Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-11-27 / 24. szám

Kodály sohasem tartotta nevelési elveit módszernek. Ö a feladatot látta tisztán — és a hozzá vezető utat munkatársaival készíttette elő. Kodály hallatlanul fontosnak tartotta, hogy a fiatalok, azok is, akik nem zenei pályára készülnek, naponta énekeljenek; hogy vérükké váljék az adott ország népzenei kultúrája. Munkatársai, tanítványai kidolgozták a pedagógiai gyakorlatban is alkalmazható módszereket: többek között a nemrég elhunyt Ádám Jenő megírta az első énekeskönyvet, amelyben kidolgozta a relatív szolmizáció felhasználását. Kodály nem csupán útmutatásával, tanácsaival segítette ezt a tevékenységet: füzeteivel, a 333 olvasógyakorlattal, a Bicinia Hungaricával és az ötfokú zene füzeteivel élő anyagot adott a mindennap éneklők kezébe.

— Mindennap énekelni: ez a mi kulcsszavunk — folytatja az igazgatóhelyettesnő. — Az ének-zenei általános iskolákban a gyerekek megtanulják mindazokat a közismereti tárgyakat, amelyeket a többi iskolában is tanítanak, de nálunk emellett minden egyes nap legalább egy énekóra, vagy kóruspróba is van. És az a tapasztalatunk, hogy az éneklés a többi óra munkáját is segíti: a tanulók általában fogékonyabbá válnak, jobban megjegyzik a többi iskolai óra anyagát, aktívabbak és kreatívabbak lesznek.

Persze, mindezek után azt hihetné az ember, hogy valami elit iskolába csöppent, ahol válogatott gyerekek különleges tanterv szerint csúcsteljesítményekkel büszkélkedhetnek.

Valóban nincsenek, mert pár év alatt bőségesen utolérik társaikat.

A második évtől kezdődően megindul a hangszeres oktatás is azok számára, akik ezt igénylik. Az iskola az első évben jó minőségű, márkás hegedűket, fuvolákat, csellókat ad kölcsön a kezdőknek. Meg akarják kímélni a szülőket egy drága hangszer vásárlásának rizikójától. Elég lesz azt a hangszert majd akkor megvásárolni, ha kiderült, hogy a gyerek megszerette az instrumentumot és némi tehetséget is elárult tanulása folyamán.

Sok leleményt, tanári fortélyt követel a mindennapos énekórák megtartása. Ki kell bontakoztatni a gyermek alkotókészségeit úgy, hogy egyetlen pillanatra se fogja el a tanulót a magára hagyottság, a vizsgadrukk. Az első időkben például mindent közösen énekelnek a kicsik, s csak később következik az egyéni, majd a több szólamú éneklés időszaka.

A legszebb az egészben az összetartozás, a közös alkalmazkodás

— vallja Ördög Mária tanárnő, aki még élénken emlékezhet saját diákköri élményeire, mivel alig három éve kapta meg diplomáját.

— Én tizennégy éves koromban szerettem meg az éneklést, egy kórusban, s akkor elhatároztam, ha törik, ha szakad, énektanárnő leszek. És ugyanezt az érzést, a közös éneklés örömét szeretném tovább is adni. Persze, magam is énekelek, most egy amatőr kórusban.

A már említett Vendrei Éva ne ve nem ismeretlen az USA keleti partvidékén: három esztendőt töltött el a bostoni Kodály Intézet-Fürst Istvánné igazgató szerint nem ez a valóság:

— Igaz, hogy nálunk felvételi meghallgatás van és a jelentkezőknek csak mintegy a felét tudjuk iskolánkba fogadni. Statisztikáink mégis azt mutatják, hogy a gyerekek családi háttere nagyjából éppen olyan, mint a velünk szomszédos iskolák tanulóinál, és nyolc évvel később a továbbtanulás is hasonló képet mutat. Évente csak két-három különleges tehetségű tanulót találunk, őket természetesen megpróbáljuk zenei pályára irányítani. A többség azonban ugyanúgy gimnáziumba, vagy ipari szakiskolába felvételizik tőlünk, ahogyan más iskolákból. Még az arányok is hasonlók.

Hogyan is történik ez a meghallgatás?

Dr. Hajdú Lászlóné szerint az égvilágon semmi vizsga jellege nincs. A kissé megszeppent hatévessel kezdetben csupán beszélgetnek, s ha már kissé feloldódott, néhány dalt énekeltetnek, néhány ritmust tapsoltatnak vele. A felvételiztetek a jövendő osztályfőnökök. énektanárok, akik öt-tíz perces készségbemutató alapján válogatják ki a szerencsés bentmaradókat.

— Minden évben felveszünk jó néhány „morgós” gyereket is — büszkélkedik az igazgatóhelyettesnő —. azaz „botfülűt”, akik a Tanár Űr szerint nincsenek is.

9