Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-12 / 5. szám
alabárd. Az „alkalmi” fegyverek használata tájegységenként változott; a hajdúk a lándzsa mellett elsősorban a csákányt (fokost), a jászkunok a kasza mellett a hoszszú nyelű baltát kedvelték. A hadsereg létszámának növekedésével a fegyverek gyártása nem tudott lépést tartani. A honvédségen belül mintegy tízféle puska volt használatban, ami a lőszergyártást is megnehezítette, így a honvédség nemcsak állandó puskahiánnyal, hanem lőszerhiánnyal is küzdött, s a csaták folyamán sokszor kellett a töltényt szuronnyal „pótolni”. Ez történt az isaszegi csata döntő pillanatában, amikor Klapka György, aki hadtestével már visszavonulóban volt, arra hivatkozik Görgeynek „... teljesen ellődözte töltényeit, jobb tehát ma nem erőltetni a dolgot”, amelyre Görgey erőteljesen válaszolt: „ha a gyalogságnak nincs tölténye, van szuronya! Előre!” Klapka hadteste ismét támadásba lendült, és a csatát a magyarok javára döntötte el. A gyalogságnak a szuronyos puska volt a lőfegyvere. A szabadságharcban — mintegy a múltat képviselve — szerephez jutott a kovás puska is, azonban a csappantyús és gyutacsos lőfegyver már a fejlődést képviselte. A kezdetlegesnek tűnő fegyverek megismerése közelebb hoz bennünket az akkori harcmód megértéséhez, és közelebb érezzük magunkat a fergeteges szuronyrohamok hőséhez: a honvédhez is. A kovás puskák közül zömmel az 1808-as és az 1828-as mintájú fegyverek voltak használatban. Esős vagy szeles időben a kovás puska teljesen hasznavehetetlen volt, mert a nedves kovakő nem csiholt szikrát, a szél pedig elfújta a serpenyőben levő finom lőport, de esetleg a szikrát is. A honvéd gyalogság korszerű fegyvere az Augustin típusú gyutacsos puska volt, a hozzátartozó döfőszuronnyal együtt. A szurony a szabadságharc idején a gyalogsági puska elválaszthatatlan tartozéka. A gyalogság oktatási szabályzata erről így ír: „a katonának a puskáját két tulajdonban, mint lő- és mint vífegyvert kell célszerűen használni tudnia, azzal jól kelletik lőni és szuronyt ügyességgel használni értenie. Ez adja meg fegyveréhez kellő bizodalmát és benne minden veszélyben a bátorságot és elszántságot fenntartja.” A hadsereg vezetése a tüzérség területén is sok problémával küszködött, sem elegendő tüzére, sem elegendő lövege nem volt. Az ágyúkat tábori (sík) és vár (telep) lövegekre csoportosították. A lövegeket nem az űrméret szerint, hanem a lövedék súlya alapján különböztették meg: így voltak 3, 6, 12 és 18 fontos ágyuk, 7 és 10 fontos tarackok. Az ágyúk és a tarackok elöltöltők és simacsövűek. A két kerékkel ellátott, tölgyfából készült ágyútalpakat (lafettákat) piros-fehér-zöld színűre festették. A lövegek szerves része volt a mozdony, amely lényegében egy kétkerekű kocsi. Az ágyú vontatásakor a lövegtalpát a mozdonyra erősítették. A 3 és 6 fontos lövegek elé 4, a 12 és a 18 fontosak elé 6—8 lovat fogtak. A lövegekhez többféle lőszert használtak: golyót, űrgolyót, pattantyút, kartácsot, világítógolyót. Az ágyúk töltése körülményes, időrabló művelet voit. A 6 fontos löveg kezeléséhez 5, a 7 fontoséhoz 6 katona kellett. A leggyakrabban használt tábori ágyú a 6 fontos löveg volt, amelynek legnagyobb lőtávolsága 2200 lépés, a hatásos lőtávolság 1400 lépés volt. A tűzgyorsaságot sok körülmény befolyásolta; a löveg helyretolása, a cső kitörlése, a töltés és irányzás — így a 6 fontos ágyú optimális esetben percenként legfeljebb 2 lövést tudott leadni. A tábori tüzérséghez tartozott a röppentyű is. Ezt a rakétalövedéket a levegőben 2—3 m hosszú farúd vezette, s elejére többnyire 6 fontos gránátot szereltek. Amikor a röppentyű hajtóanyaga a gránát mögött elhelyezkedő vashengerből kiégett, a gránát felrobbant. Kis súlya lehetővé tette, hogy az ágyúk számára járhatatlan terepen is könnyen szállíthassák. Egy-eg'y röppentyű hatótávolsága 500—1000 m volt. A szabadságharc egész ideje alatt a gyalogos honvédek, a huszárok, a tüzérek egymást segítve, vállvetve harcoltak. Fegyvereik együttes küzdelmét Petőfi örökítette meg legszebben a „Csatában” című versében: Ropog, hosszan ropog Csatárok fegyvere, Ágyúk bömbölnek, hogy Reng a világ bele; Te ég, te föld, talán Most összeomlótok! Előre katonák, Előre, magyarok! LUGOSI JÓZSEF HADTÖRTÉNÉSZ 9
