Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-08-21 / 17-18. szám
CORVIN MÁTYÁS és a magyar reneszánsz Kiállítás Schallaburgban 2 Az iskolában úgy tanítják, hogy a reneszánsz Magyarországon csak rövid ideig tartó, átmeneti jelenség volt — Mátyás király második feleségének, Beatrixnak köszönhetően, ki művészeket-mestereket hozatott hazájából; s az „olasz divat” a király halálát követő trónviszállyal véget is ért. Az újabb kori régészeti és műtörténeti kutatások fényében tévhitnek bizonyult ez a rég elterjedt hiedelem; a reneszánsz szellemiség már egy korábbi olasz uralkodóházzal, az Anjoukkal bevonult a Kárpát-medencébe — és túlélte Mátyás királyt, mert még a Jagellók alatt is virágzott. E tudományos felismerések tárgyi és írásbeli bizonyítékainak első összegző kiállítását „az osztrák sógorral” közösen Schallaburg csodaszép reneszánsz várkastélyában rendezték meg a Magyar Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Galéria, a Történeti Múzeum, az Országos Levéltár, a Széchényi Könyvtár és más jelentős gyűjteményeink reneszánsz kincseiből, valamint a szó szoros értelmében egész Európából, sőt a tengerentúlról bekért és bemutatott műtárgyakból. A kis árkádos udvar felől lépünk be a kiállítás első termébe, egy kis szobába, ahol némi történelmi eligazításban részesül az érkező. A szomszédos teremben a humanista műveltség európai elterjedésének első két jelentős magyar képviselőjéről: Vitéz János nagyváradi püspökről, későbbi esztergomi érsekről, valamint unokaöccséről, irodalmunk nevezetes alakjáról, a latin költő Janus Pannoniusról emlékeznek meg a kiállítás rendezői. S mivel úgyis lehetetlen egy újságcikk keretei között végigjárni az összes termet, ugorjunk most előre a Mátyás-portréhoz. Mantegna eme képének létezése nem feltételezés, hanem igazolt tény: a mű 1459—61 között készült, többen le is másolták, utóbb, közöttük Rubens (kár, hogy ezt a másolatot Antwerpenből nem láthattuk Schallaburgban): egyik kópiája a XVI. század első negyedéből, ismeretlen felső-olaszországi mester munkája, a mi Szépművészeti Múzeumunk tulajdona, higgadt méltóságú, komoly férfit mutat. Természetesen főhelyre került a kiállításon, hiszen az eredeti a XVII. században elveszett... A legnagyobb élmény a kiállításnak néhány olyan pillanata, amikor összetalálkoznak egymás mellől rég elkerült testvér-tárgyak. Londonból, a Viktória és Albert Múzeum kerámia gyűjteményéből és New Yorkból, a Metropolitan európai részlegéből „gurult” egymás mellé az a két, majd ötvencentis átmérőjű, kékes-zöldes, barnás faenzai majolika tál, melyei: mindegyikét a királyi korona alatt egyesült Aragóniái- és Hunyadi-címer ékesíti, s melyek pikkelymintája, allegorikus ábrázolásmódja, finom ecsetkezelése, azonnal elárulja, hogy egyazon szervizből valók. .. Szívszorító perceket él át a magyar látogató a Corvinák több teremre kitérj e-44
