugyancsak VB ezüst- és bronzérmes — jönnek elsősorban számításba. Ugrásra készen állnak mögöttük a fiatalok: Polgár Anna, Horváth Erika, Tóth Mária, akik megnehezíthetik a „nagyok” dolgát. Férfi kajakosaink az utóbbi három évben némileg elmaradtak a nemzetközi élvonal legjobbjaitól. De az ötszörös világbajnok Szabó István, aztán Fábián István, a náluk jóval fiatalabb Rajna András, Helyi Tibor, Tóth István, Petrovics Kálmán dobogós helyezésekre lehet képes. Ezeken a versenyzőkön a sor, hogy folytassák a hagyományokat. NAMÉNYI JÓZSEF 26
