Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-11-13 / 23. szám
1. Életünket és vérünket! 2. Roham Volhiniában 3. Folynak a harcok 4. Vonultak be így is 5. Sorbanállók 6. I. Ferenc József temetése 7. A visszatérők REPRODUKCIÓ: SZVOBODA FERENC sét, ami viszont mindinkább erősítette a dolgozók antimilitarista tudatosodását. Károlyi Mihály 1916 végi háborúellenes parlamenti fellépését rokonszenv fogadta a munkások körében. A katonai fegyelem ellenére sok helyütt sztrájk tört ki, 1917-ben pedig a háború alatt először megünnepelték május elsejét. A lakosság minden rétegét eltöltő békevágy 1917-ben a februári, majd az októberi orosz forradalom és a nekibátorodó szocialista agitáció hatására ellenállhatatlanul terjedt a hátországban, és „megfertőzte” immár a frontkatonákat is. Ez békekezdeményezésekre indította a hadviselő kormányokat. 1916. november 21-én elhunyt a császár-király, Ferenc József. Temetése szenvtelenül rideg, csaknem bürokratikus volt, mint egész élete. A lélekharang vele együtt egy birodalmat s egy korszakot búcsúztatott. Utóda, IV. Károly gyenge, ingatag jellem volt. Bár belátta, hogy a kilátástalan helyzetből birodalmát csak széles körű reformokkal és gyors békekötéssel mentheti meg. a jószándék kevés volt ilyen döntő fordulathoz. A reformok inkább csak ígéretek maradtak, az erőtlen, tétova békekísérletek pedig csak kudarcot vallottak. Legnagyobb tette a tömegek szemében gyűlöletes, minden változást mereven elutasító Tisza István menesztése volt. Utódai azonban, ha hajlékonyabbak is, Tisza háborús irányvonalát folytatták, s végül is a Monarchiában az összeomlásig semmilyen érdemi változás nem következett be. Az utolsó esztendőben, 1917—18 telén, a hatalmas tömegtiltakozások ellenére, folytatódott az öldöklés. A katonák a fronton, hozzátartozóik otthon éheztek, szenvedtek, pusztultak. A sztrájkokat, a katonai zendüléseket és a hátország mozgalmait, akárcsak korábban, elnyomták, leverték. A béke szerzésének fő módszere a háború folytatása volt, a belső nyugalom biztosításáé a csendőr, a karhatalom. 1918-ban azonban e hagyományos módszerek egyre hatástalanabbá váltak. A katonai cenzúra által elkobzott levelek iszonyatos nyomorról, elkeseredettségről, tettrekész békevágyról tanúskodnak. „Ez az élet nem élet” ■— írta egy mezőgyáni parasztasszony 1917 őszén hadifogságban sínylődő férjének. „Sírva alszunk el, sírva kelünk fel, sírva eszünk, akik felgondoljuk az életünk sorját, hogy mért nem nyílik már meg a főd, nyelné el a sok szegínt.” A gazdagokra „meg a jó isten adna egy háborút, ha mégsem elégelték meg a vérontást, még csak a maradékát is tegye földönfutóvá, aki még nem elégelte meg.” 1918 forró nyarán érett a harag vetése. HANÁK PÉTER 11
