Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-11-27 / 24. szám
M M KÖNYVESPOLC KODÁLY-LEMEZEK Lehet egy könyv egyszerre fölkavaró és megnyugtató is? A jelek szerint igen. Mert ez a könyv mind a kettő. De mi a fölkavaró abban, ha ötvennégy kortárs, zenész és nem zenész, itthon élő és külföldön élő, idős és fiatal magyar ember kihúzogatja emlékezéseinek fiókjait, és elmeséli nekünk, hogyan látta ő — személyesen — a most száz éve született nagy magyar muzsikust? Mindenekelőtt az, hogy menynyi mindenkinek a fiókja van tele a Kodályról őrzött emlékekkel; milyen megindítóakkal, humorosakkal, tanulságosakkal! S ha még hozzátesszük, hogy a kötet szerkesztőjének, Bónis Ferencnek bizonyára indokolt jövendölése szerint ez a gyűjtemény még ma, második kiadása után sem teljes és végleges: még nagyon sok embernek vannak eddig föltáratlan dokumentumai a Tanár Űrről, megénekeltetett nótafák, valahai kisiskolások, munkásénekkari tagok, külföldi muzsikus- és zenetudós kollégák ezernyi apró emléket őriznek. Nagy emberről van szó, aki a szó legnemesebb értelmében a népére! s a népében élt és él mind a mai napig. Termékeny, áldozatos, szorgalmas és — hálásan tehetjük hozzá — hosszú életen át volt a miénk, s az maradt, amióta nincs már közöttünk. Akik ebben a kötetben nyilatkoznak róla, mind elmondják, hogy mi mindent köszönhettek neki. Kodály Zoltán századunk és nemzetünk egyik nagy legendája. Ez az egyik, ami fölkavaró: hogy viszonylag milyen kevesen tudják ezt! Milyen kicsinyes, törpeperspektívából nézik sokan, és mennyire nem az egész, a teljes embert és teljes életművét tekintik, amikor megpróbálják „elhelyezni” népünk történelmében! Ami — a halála óta eltelt csekély másfél évtized után -ramúgy is korai próbálkozás. Ö maga hirdette, nem egyszer és nem százszor mondta, hogy mindennek és mindenkinek a jelentőségét az idő és a nép dönti el. Bizonyára tudta, hogy ez őrá is vonatkozik. Az Így láttuk Kodályt minden egyes visszaemlékezője „elhozta a maga tégláját” a teljesebb képhez, a hasonlatnál maradva: az épülethez. Ám az épület még nem áll. Aki ezt a gyűjteményt — akár itthon, akár külhonban — a kezébe veszi, sokat megtud róla, de távolról sem mindent. Van ennek a könyvnek még egy döbbenetes tanulsága. Miután az olvasó letette, azon kapja magát, hogy benne mindenki „ugyanazon a nyelven” beszél, az egészet mintha ugyanaz az ember írta volna, csak más-más hangulatban, más-más szemszögből nézve, változó megvilágításban mutatva meg ugyanazt a témát. Vajon mitől? Gondolom, ez a nyitja, hogy aki egy nagy ember fénykörébe, mágneses terébe egyszer bekerült, föltétlenül részesül a fényből, a mágnesességből is. Az itt megnyilatkozóknak tehát nemcsak a nyelve azonos, hanem a szelleme is rokon. És itt kezdődik az élmény megnyugtató oldala. Mert ez a „közös nyelv” megnyugtató, hogy a sok-sok nyomorúságos művészsors mellett, amelyet ismerünk, akad — és éppen minálunk — olyan is, aki már életében élvezhette az elvetett magok gyümölcseit, műveinek népszerűségét, az őt megillető közmegbecsülést. Kodály azt mondta összegyűjtött írásai szerkesztőjének (ez ugyancsak Bó?iis Ferenc volt), amikor megkérdezte, mi legyen a kötet címe, hogy legyen „Falra hányt borsó”. Hát ebben tévedett. Sok mindenért meg kellett küzdenie, az igaz. De tanítása minden volt, csak falra hányt borsó nem. Mindmáig él és hat — és még ma sem hat eléggé, de bizonyosak lehetünk benne, hogy társadalmunkban talaja van mindannak, amiért harcolt: magasabb műveltségnek, beleértve a zeneit is, a hatékonyabb oktatásnak, a tisztább magyar nyelvnek, a tehetségeink érvényesülésének, a nemzeti öntudatunk és önismeretünk erősödésének. Ő volt az, aki — ha nem is egyedül — a legjobban tudta. GERGELY PÄL Kodály Zoltán nevezetes orgonaműve, a Csendes mise (Organoedia ad missam lectam) és néhány orgonakíséretes énekkari kompozíciója hallható azon a lemezen, amelyet a Háry János új felvéte}RGANOEDlA C HORAL WORKS WITH ORCA! KODÁLY iÁBOR LEHOTKA le mellett a Mester születésének századik évfordulója alkalmából adott ki a Hungaroton. Egyik legkiválóbb orgonaművészünk, Lehotka Gábor játssza a csaknem félórás időtartamú Csendes misét, amely 1942-ben készült, erre a csodálatos színgazdagságú hangszerre komponálva a mise tételeit; a mű vokális változata,, a Missa brevis 1944-ben keletkezett. A lemez másik oldalán négy, orgonával kísért kórusmű szólal meg: az öt tantum ergo, Az első áldozás, a Jézus és a gyermekek, valamint az Adventi ének. Ezekben az egyházi jellegű kompozíciókban ismét megcsodálhatjuk a zeneszerző érzékenységét az emberi hang iránt, amelynek szépségét az orgona — a szombathelyi Bartók Béla Művelődési Központ új, remek hangú zenei instrumentuma — még külön kiemeli. Említésre méltó a közreműködő kórus, egy miskolci ének-zenei általános iskola gyönyörűen daloló gyermekkara, amelyhez az Adventi énekben a Miskolci Oratórium Kórus csatlakozik. Vidéki szereplőkkel készült a lemeznek ez a része; Reményi János, a dirigens, Vásárhelyi Zoltán egykori növendéke is a Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatának tanára. * Csaknem negyedszázaddal ezelőtt, 1958-ban készült az első teljes Háry-felvétel, Kodály daljátékának címszerepét az 1926-os operaházi bemutató Háryja, Palló Imre énekelte, és olyan művészek működtek közre, mint Tiszay Magda, Báthy Anna, Maleczky Oszkár, Lendvay Andor, Rosier Endre. Napóleon szerepét a fiatal Melis György adta elő, aki azóta korunk legjobb Háryja lett. Ez a felvétel, amelynek rendezője Nádasdy Kálmán, dirigense Ferencsik János volt, még monotechnikával készült, kezdetleges körülmények között. Egyébként is a muzeális értékű lemez ma már csak műgyűjtők kincsei között lelhető föl. önmagában ez is indokolta új lemez felvételét, amihez természetesen hozzájárult az idei Kodály-centenárium, ami a Hungarotonnak szinte kötelességévé tette egy korszerű eljárással készült Háry János kiadását. A két lemez között a folytonosságot Ferencsik János jelenti, aki nemcsak újrafogalmazta az Operaház ének- és zenekara élén a művet, hanem teljesebbé is tette, így került a felvételre a terjedelmes nyitány, amelyet az előadásokon el szoktak hagyni, és önálló zenekari számként Színházi nyitány címen ismeretes. * Minden zeneszerző a leghívebben a saját előadásában vall műveiről, Különösen érdekes ez Kodálynál, aki nemcsak magánéletében volt szemérmes és szűkszavú, hanem alkotásai interpretálásában is. Kortársaival, Bartókkal és Dohnányival ellentétben ő nem készült előadóművésznek, és művei dirigenseként is csak 35 évesen mutatkozott be, egy amszterdami karnagy, Tierie fölkérésére. Ekkor az 1923-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára szerzett Psalmus Hungaricust vezényelte. Ez a Kodály előadta mű is szerepel azon a három lemezen, amely most a Kodály-centenárium alkalmából egy korábbi kiadást követően sztereóváltozatban jelent meg a Hungarotonnál. Másik, nevezetes oratóriuma, a Budavári Te Deum 1936-ban. Budavár viszszafoglalásának 250. évfordulója tiszteletére készült, mintegy a Magyar zsoltár testvérpárjaként. Elhangzik e páratlanul érdekes, zenetörténeti jelentőségű sorozatban az 1942-ben keletkezett Missa brevisnek 1944-ben vegyeskarra és nagyzenekarra átfogalmazott változata, valamint két zenekari műve, a Nyári este — ezt a korai kompozícióját Toscanini kívánságára írta át 1929-ben — és a Concerto, amelynek bemutatója 1941- ben zajlott le Chicagóban. Az öt kompozícióban, amely Kodály Zoltán vezényletével szólal meg, három kiváló magyar együttes, az Állami Hangversenyzenekar, a Budapesti Filharmónia Társaság Zenekara, a Budapesti Kórus, valamint számos neves énekes működik közre, hírt adva a XX. századi zene Bartók mellett legnagyobb képviselőjének kimagasló művészetéről. GÁBOR ISTVÁN 20
