Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-10-16 / 21. szám

I

NS TUDÓSAI

Egyetemen. Apám patológus volt, s ennek nyilván szerepe volt abban, hogy az orvosi kutatások felé fordult érdeklődésem.

— Az immunológiáról annyit már az újságolvasó is tud, hogy ez a tudományterület a szervezet idegen sejtek, idegen fehérjék elleni védekezési mechanizmusát vizsgálja.

— Az idegen ágenseket — azaz az antigéneket — az úgynevezett antitestek ismerik fel. Csak felismerik, de nem pusztítják el, az már egy további, többlépcsős folyamat eredménye. Ez a rendszer már száz éve ismert, ám a technikai felkészültség csak manapság tette lehetővé, hogy e folyamat mélyére hatoljunk, megismerjük az egyes lépcsőfokok sorrendjét, szerepét, az idegen sejt elpusztulásához vezető mechanizmust. Előadásomban azzal a jelenséggel foglalkoztam, hogy megfigyeltük: azok az antitestek, amelyeknek be kellene indítaniuk e védekező láncot, azt nem mindig teszik meg. Ügy látszik, megtaláltuk ennek egy lehetséges magyarázatát.

— Említette, milyen nagy jelentőségű a biológus számára a modern technika. Ez azonban igen drága, a kis országoknak sokszor nem telik rá.

— Nem a technika a legfontosabb. A kutatási szabadság a fontos, az, hogy a kutatók érezzék fontosságukat és az erkölcsi támogatást. Magyarország .kis ország, a kutatás színvonal mégis magas. Ahogyan én látom, ez annak is köszönhető, hogy adva van a nemzetköziség, a határtalanság, a barátság, s talán ez jellemzi legjobban egy ország tudományos életének színvonalát.

— A szünetben egy volt magyarországi ösztöndíjasával beszélgetett. Ezek szerint tehát eleven a kapcsolata Magyarországgal, tudományos életünkkel.

— Ezt a kapcsolatot elsősorban az ösztöndíjasok, a szakmai levélváltások, a folyóiratok jelentik.

De nemcsak a szakmaiak. Fontos, hogy nyíltak legyünk, minden iránt érdeklődjünk. A mai Magyarország életéről például a Látóhatár című folyóiratból tájékozódom. Olykor magyar szépirodalmat is előveszek, Karinthy Frigyes a kedvencem. 1944 óta másodszor jártam Magyarországon. Benyomásaim kedvezőek, az ember jól érzi itt magát...

Egy sokat ígérő módszer

Jánossy György professzor egy üres papírlapot vesz elő mappájából, rajzol, mondandóját pontokba szedi, úgy magyarázza, mivel is foglalkozik a londoni Royal Free Hospital immunológia osztályán.

— Olyan állandóan osztódó sejtvonalakat tartalmazó szövetkultúrákat állítunk elő, amelyek bizonyos speciális ellenanyagokat, azaz adott fehérjéket felismerő, azokkal reagáló anyagot termelnek. Az ilyen sejtvonalaknak az alapkutatásban, a diagnosztikában és egyre inkább a terápiában is igen nagy a jelentősége. Hogy konkrét példákat is említsek: használhatók a Hepatitis B, azaz a fertőző májgyulladás vírusának a kimutatására, és véralvadási faktorok azonosítására, aminek a vérzékenység diagnosztizálásában kutatásában van szerepe, alkalmazzuk a leukémia, a fehérvérűség kimutatásához, és úgy tűnik, a közvetlen gyógyító munkában is szerepe lehet ennek a módszernek. Előadásaink, posztereink mind e témakörrel foglalkoztak.

— Hasonló célokra bizonyára más módszerek is léteznek, léteztek. Mi az ön által ismertetett metódus előnye?

— Az általunk is használt módszer nagy előnye, hogy ha az első standardizálást elvégeztük, az ellenanyagot nagy mennyiségben készíthetjük állandó minőségben.

— Kérem, beszéljen valamit magáról, s a kórházról, ahol dolgozik !

— A Royal Free Hospital egyben egyetem is. Elsősorban máj- és haematológiai osztálya híres. 1970 óta dolgozom itt, osztályom négy esztendeje működik. Kutatásaink anyagi fedezetét a Medical Research Council, a British Technology Group és jótékonysági intézmények biztosítják. Az összegeket két-három évente meg kell pályáznunk. Ezért nagyon fontos, hogy eredményeinket elismerjék, módszereinket mások is átvegyék, és — sok esetben — hogy a termékek is értékesíthetők legyenek.

— Miközben beszélgettünk, szemléletes vázlatot készített. Oktat is?

— A Medical Schoolban adok elő klinikai immunológiát.

Amikor az időgép kerekét

visszaforgatják

Kirándulásra invitálta a Haematológiai és Vértranszfúziós Világkonferencia vendégeinek egy csoportját Gergely János profeszszor, a szervező bizottság tagja. Gödre, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem biológiai állomására látogattak a vendégek. A volt Huzellak kastély ősparkjában beszélgettünk Hersko László professzorral, aki Izraelből érkezett a világkonferenciára.

— Nekem a haematológia mindennapi munkám, vérbetegeket kezelek. A vérzékenység, a leukémia különböző problémáira keresünk társaimmal megoldást, és újabban a csontvelőátültetéssel foglalkozom. Ezt még Amerikában tanultam.

— Hol tart most az izraeli kutatás?

— Izraelben több dologgal foglalkozunk, például a már említett csontvelőátültetéssel, aztán új gyógyszerek után kutatunk, főként a vastúltengés megakadályozására. Én a csontvelőátültetésről számoltam be a kongresszuson.

— Milyen a kapcsolatuk a magyar tudósokkal?

— Majdnem minden évben találkozunk a nemzetközi kongreszszusokon. Hollán Zsuzsát például az 1973-as prágai kongresszus óta

ismerem, úgyszintén Egyed doktort. Gergely professzor pedig, hogy úgy mondjam, gyermekkori társam. Apámnak — még Karcagon — a tanítványa volt.

— Kitűnő magyar beszédéből gyanítottam, hogy itthon tanulta a nyelvünket...

— Igen. Karcagon születtem, 1936-ban. A háború után, 1950- ben vándorolt ki az egész család Izraelbe. Apám tanító volt. Az itthon maradt rokonok között három orvos is van, ketten most is Karcagon dolgoznak, a harmadik pedig most tér haza, ő előbb Kenyában, majd Etiópiában gyógyított.

— A világkongresszust ezek szerint rokoni látogatásra is felhasználta.

— Hogyne, már csak azért is, mert 32 év után ez az első látogatásom Magyarországon. Olyan ez számomra, mint amikor az időgép kerekét visszaforgatják. Régi emlékek törnek elő ... és számomra maradandó élmény Budapest szépsége, gazdagsága.

Az ISBT

„történésze"

A telefonban még magyarul beszéljük meg az interjú időpontját, aztán beszélgetés közben csakhamar angolra váltunk. Tibor J. Greenwalt professzor szüleivel telepedett le az Egyesült Államokban, még 1920-ban.

— Iskoláimat már ott végeztem — mondja — s diplomaszerzés után alig volt alkalmam gyakorolni a magyart. S az bizony régen volt, csaknem 45 éve... Húsz éven át egyetemi professzorként

13