Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-06 / 3. szám
AZ AMERIKAI-MAGYAR TÖRTÉNELEMKUTATÁS ÚTTÖRŐI Részlet a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság Budapesten megtartott I. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszusán elhangzott előadásból Az utóbbi évtizedben szinte világszerte erősen fellendültek a korábban kevesebb népszerűségnek örvendő tudománytörténeti és historiográfiai kutatások. E fellendülés azonban egyes tudományágak bizonyos területeit — így az amerikai magyar múlt kutatásának feltérképezését is — érintetlenül hagyta. Néhány kisebb részlettanulmányon kívül — mely egykét szakterület bizonyos kérdéskomplexumával foglalkozik — az első ilyen felmérés és összefoglalás az amerikai magyar történetírás és rokontudományai eredményeiről csupán 1981 tavaszán jelent meg a jelen tanulmány szerzője és felesége tollából. Végignézve az elmúlt kilenc évtized munkásságán, úgy látjuk, hogy az 1960-as évek második felében fellendült „etnikai forradalom”-ig az amerikai magyar múlt kutatása lényegében egy-egy érzelmileg elkötelezett személy egyéni vállakozási területe volt. Az általános amerikai bevándorlástörténeten kívül a fenti korban a szaktörténészek nem, vagy csak igen kis mértékben foglalkoztak az egyes nemzetiségi csoportok sorsával és múltjával. S ez a megállapítás különösképpen vonatkozik az első világháborút megelőző négy-öt évtized folyamán bevándorolt közép- és kelet-európai népek egyszerű gyermekeire, akik azokban az években főleg lenézett és bizonyos szempontból kihasznált emberanyag szerepét töltötték be az amerikai társadalom ipari központjaiban. Ebből a tényből egyenesen következett az a jelenség, hogy múltjuk tanulmányozása kevés érdeklődőre számíthatott, s hogy történelmükkel csupán a saját soraikból kiemelkedett egynéhány jóhiszemű, de műkedvelő írástudó — pap, egyleti elnök, önképzett újságíró stb. — foglalkozott. Nem beszélve a reformkori és későbbi útleírások magyar vonatkozásairól, illetve az 1848-as emigránsok különböző terjedelmű és értékű emlékiratairól, az amerikai magyar múlt első valódi összegezése 1893-ban jelent meg a Földrajzi Közlemények hasábjain. Ennek az „Amerika és a magyarság” cím alatt kiadott, csaknem ötven oldalas tanulmánynak a szerzője Márki Sándor (1857—1925), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történészprofesszora s a korabeli magyar pozitivista történetírás egyik jeles képviselője volt. Márki célja tulajdonképpen Amerika és a magyar nemzet kapcsolatainak, s nem pedig az amerikai magyarság múltjának, illetve a magyar kivándorlás történetének összegezése volt. Munkája az amerikai—magyar kapcsolatok kifejlődésére, a korai magyar utaVárdy Huszár Ágnes és Várdy Béla zók, felfedezők, hittérítők, katonák, politikai kalandorok és világvándorok élményeinek és eredményeinek a leírására valamint a 48- as politikai emigránsok és leszármazottaik működésének összegezésére szorítkozott, s csak igen kis mértékben érintette a század utolsó harmadában kibontakozó gazdasági kivándorlást. Az amerikai magyarság első valódi történésze a szintén publicistából történésszé vedlett Pivány Jenő (Eugene) (1873—1946) volt, aki 1889-ben, huszonhat éves korában hagyta el Magyarországot, s azt követően mintegy két évtizedet töltött az Egyesült Államokban, ahol egyleti szervezkedéssel és újságírással foglalkozott. Történelem iránt vonzódó kultúrember lévén, Amerikába érkezése után Pivány hamarosan az ameriakai magyar múlt vonzásába került. Az első idevonatkozó írása a Szent István-korabeli norvég Vörös Erik társaságában északamerikai partokra vetődött állítólagos magyar „Tyrker”-ről szólt s FOTO: GABOR VIKTOR 1905-ben látott napvilágot. Ezt követően Pivány mind gyakrabban jelentette meg az amerikai magyarság múltjával foglalkozó kisebb-nagyobb cikkeit és átfogóbb tanulmányait. Elsőként foglalta össze a magyarság szerepét mind az amerikai függetlenségi harcban, mind pedig a polgárháborúban, s Márki Sándor után ugyancsak elsőként igyekezett összegezni a magyar—amerikai történelmi kapcsolatokat. Utóbbi munkáját azonban csak a polgárháború végéig fejezte be, s így nemcsak hogy csonkán maradt, de Márki munkájához időben semmit sem adhatott. A húszas évek elején Pivány végérvényesen hazaköltözött, magával hozva az amerikai magyarság múltjával foglalkozó, Amerikában gyűjtött hatalmas könyv- és kézirat-gyűjteményét. A következő két és fél évtized folyamán főleg e szinte páratlan gyűjtemény alapján írogatta további idevonatkozó munkáit, beleértve az élete utolsó éveiben kiadott két összegező művét az észak-amerikai, illetve a dél-amerikai magyarságról. Hatalmas és értékes gyűjteménye, melyet az Országos Széchényi Könyvtárnak szánt, sajnos a háború utolsó évében teljesen elpusztult. Négy évtizedes történetírói működése folyamán Pivány többször nekirugaszkodott az amerikai magyar múlt szintetikus összegezésének, de ezt a tervét sohasem volt képes véghez vinni. Egyéni alkata és alkotó ereje csupán az apró témák kidolgozásához volt elég. Munkái és munkássága azonban így is mérföldkövet jelent a magyar—amerikai történetírás kifejlődésében. Habár egy bizonyos ponttól továbbjutni nem tudott, munkássága így is túliépet az amerikai—magyar múlt kutatására elkötelezett minden más kortársának munkásságán — beleértve az ugyancsak jeles anyaggyűjtő és bibliográfus, Feleky Károly (1865 —1930) ténykedését is. Feleky az 1880-as évek második felében (minden bizonnyal 1877- ben) érkezett Amerikába, ahol azonnal belekapcsolódott az akkor alakult New York-i Magyar Műkedvelő Társaság működésébe. Érdeklődéséhez élete végéig hű maradt. Ennek ellenére azonban nem annyira színházi működésével, hanem elsősorban a nagy amerikai Hungarica gyűjteményével írta be nevét az amerikai magyarság történetébe. Gyűjteménye, az időközben Magyarországra került Pivány-gyűjtemény mellett a legnagyobb amerikai—magyar vonatkozású könyv- és kéziratgyűjtemény lett, mely Feleky halála után az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonaként és kezelésében az 1937-ben megalapított New York-i Magyar Referens Könyvtár (Hungarian Reference Library of New York) alapjait vetette meg. Sajnos, 1941 után ez a gyűjtemény is áldozatul esett a világháborúban. A teljesen értelmetlen magyar hadüzenet után az amerikai kormány ellenséges tulajdonként az egész könyvtárat lefoglalta, s a világháború után a megmaradt anyagot különböző amerikai köz- és egyetemi könyvtáraknak részletekben eladta. Szerencsére a gyűjtemény legnagyobb része a washingtoni Kongresszusi Könyvtár (Library of Congress) és a New York-i Columbia Egyetemi Könyvtár (Columbia University Library) magyar anyagát gazdagította. Maradványaiból azonban még a New Brunswick-i Amerikai Magyar Alapítványnak (American Hungarian Foundation) is jutott. Másként alakult amerikai—magyar történetírói és forrásgyűjtői sorsa és működése a csupán egy-12
