Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-12-25 / 25-26. szám
KÖZÖS ÜGYÜNK SZOLGÁLATA Interjú dr. Gosztonyi Jánossal, az MVSZ főtitkárával — Hogyan értékeli a Világszövetség munkájának eredményessége szempontjából a most befejeződő esztendőt? — Amikor tavaly megtorpant az enyhülési folyamat, s élesebbé vált Kelet és Nyugat szembenállása, saját dolgaink miatt is növekedett a szorongás bennünk. Az új hidegháborús szelektől féltettük azt a bővülő kapcsolatrendszert, amely az elmúlt évtizedekben kialakult a kivándorolt, emigrált, külföldön letelepedett magyarokkal. Sok rossz élményünk van a korábbi hidegháborús időszakból, amikor az élesebb retorikát az érintkezés lehetőségeinek csökkenése követte. Nyugtalanságra sajnos, ma is van annyi ok — ha nem több —, mint egy esztendővel ezelőtt. Munkánkat ez szerencsére eddig nem hátráltatta, nem akadályozta. Az idén szerzett tapasztalataink — az én személyes külföldi tapasztalataim is — viszont azt mutatják, hogy a nemzetközi horizont viharfelhői a legtöbb embert inkább közeledésre, s nem távolodásra, vagy visszahúzódásra késztetik. Jó példája ennek a néhány napja megnyitott „Tisztelet a Szülőföldnek” című kiállítás. Amikor ennek szervezéséhez hozzáfogtunk, bíztunk abban, hogy a kezdeményezés jó fogadtatásra talál. Megvallom azonban, minket is meglepett, hogy több mint háromszázan jelentkeztek. Pontosan nem tudjuk, hány magyar művész él, dolgozik, vagy éppen kallódik a nagyvilágban. Azt sem ismerjük eléggé, hogy kiket és miként tartanak számon, hogyan rangsorolnak a képző-, ipar-, fotó-, illetve építőművészetben. A jelentős magyar művészek nagy része azonban minden bizonnyal jelen van alkotásával ezen a tárlaton. Mi késztette a 23 országban élő, különféle korosztályokat, stílusirányzatokat képviselő nagyszámú művészt arra, hogy a budapesti Műcsarnokban együtt szerepeljen? E kérdést szépen válaszolja meg Aszmann Ferenc, a Rio de Janeiróban élő művész — a tárlattal kapcsolatos levelében. „ ... Az álmodozó művészénem számára a Földgömb olyan, mint egy óriási filmgyár, melynek számtalan stúdiójában az egész emberiség a drámák és komédiák sokaságát alakítja históriává. Magyarok milliói a legkülönbözőbb országok viseletéibe öltözve igyekeznek eljátszani a Sors által számukra kiosztott szerepet. Tehetségek tűnnek fel a reflektorok káprázatos fényözönében, vagy vesznek el az árnyék nyomorúságos homályában. De mindez csak kifelé, a látszatnak szól. Befelé, a szív rejtett templomában, ahol az egyetlen fényforrás a szeretet mécsese, az oltárt csak a HAZA képe díszíti ...” Említhetek más példát is. Az év elején kezdtük el tervezni az 1983-as orvostalálkozót. Sókat töprengtünk, hogyan fogjunk hozzá, lesz-e elég érdeklődés. Az orvosok nem magyar nyelvet tanítanak, s egzisztenciájuk sem attól függ, hogy megmaradnak-e magyarnak vagy sem. Másképp kötődnek Magyarországhoz, saját sorstársaikhoz, magyar orvoskollégáikhoz. Még nincs vége az esztendőnek, s már 240-en jelentkeztek: mind részt kívánnak venni az 1983 augusztusában a nyugati, illetve a tengerentúli országokban élő magyar orvosok első budapesti találkozóján. — Melyek voltak a külföldi magyarokkal tartott kapcsolatok terén 1982 legjelentősebb eseményei? — A Magyarok Világszövetsége évtizedek óta szoros kapcsolatot tart sök külföldi magyar egyesülettel, klu1!'bal, vagy más állandó jellegűnek nevezhető intézménynyel. Ezek természetesen — jellegüket s munkájuk intenzitását tekintve is — nagyon különfélék. Vannak régi, erős, szervezett, nagy egyesületek, az egyesületi élet minden ismérvével. Egyes országokban, városokban azonban csak az ott élő magyar asszonyok jönnek össze rendszeresen vagy időnként, s élnek a maguk módján igen hasznos klubéletet, önállóságukat, szabad elhatározásaikat (beleértve azt is, hogy akarnak-e kapcsolatot tartani az MVSZ-szel vagy nem) olyannyira tiszteletben tartottuk, hogy soha semmilyen külön értekezletre nem hívtuk őket. A pécsi IV. Anyanyelvi Konferencián azonban több egyesületi vezető kritikusan tette szóvá, miért nem használtuk fel a konferenciát arra, hogy programba iktassuk a jelenlevő egyesületi vezetők találkozóját, mint ahogy külön találkozója volt a könyvtárosoknak, íróknak, művészeknek. Ez adta a gondolatot, hogy az ősz elején meghívjunk — elsősorban az európai országokból — néhány egyesületi vezetőt olyan kötetlen eszmecserére, amelynek egyetlen célt szántunk; beszélgessünk arról, miként tudnánk egymásnak jobban segíteni. Ezen az első értekezleten több dolog kiderült: mindenekelőtt az, hogy ha mód nyílik rá, az MVSZ-nek a jövőben is teremtenie kell hasonló alkalmakat, mert erre jogos igény mutatkozik. Az egyesületi vezetők, akik eltérő körülmények között dolgoznak, egymástól is sokat tanultak. Eddig nem is igen tudtak egymásról. Most közvetlen — levelező, személyes, egymást meglátogató — kapcsolatok keletkeztek, s ez a munka hasznára válik. Mi is sok dolgot megtudtunk az egyesületek helyzetéről, életéről, gondjairól, többek között a fokozódó nehézségeikről is, amelyek a világgazdasági válság következményei. Egyes országokban egyre több egyesületi tag, sőt egyesületi vezető is munkanélkülivé vált. Hadd fűzzek hozzá mindehhez még annyit, hogy tiszteletet érdemelnek mindazok (túlnyomó többségük mindenképpen ezt érdemli), akik magyar egyesület, klub, szervezet vezetésére vállalkoznak külföldön. Az egyesületi vezetőt minden jó szándéka ellenére gyakran érheti kudarc — elismerést pedig nemegyszer csak a saját lelkiismeretétől várhat. Idén is sikeresek voltak az Anyanyelvi Konferencia védnökségének nyári rendezvényei. A balatoni gyermeküdülés, a sárospataki kollégium, a debreceni pedagógus továbbképző tanfolyam, az elmúlt évek során hagyományos intézménnyé vált. A védnökség tevékenységének nemzetközi sikerét jelzi, hogy a svédországi magyartanárok számára a svéd oktatási hatóságok hivatalos továbbképzési formának ismerték el a debreceni pedagógus-továbbképzést. A multikulturális politikát folytató országok növekvő érdeklődést tanúsítanak törekvéseink és szándékaink, elsősorban az anyanyelvi mozgalom iránt. Erre mutat az ausztráliai Közösségi Ügyek Hivatala vezetőjének nálunk tett látogatása is. A hazai művészcsoportok idén 11 európai és két tengerentúli országban jártak (USA, Kanada), ahol 73 alkalommal léptek fel, ezzel is tovább öregbítve nemzeti kultúránk hírét, erősítve kulturális kapcsolatainkat. Kulturális programjaink középpontjába ezúttal Kodály Zoltán születésének, és Arany János halálának évfordulóját tettük. Nemzetünk olyan géniuszai ők, akiknek élete és példája mindig erősíteni fogja az öszszekötő szálakat Magyarország és a világban szétszórtan élő magyarság között. Év végi mérlegünk nem lenne teljes, ha nem szólnánk arról, hogy tevékenységünket, szélesebb értelemben a kapcsolatteremtést és kapcsolattartást egyre fokozódó figyelem és segítőkészség kíséri itthon is. A hazai közvélemény, a tömegkommunikáció, a rádió, a televízió, újságok, folyóiratok többet foglalkoznak — ha nem is mindig pontosan, de feltétlenül jó szándékkal — a kivándorolt, külföldön letelepedett magyarsággal. A magyar szellemi élet kiválóságai közül is mind többen támogatják e törekvést, s ez a szándék tükröződik abban, hogy idén megújult, kibővült szövetségünk elnöksége. — Mit várhatunk az 1983- as esztendőben? — Munkánk növekvő hatékonyságát nagymértékben elősegíti az a tény, hogy a Magyar Népköztársaság belső és külső helyzete elismerten kedvező. A gazdasági világválság ellenére, sok keserves megpróbáltatás közepette is tartani tudjuk gazdasági pozíciónkat; belső helyzetünk szilárd; világosak és egyértelműek a nemzetközi törekvéseink. Mindennek alapján növekszik hazánk nemzetközi tekintélye. Ez természetesen megkönnyíti azok lépéseit, akik az együttműködés hívei, s azt vallják, hogy a mai Magyarországgal való élő kapcsolatok nélkül előbbutóbb elsorvad a magyarságtudat, s tartósan nem lehetséges az anyanyelv ápolása, a nemzeti kultúra megőrzése sem. Nehéz előre látná, mit hoznak az elkövetkezendő évek. Mi azt akarjuk tenni a jövőben is, amit eddig tettünk. Szolgálni akarunk. Szolgálni a kapcsolatok építését, ápolni e kapcsolatokat azokkal, akik, bár más országban élnek, más országok állampolgárai lettek, de szívükben megmaradtak magyarnak. Sok minden elválaszt vagy elválaszthat bennünket. Van azonban egy — talán csak keskeny — ösvény, de ha akarjuk: széles út, amelyen együtt mehetünk, mert összeköt az, ami mindannyiunk számára egyetemes érték: magyar nyelvünk és kultúránk, szokásaink, nemzeti hagyományaink azonos gyökere. SZ. M. 2
