Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-03-12 / 5. szám

1

I

Hiába kopogtunk, néztünk be a házakba, senkit sem találtunk otthon. A kertkapuk nyitva, a házak ajtaja is (Bakonypéterd őrzi a régi falu nyílt légkörét, mert ki is menne be a más házába, ha nincs ott dolga?), de odabent senki.

Végre két idősebb asszony közeledik felénk. Amikor kiderül, hogy a Hungler család után érdeklődünk, sajnálkozva mondja az egyik:

— Ilyen nevű család már nem él a faluban. Valamikor igen, de kimentek Amerikába. Ugye? — fordul a másikhoz.

— Az igaz, de haza is jöttek — feleli az, megigazítva fekete fejkendőjét, hiszen egy nem falubelivel beszélget, s az idegennek meg kell adni az öltözék tisztességét is. — Csak az egyik lány. az Erzsi maradt kint, férjhez ment. Még a harmincas években többször járt itt nálunk, össze is szaladtunk, mi gyerekek, mert nagy szenzáció volt, hogy a „tengeren túlról” jött haza. Nekünk az úgy hangzott, mint a mesében „az Óperenciás tengeren is túl”.

— És az öreg Hungler Mihályra emlékeznek? — kérdeztem.

Egymásra néztek, rövid, töprengő hallgatás után válaszolta a fekete fejkendős:

— Mi már rá nem emlékszünk, ha többet akar tudni, nálunk idősebbet keressen.

*

Az öregek, a hetvenöt-nyolcvan év körüliek ilyenkor télidőben nemigen mozdulnak ki a házból. S szerencsénkre az asszonyok által megadott címen nemcsak otthon voltak, hanem a nyolcvan év feletti bácsi emlékezett is Hungler Mihályra:

— Én még alig pelyhedző bajszú legényke voltam, ő meg idősebb, módosabb gazda. Akkor már hazatért Amerikából. — S mesélés közben jutott eszébe, hogy a közeli Ravazdon él a hazatért Hungler-lány gyereke (ma már nagymama), unokája, dédunokája. S itt a faluban is övék az egyik régi ház, a templom melletti harmadik porta: Hofstädter Károlyné, a Mihály dédunokájáé.

1. Bakonypéterd határában

2. ... az Erzsi a harmincas években

többször járt itt nálunk ...

3. A főutca

4. A Hungler-porta maradványai,

jobboldalt az öreg körtefa

5. Hofstädter Károly

6. „Kishedvig”

7. ... én még alig pelyhedző bajuszú

legényke voltam ...

8. Hungler Mihály sírja

FOTO: NOVOTTA FERENC

A Hofstädter-porta régi ház, magas téglakerítése és tömör fakapuja kizárja a kíváncsiskodó tekinteteket (az újonnan épültek kerítései már szellősek. módot adnak a gazdának a házzal és a kerttel való dicsekvésre). A kapu itt is nyitva, és köszöntésünkre magas, szikár, munkaruhás férfi jön ki a fészerből.

— A Hungler-család után érdeklődnénk . .. — kezdjük, s máris széles, invitáló mozdulatot tesz.

— Akkor kerüljenek beljebb, mert éppen jó helyen járnak. Én vagyok a Hungler Mihály egyik dédunokája. Éppen az előbb szóltak be, hogy őutána kérdezősködnek a faluban. Tudják, az ilyen hírek, mint a vízbe dobott kő hullámai, gyorsan terjednek.

Bent, a régi bútorokkal zsúfolt nagyszobában már a lánya, a „kishedvig” kínál hellyel.

— Mi tulajdonképpen nem itt lakunk, hanem Ravazdon — mentegetőzik a rendetlenség miatt Hofstädter Károly. — Csak a karbantartási munkák elvégzésére tartózkodunk most itt. Az épület lányom hozományához tartozik. Nem sokat ér ugyan, de alapnak elég lesz.

így — helyrerakván a dolgokat — rögtön rátér a minket érdeklő témára.

— Szóval, Önöket a dédapám, Hungler Mihály meg a családja érdekli? Ha nem tévedek, egy kicsit a Nobel-díjas Stigler miatt is jöttek. Olvastuk az újságban, hogy milyen nagy kitüntetést kapott. A részleteket pedig az Egyesült Államokban élő nagybátyám, Koppány Antal írta meg. Ö jó kapcsolatot tart fent George Stiglerrel. Az Anti azt írta róla, hogy büszke a magyarságára, meg tartja a kapcsolatot velük, pedig Stigler Chichagóban él, az ottani egyetem közgazdasági tanszékének vezetője, az Anti pedig Pittsburghben dolgozik.

— Ami pedig a Hunglereket illeti, sváb család a miénk, ahogy majdnem mindenki ebben a faluban. Sajnos régebbi iratokat nem tudok mutatni, mert az idők viharai minket nemigen kíméltek. Fotót sem csináltatott régen a parasztember magáról, így csak azt mondhatom el, amit az anyám mesélt. A Hunglerek Ácsteszérről — húsz kilométerre van innen — települtek át ebbe a faluba. A századfordulón dédapám kiment Amerikába. Pénzt keresni. Hazajött, megvette a földet, s itt is halt meg. A sírja az itteni temetőben van, ha akarják, megmutatom azt is meg az egykori házát is.

Igencsak a falu határában járunk, mikor egy földútra bekanyarodva, Hofstädter Károly int: ott állt egykor a Hungler-ház, ma már csak a romjai láthatók.

— Vályogból készült — magyarázza —, s amikor a tulajdonosa új téglaházat épített, sorsára hagyta. Az időjárás meg lassan rombolja szét. De az a körtefa már termett akkor is, mikor az öreg Hungler tett-vett, a lányai meg játszottak alatta.

Utunk következő állomása a temető. A domboldalra felfutó légi részben több Hungler-nevet olvastunk, amíg eljutottunk a kő fejfához, amin az állt: Hungler Mihály 1838— 1919. ~

Csendesén^ hallgatva ballagtunk visszafelé, amikor Hofstädter Károly megjegyezte:

— Ügy tartják, az ember addig él, míg emlékeznek rá. S az öreg Hungler Mihály bácsira és lányára, az „amerikás Erzsire” ma is emlékeznek még a faluban.

POKORNY ISTVÁN

11