Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-12-25 / 25-26. szám
IMatfe: Kalocsa és aCHRONOS 8 Meghívó: Kalocsa város tanácsa tisztelettel meghívja önt Nicolas Schöffer CHRONOS 8 kibernetikusán programozott fénytorony alkotásának avatására. Kalocsa, Holmayer tér. Szokatlan, furcsa gépzene úszik a tér felett, az autóbusz-végállomás tetején elhelyezett hangszórókból. A tömeg fázósan gyülekezik, és néha azon derül, hogy a katonazenekar fúvósai beletrombitálnak a zenébe. — A zene kell, fontos a hangulathoz — mondja a bundába burkolódzott művész, Nicolas Schöffer, aki alig tud kilépni az autogramkérők gyűrűjéből. — Mit jelent a Chronos 8? — kérdezem egy mellettem álló, meglett korú férfitól. — Hát, talán a szobor neve — feleli határozatlanul. — Ez szobor? — Hát valami olyanforma, nem? — Magának tetszik? — Én ugyan eddig még nem láttam ilyet, de mindenesetre érdekes ... A huszonkét méteres alkotás még mozdulatlan, bár a kalocsaiak a tegnapi főpróbán már működni is látták, és esküsznek rá, hogy este mozog és világít. A különös zene — Schöffer kompozíciója — elhalkul, és mintha a forgalom is elcsendesedne, amikor dr. Geri István tanácselnök a mikrofonhoz lép, hogy kezdetét vegye az avatóünnepség. Legalább ezer ember állja körül a teret, hogy meghallgassa Horváth György művészettörténészt, aki Schöffer munkásságát méltatja. Aztán a művész kap szót: — Én kétszer születtem: először itt, Kalocsán, másodszor Párizsban, ahol művész lettem. Mindig szeretettel gondolok erre a városra, amelytől gyerekként oly sokat kaptam. A méltán híres kalocsai népművészet, a hímzés, a népzene és a -tánc, az akkori életforma szeretete alapozta meg bennem, amivé lettem . . . A nézősereg élénken figyel, miközben Schöffer, sokszor a szavakat keresve, a műveiről beszél. Mellettem, két fejkendős idős aszszony összesúg. — Ismerték Schöffert gyerekkorában is? — Hogyne, hisz együtt gyerekeskedtünk. Ha jól emlékszem, 1936-ban ment el, amikor már szorítottak a zsidótörvények. Nagyon örülök, hogy nem felejtett el bennünket — mondja özvegy Illés Sándomé. — Olyannyira nem — folytatja a barátnéja, Vén Margit —, hogy amikor a kalocsai népművészeti szövetkezet elnöke Párizsban járt, meghívta a műtermébe. — No de hát amit itt látunk, annak nem sok köze van a kalocsai népművészethez... — Hát, sok köze nincs, de vitathatatlanul érdekes! Nincs minden faluban ilyen, és erre büszkék vagyunk ! — Talán, ha pingálnánk rá egykét tulipánt... — toldja meg Vén Margit, és a körbenállókkal együtt jót nevetünk. Közben elérkezünk az ünnepélyes pillanathoz, amely újabb derültségre ad okot. Mivel Schöffer alkoholt nem fogyaszt, pezsgő helyett egy üveg ásványvizet kért a szobor avatásához, de állítólag egy sem akadt a városban... Ezért aztán korszerű és stílszerű az avatás: a művész átvág egy drótszálat, amelytől a szobor életre kel! A tükrök lassan forogni kezdenek, és meg-megcsillan bennük a színes lámpák fénye. — Majd este nézzék meg, akkor nagyon mutatós — mondja valaki. Nicolas Schöffer egyelőre megközelíthetetlen, annyian fogják körbe, így dr. Geri István tanácselnökhöz fordulok: — Igazán nem mindennapi ajándék ez . . . — Büszkék vagyunk rá, hogy Párizs, London, New York és számos nagy hírű város után, Kalocsán is áll egy ilyen szobor. Nicolas Schöffertől kaptuk a dokumentációt, amelyet magyar szakemberek valósítottak meg. Még újítás is született belőle, a francia motorokat és tükröket magyarokkal helyettesítették, az elektronika is az itteniek tudását dicséri. A Művelődési Minisztérium, a Közművelődési Alap, az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a megyei és a városi tanács anyagi támogatásából, valamint a kalocsai polgárok társadalmi munkájából készült el ez a hazánkban is páratlan alkotás. Egy világhírű művész alkotásával gazdagodott ez a nagy hagyományú város. — Hogyan fogadták a szoborállítás ötletét? — Ennek is éppúgy voltak ellenzői, mint minden másnak, de a többség mellette volt. Lassan sötétedik, és a szobor egyre inkább élni kezd. Ez szó szerint értendő, hiszen nagyon sokat „tud”. Fölveszi a környező forgalom ritmusát, úgy váltogatja színeit és sebességét. Együtt „alszik” és „ébred” a vá- Fossal LINTNER SÁNDOR FOTO: NOVOTTA FERENC 3