Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-10-16 / 21. szám
= OT KONTINE Augusztus elején 74 ország mintegy 3000 tudósának részvételével Budapesten tartották a Nemzetközi Haematológiai Társaság 19. és a Nemzetközi Vértranszfúziós Társaság 17. kongresszusát. E két tudományos társaság eddig rendszerint külön tartotta üléseit, most harmadszor volt együttes kongresszusuk. Első ízben rendezték a tanácskozást szocialista országban és ugyancsak első ízben volt a két kongresszusnak azonos az elnöke: Hollán Zsuzsa akadémikus, az Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet főigazgató-helyettese. Három tudományág szerves egységben — Először fordult elő, hogy a két nagy nemzetközi kongresszusnak azonos az elnöke, mégpedig ön, azaz egy magyarországi szakember. Ez nyilván a magyar kutatási eredmények elismerését jelenti ... — Jó hírünknek egyik forrása az is, hogy egészen sajátszerű az a szervezési elv, ahogyan Magyarországon a vértranszfúziót és a haematológiát fejlesztettük — mondotta Hollán Zsuzsa. — Ezek a nyugati országokban rendszerint különállóan fejlődnek és különállóan fejlődött az immunológia is. Holott a három tudomány a szervezet azonos sejtjeivel, a szervezet azonos anyagaival foglalkozik. Szorosan összefonódott mind a betegségek felismerése, mind azok kezelése szempontjából. Ezért mi Magyarországon a haematológiát, a vér sejtes és folyékony alkotóelemeinek a betegségével foglalkozó tudományt, a vértranszfúziót, amely ma egyre inkább csak a vér egyes alkotórészeinek az adagolását jelenti és az immunológiát szerves egységben fejlesztettük. — Miről volt szó a plenáris üléseken? — Sokféle, fontos, izgalmas téma került szóba. Például a fehérvérsejtek egyik típusa által termelt természetes vírusellenes védőanyag, az interferon-termelés. Többen foglalkoztak a fertőző májgyulladás gyógyításával, egyebek között annak az oltóanyagnak a szintetikus előállításával, amely védelmet nyújt a vírus okozta kór ellen. Szó esett a leukémia gyógyításában az utóbbi időben elért eredményekről. Ma már nemcsak a gyerekkori leukémia gyógyításában vannak szép eredmények, hanem a felnőttkori leukémia gyógyításában is néhány jelentős új eredmény mutatkozik. Fontos tapasztalatok születtek a csontvelő-átültetésnél, amit Magyarországon hamarosan megkezdünk. — Mi a szerepe, haszna a mostanihoz hasonló ilyen nagyszabású kongresszusoknak? — Egy ilyen monstre kongreszszusnak két célja lehet, — volt is. Az egyik az, hogy a legkitűnőbb szakemberek áttekintést adjanak a tudományág legfrissebb eredményeiről, a másik pedig, hogy minél több lehetőséget teremtsünk fiatal vagy nemzetközileg még nem ismert szakembereknek arra, hogy közvetlenül is találkozhassanak, közvetlenül is megvitassák problémáikat ismert nemzetközi szakemberekkel. A probléma az úr — A most következő előadót, azt hiszem, nem kell bemutatnom. — így „konferálta be” Straub F. Brúnó akadémikus, az egyik plenáris ülés elnöke azt az előadást, amelyet Georg Klein, a stockholmi Karolinska Institutet profeszszora, a Department of Tumor Biology vezetője tartott a daganatok keletkezési mechanizmusára irányuló vizsgálatairól. A Klein házaspár népszerűségét — a feleség, Éva Klein is nemzetközi hírű tudós — az előadást követő szünetben is lemérhettük az őket üdvözlő, további részletek iránt érdeklődő kollégák számából, és az újságírókéból, akik ugyancsak „ostromolták” jeles vendégeinket. A hatvanas évek elején Georg Klein és munkatársai az elsők között bizonyították be, hogy van daganatellenes immunitás. Az intézet eredeti vívmányai közé tartoznak az úgynevezett Epstein— Bar vírussal kapcsolatos kutatások; Mi az oka annak, hogy ez a vírus egyszer jó, máskor meg rosszindulatú rákos folyamatot okoz. Klein professzor újabban a tumor molekuláris biológiájával, a tumorsejtek kromoszómájának vizsgálatával foglalkozik. Felesége pedig, tumorimmunológiai kutatásokat végez. Klein professzor osztálya nem csupán tudományos eredményeinek köszönheti jó hírét, hanem — ami ezzel nyilván szorosan összefügg — a kitűnő, alkotó légkörnek is. S ennek is hamar híre kél, hiszen számos svéd és külföldi vendégkutatóval dolgoznak együtt. — Hogyan szervezik munkájukat? — kérdem. — Erre nincsen általánosan érvényes receptünk — válaszolja Klein professzor. — Azaz, ha létezik is ilyen „ars poeticánk” az csupán annyi, hogy mindig egyéni módon kell eljárnunk, a probléma az úr, öt követjük. Azért az évek során persze kialakultak bizonyos szokások. Például az osztályon belül is levelezünk egymással, mert úgy véljük: ez a módszer a mindennapos értekezés, érintkezés leggyorsabb, legegyszerűbb módja. Emellett egyszer egy hónapban mindenkivel hosszasabban is elbeszélgetek, és minden munkatársunknak rendszeresen szemináriumot kell tartania az őt foglalkoztató problémakörről. A legfontosabbnak azonban azt tartottam, hogy osztályunkról száműzzem az akadémiai intézeteket sok helyütt bizony még most is jellemző „feudalizmust”, a rang mindenek előtt való tiszteletét. Bízom benne, hogy ez nekünk sikerült. — Ügy tudom, tagja a Nobeldíj bizottságnak. — Ez mintegy hivatali kötelességem, ugyanis Nobel alapító okirata szerint az orvosi Nobel-díjról a Karolinska dönt. — Ifjú korában zenei pályára készült... — Tizenhat és tizenkilenc éves korom között valóban ez volt a tervem. Kadosa Pál tanítványa voltam. Aztán közbeszólt a háború... Elhatároztam, hogy olyan pályát választok, ahol a magam ura lehetek. 1945. február 5-én már Szegeden voltam, s beiratkoztam az orvosi fakultásra. Ott Huzella professzor szövettani előadásai voltaik rám a legnagyobb hatással. Később — már Svédországban — Caspersson intézetébe kerültem, akinek igen nagy része volt pályám indításában, megalapozásában. Nagy tudós, háromszor forradalmasította a biológiát. Tumorbiológiával 1957 óta foglalkozom. Az egyetemet feleségemmel együtt végeztem el, azóta is munkatársam. — ... miközben három gyereket is felneveltek — fordulok a professzor asszonyhoz. — Egyikük már végzett orvos, a másik matematikus, a harmadik pszichológus. Nehéz örökséget kaptak az apjuktól, a mércét ők is magasra állítják, aligha tudnak könnyebb életet választani. — Mondják, a professzor úr minden percét a munkának rendeli alá. A reggeli szobakerékpározás közben — amint egy volt magyarországi ösztöndíjasa elárulta — leveleit fogalmazza, s autóvezetés közben is ott a diktafon a keze ügyében. — Nem szeretek unatkozni... csupán erről van szó. Legutóbbi hobbim a héber nyelv elsajátítása volt. Azért a zenével sem szakítottam, otthon szívesen zongorázom, gyakran járunk hangversenyre, s a szépirodalomra — köztük magyar művekre is — kell, hogy jusson időm ... Nem a technika a legfontosabb Borsos Tibor az egyesült államokbeli Országos Rákkutató Intézet (National Cancer Institute) immunbiológiai osztályának igazgatója. Legújabb kutatásainak eredményeit ismertető előadását nagy érdeklődéssel fogadták az egyik plenáris ülésen. 1944 óta él külföldön, 23 éves korától az Egyesült Államokban. — Érettségim akkor még nem volt, angolul nem tudtam. Hét esztendő múltán azonban már doktorátust szereztem a Hoppkins
