Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-10-30 / 22. szám
LA NYOLCVAN ÉVES nyargatott bennünket annak idején a török, a német; a szakadék szélén éltünk mindig. Igazi csoda, hogy ez a nemzet újra és újra talpra állt, megmaradt magyarnak. Ma az etnikai tudatosodás új jelenség a világban. Én hiszem, hogy a magyarság megtartja etnikai sajátosságait, melyeket a kezdetektől megőrzött egy veszélyes világban, súlyos történelme során, őszintén mondom, én nem vagyok pesszimista. — Néhány éve egy párizsi magyar egyesületbe látogattál el és ott találtad a tevékeny tagok között a francia házastársakat és a második nemzedéket. „Tiszteletbeli magyaroknak” nevezted őket. A szórványmagyarság kétharmada már a befogadó országokban született. A „Nyelvében él a nemzet” igazsága e tömegeket illetően módosult. Mi a véleményed a befogadó államokban született nemzedékek magyarságának, kettős kötődésének lehetőségeiről? — A kérdés érdekes, a választ kezdjük a lélektani oldallal. Tény, hogy a kétnyelvűség roppant erősen fejleszti a szellemi képességeket. Akkor, amikor az anyanyelvet a gyerek tökéletesen tudja, a második nyelv, a környezet nyelve már nem zavarhatja meg a jó alapokat; a befogadó ország nyelve nem halványítja el, nem oltja ki az anyanyelvet. Gyakorlatilag a kétnyelvű családok gyerekei is tökéletesen megtanulhatnak magyarul, és ez nagy szellemi gazdagságot adhat, mert ezek a gyerekek két dimenzióban láthatják a nyelvet és a világot. Kosztolányi Dezső, aki a magyar nyelv csodálatos művésze volt, egy alkalommal azt kérdezte tőlem. „Hol tanultál meg ilyen jól magyarul?” Azt feleltem: „Jules Renard-tól, Párizsban”. Nevetve átölelt és közölte, hogy ő is a francián keresztül szerette meg és ismerte meg igazán saját nemzete nyelvét. Amikor Párizsban visszagondoltam az otthonomra, a népi nyelvre, éreztem meg a magyar nyelv törvényeit sajátosságait; akkor amikor már anyanyelvi szinten voltam képes kifejezni szinte mindent egy idegen nyelven. De az alapot ehhez az anyanyelv adta és ez a gondolat azt is magában rejti, hogy milyen fontos az anya szerepe a magyarság megtartásában. — A szórványmagyarság fiatal családjaiban azonban sok a vegyes házasság, idegen anyával. — A magyar történelem bőven szolgáltat meggyőző példákat arra is, hogy az idegen anyanyelv ellenére is lehet valaki hűséges, áldozatkész tagja a magyar népnek. Széchenyi István anyanyelve nem volt magyar. Bécsben nevelkedett, német környezetben. Naplójában, ha valamit nagyon mélyről akart kimondani, könynyebben fejezi ki németül; angol, francia mondatok versenyeznek a magyarral. Azért emeltem ki Széchenyit, mert világító példa, de sok hasonló van minden nemzet életében. Anyanyelv nélkül is meglelheti valaki nemzeti gyökereit és ilyenkor az etnikai hovatartozás, a nemzeti érzés kötöttsége — már csak a hiány miatt is — a szokottnál erősebb lehet. Meggyőződésem — már az előbbiekben is említettem — hogy a szabadság, a választás szabadsága igényli és ösztönzi a kötöttséget; megtalálni azt, hová tartozik az ember. Magam is sok emberrel találkoztam útjaim során és itthon is látogatóban lévőkkel, akik már rosszul vagy alig beszéltek magyarul, de mégsem felejtették el a magyarsághoz való tartozás érzéseit, tudatát. Ez így van más nemzeteknél is. A legnagyobb francia költők egyike, Apollinaire lengyel származású volt. A nagyszerű angol író, Conrad is lengyel és ők ugyanakkor átérezték a lengyelség gondjait. A magyar nép történelme és szellemi élete is sok példát szolgáltat arra, hogy az édes anyanyelv gyenge lehet, miközben_ a nemzeti kötöttség tudata erős, és ez a lényeges. Emlékszem arra, hogy jártam San Franciscóban, az ottani egyetem magyar diákköre hívott meg. Egy szép, sudár, az angolszász női ideált megtestesítő lány volt az elnöknő, aki már semmit sem tudott magyarul, a neve volt csak magyar. — Giczy — a nagyapja jött Amerikába Erdélyből, Kossuthtal, a lány már a harmadik nemzedék. De felfedezte magában a magyart, és olyan erővel képviselte, hogy a magyar diákkör elnökévé választották. És ez gyakori jelenség ma. Valaki nem tud magyarul, életmódjában elszakadt a magyarságtól, de találkozik a magyarsággal és rájön, ráismer, hogy ő is magyar ősök leszármazottja és aztán kifejlődik, megerősödik a magyarságtudat és talán tettekké is válik: segíteni akar, gyarapítani a magyarságot, amelyhez valamiképp hazatalált. SZÁNTÓ MIKLÓS Illyés Gyula hatvanéves korában FOTO: MOLNÁR EDIT — MTI A PEN Club Végrehajtó Bizottsága 1964-ben Budapesten ülésezett. Képünkön Illyés Gyula, a vitaindító előadás szerzője Mary MacCarthy amerikai írónő és Boldizsár Iván társaságában fotö: molnár edit — MTI 13
