Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-11-13 / 23. szám
nKülönben nem történt semmi" (6.) Ujfalussy Béla miniszteri tanácsos hogy egy vagy több rádió van-e a háztartásban. Tartós fogyasztási cikkekkel legkevésbé a paraszti nyugdíjasok vannak ellátva: televízió alig több, mint 50 százalékuknál, hűtőgép még ennyiüknél sem található. A volt szellemi foglalkozásúak ellátottsága viszont mindkét gépfajtából csaknem teljes körű. A lemezjátszó, a magnetofon, a fényképezőgép a községekben lakó nyugdíjasoknál, a paraszti nyugdíjasoknál vagy a volt fizikai munkakörben dolgozóknál elég ritka: a városi volt szellemi foglalkozásúak körében azonban már ezek az eszközök is szép számmal fellelhetők. A nyugdíjasok kiadásaiban az aktív háztartásokénál kisebb öszszeget képvisel a helyi közlekedés, a mozi, a színház, más kulturális kiadások, a könyv, a hanglemez, valamint a fodrász és az üdülés. Részben azért, mert itt sok tekintetben jelentős kedvezményt kapnak (például a tömegközlekedésnél számottevő a különbség, de jelentős a mozibérlet szerepe is), részben azért, mert kulturális igényeiket a rádió és a televízió általában nagyobb mértékben elégíti ki. mint az aktív korosztályokét. Vannak azonban itt is érzékelhető különbségek. Például a viszonylag fiatal nyugdíjasok (köztük is zömmel a nők) közül többen vesznek részt belföldi és külföldi szervezett utazásokban, jobban igénybe veszik az ehhez nyújtott nyugdíjas kedvezményeket, mert így jobban ki tudják használni megnövekedett szabadidejüket. A nők érdeklődése inkább irányul a házon kívüli lehetőségekre is, mint a férfiaké, akik szívesebben barkácsolnak, végeznek kerti munkát. és kevésbé járnak színházba, moziba, bel- vagy külföldi társasutazásokra. * A VI. ötéves tervben a kormány azt vállalta, hogy az átlagos és annál alacsonyabb nyugdíjak reálértékét megőrzi: a mai külpiaci és hazai gazdasági helyzetben nem tudta és nem tudja vállalni az ennél magasabb nyugdíjak reálértékének megőrzését. A nyugdíjasok helyzetét azonban korántsem lenne helyes csak a nyugdíjak reálértékén vagy a fogyasztás alakulásán keresztül szemlélni; ennél több a teendőnk. A hazai tapasztalatok, adatok, információk egyaránt azt jelzik, hogy a nyugdíjas réteg diverzifikálódik. A viszonylag fiatal nyugdíjasoknál, a nyugdíjkorhatár körül nyugállományba vonulóknál erős az igény, hogy egyik napról a másikra ne maradjanak ki a kereső, alkotó, önmegvalósító tevékenységből. A munkásélet konzervál. Olyan, rendelkezésünkre álló fizikai és szellemi munkaerőt jelent ez a réteg, amelyet, ha nem is teljes, de töredék-munkaidőben feltétlenül igénybe lehetne és kellene venni, és ehhez a mainál több formát, lehetőséget célszerű biztosítani. NYITRAI FERENCNÉ DR„ a Központi Statisztikai Hivatal elnöke A Társadalmi Szemlében közölt cikk rövidített változata. (Négyszobás lakás a Kálvin tér közelében, amelyet a feleségével és fiával, illetve annak családjával lakik. Tágas, világos szoba, régi, kuriális bútorokkal berendezve, öreg olaj portrék a falon, elhalt ősök képei. Vidám, mesélő kedvű öregúr, ki azonban hajdani hivatali ügyeiről — máig őrizve esküjét — csak visszafogottan beszél.) — Ebben a lakásban lakunk már fél évszázada. Én már közel járok az egy évszázadhoz. Ugye nem nézi ki belőlem? Most a nyolcvannegyedikben vagyok. Igyekeztem tartani magam. Tizenhét éves koromban már lent voltam az Al-Dunánál, mint önkéntes, katona. Tizennyolcadik évemben, az első világháborúban, már a fronton voltam. A háború után folytattam a tanulmányaimat. Amikor elvégeztem, a Külügyminisztérium fiatal tisztviselőket vett fel, s nyelvtudásomra való tekintettel engem is. Próbaszolgálat után kineveztek miniszteri fogalmazónak, s azután már haladtam fölfelé a hivatalos létrán, egészen a miniszteri tanácsosságig. Sokáig a rejtjelosztályt vezettem, amelyik az egyik legbizalmasabb osztály volt. — Bonyolult szisztémák voltak az akkori rejtjelek? — Volt egyszerűbb is, bonyolultabb is. A miénk, azt hiszem, elég jó lehetett, mert sohasem mutatkozott annak jele, hogy valamely országban értesültek volna olyan magyar hírről, amely rejtjelezett úton ment ki a követségeknek . . . — Nem foglalkoztatta a gondolat, hogy megírja az emlékeit? — A gondolat foglalkoztatott, de nem szántam rá magam. Nem tudom, belefogjak-e, mert kérdés, be tudom-e fejezni... A korom miatt. Pedig sok érdekes élményt éltem végig. Teleki Pálnak például, amikor miniszterelnök volt, minden második nap reggel személyesen kellett referálnom a legfrissebb információkról. Nos, az egyik nap, mialatt ülök mellette, szól a telefon. Nem akartam hallgatózni, de nem küldött ki, s így kivettem a beszélgetésből, hogy a belügyminiszterrel beszél. Amikor visszajött hozzám, egyre csak azt hangoztatta, hogy „Nem, nem, amíg én itt vagyok a helyemen, addig én nem engedek!” Azzal visszaült mellém. Én nem szóltam semmit, de ő folytatta: „Borzasztó, milyen gyávák némely magyarok!” Kiderült, a német kisebbségi szer-A Magyar Rádió számára a fenti cím alatt olyan budapesti lakosokról készítettem műsort, akik az 1941-es és 1981-es telefonkönyv tanúsága szerint, legalább negyven éve laknak ugyanabban a lakásban, átvészelve háborút s minden más megpróbáltatást. E magnetofonszalagra vett beszélgetésekből mutatok be az alábbiakban néhány érdekes és jellemző részletet. FOTÖ: NOVOTTA FERENC vezet, a Volksbund lévén akkor napirenden, Hitlerék biztatására egyre több jogot követeltek maguknak, s a magyar hatóságok rémülten, vagy szívesen, de engedelmeskedtek. Erre mondta Teleki, hogy nem, amíg ő a helyén ül, addig nem enged. Tudjuk, meddig maradt ott, s mi lett a sorsa ... Amikor megkezdődött Budapest ostroma, a hivatalok jó részét elvitték Nyugatra, így a Külügyminisztériumot is. Én azonban nem mentem, itt maradtam a családommal. Amikor Budapest felszabadult és feljöttünk a pincéből, keresni kezdtük egymást, ittmaradt kollégák. Mivel a Várba feljutni nem lehetett, lent Pesten, a Szabadság téren szereztünk egy lakást, hogy ott alapítsuk meg az ideiglenes minisztériumot. Én a kontinuitást fenntartottam ebben a rendszerben is, éppúgy szolgálatban maradtam, éppúgy végeztem a munkámat, mint eddig. Amikor én az állam szolgálatába léptem, még fiatal koromban, akkor, ugye, a minisztériumban esküt kellett tennem arra, hogy kötelességemet annak rendje és módja szerint el fogom végezni. És egész életemben ehhez tartottam magam. Sajnos, eljött az idő, amikor teljesen mindegy lett, hogy miként végeztem a munkámat. Egy éjszaka letartóztattak és elvittek. Hónapokig tartó kihallgatásokkal akarták kivenni belőlem, hogyan és mint kémkedtem volna ... Én azonban nem kémkedtem soha. Mindig az egyenes úton jártam, semmi szükségem sem volt arra, hogy kémkedjek. De hát addig nem nyugodtak, míg egy kitalált jegyzőkönyv el nem készült, és engem néhány évre ítéltek. Amikor kivezettek ebből a lakásból, a családomat is felszólították, hogy azonnal pakoljanak össze, és elvitték őket, kitelepítették Jászladányba. Azután szerencsésen elmúltak ezek az évek is; a helyzet megváltozott, engem szabadon engedtek, s a családom is visszaköltözhetett. Három idegen családot találtunk itt, ők se jószántukból kerültek ide. Időbe tellett, míg sikerült más lakást találniuk. Mivel hivatalosan közölték, hogy velem injuria történt, igazságtalanság, a legkevesebb, hogy a lakásomat visszakapjam, így is történt. Valami foglalkozás után kellett néznem, mert állást egyelőre nem kaptam. Egy ideig segédmunkásként dolgoztam. Reszeltem a vasat és hasonlók. Vasreszelés közben azt mondja az egyik munkatársam: „Ej, Béla bácsi, Béla bácsi, ezért kellett magának három főiskola, hogy most ezt csinálja?” Pár hónap múltán azután tovább javult a helyzet, nem kellett tovább fizikai munkát végeznem. Utoljára gáztelepvezető voltam, úgy mentem nyugdíjba. Persze, elég kis nyugdíj volt az, s akkor viszszaemlékeztem volt munkatársam kérdésére. De a barátaim is biztattak azzal, hogy a nyelvtudásommal többre jutnék. S tényleg, egyik tanítvány adódott a másik után, lassan-lassan kezdtünk talpra állni. A feleségem is álláshoz jutott az élelmiszerkereskedelmi iskola igazgatóságának irodájában. — Milyen nyelveket tetszik tanítani? — Németet, angolt, franciát. Azóta csendben élünk itt. A bútorok többsége elveszett, tönkrement, amit itt lát, azt családi berendezésekből szedtük össze. Két fiam van és egy lányom. Mind a három magas, mondhatni bizalmi beosztásban dolgozik. Az egyik fiam nemrég kapott állami kitüntetést, a másik rendszeresen jár külföldre vállalati ügyekben tárgyalni. — Ha visszatekint, elégedett az életével? — Elégedett vagyok, nincs panaszom. BOGÁTI PÉTER 15 !
