Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-08-07 / 16. szám
Igazságtalanság lenne a várossal, ha azt várnánk, hogy megmaradjon olyannak, amilyen volt. Otthont kellett adnia azoknak, akiknek kenyeret ad. A majd 200 ezer lakosú város 70 ezer lakásának kétharmad része az utóbbi három és fél évtized alatt épült. Ebből meghatározó az utóbbi húsz év volt. * Az 1970-ben elkészített városfejlesztési tervet kétszer módosították, de alapvetően nem változtatták meg. A város öröklött lakásállománya igen rossz volt. Sok volt a vályogfalú ház, a salétromos fal, a minden komfort nélküli lakás. A hosszú telkes, háznál magasabb kerítéssel, erődszerű kapukkal védett porták idegenforgalmi érdekességet jelenthettek, meghatározhatták a város hangulatát, de alkalmatlanokká lettek arra, hogy az azokban élők a kor színvonalán lakjanak. Lakótelepek kellettek, következésképp bontani kellett. E követelések áldozatául esett a városra jellemző zöldterület jelentős része, a belvároson kívüli kertségek többsége. Mert a város csak viszonylag szűk határok között terjeszkedhetett. Egyfelől határt szabott néki a Nagyerdő, másfelől az értékes termőföldek. Észak felé maradt nyitott tér. Gondolni kellett viszont arra is, hogy az amúgy is nagy területű város ne nőjön alaktalan óriássá. A lakótelepek tervezését meghatározták a szükséges közművesítés költségei is. Szanálásokkal kellett tehát helyet teremteni az építkezésekhez. * A hatvanas években felépült (illetve részben már felépült) a „Libakert” helyén az Űj Élet Park. Úgy fogadták, ahogyan a lakótelepeket a lakosság fogadni szokta. A bérházi összezártság, a megváltozott életforma megteremtette az ellenzőit is. A „park” szót csúfolódásnak érezték a lakótelepiek. Tetézte ezt, hogy késéssel valósultak meg a járulékos beruházások, hogy az első beköltözők valójában építkezési területen éltek-A három-négy emeletes, jórészt hagyományos módon épített házak két-másfél-egy szobás lakásaiban rengeteg volt a gyerek. Tíz év alatt felnőttek a gyerekek, és velük az építéskor ültetett fák. A gyerekek révén, az ő közvetítésükkel érintkezni-barátkozni kezdtek a különböző helyekről érkezett, különféle érdeklődésű emberek. Hajdani jellemzőiből Debrecen itt megtartotta a széles utcákat, a nagy tereket, a sok zöldfelületet. A Libakert meghalt, de ami a helyén felépült, emberléptékű lett. * Az első házgyári lakótelep a Fényes udvar. Itt 56 négyzetméter a lakások átlagos alapterülete. Magas házai, sűrűbb beépítettsége miatt (és mert részben a volt Dobozi temető helyén épült) mondták élő temetőnek is. A járulékos beruházások itt is késtek, és bár a lakások jók voltak, a beköltözők megpróbálták kertes házakra elcserélni lakásaikat. Közben rendezni kellett a belvárost, beépíteni a foghíjakat. Az ódon hangulatú utcák óriási kapui — mi tagadás — olykor nyomortanyákat rejtettek. Lakótelepszerű építkezés kezdődött a Darabos utca—Bethlen utca környékén, emelkedni kezdett a Mester utcai lakótelep. Áldozatul esett ennek néhány régi ház, és nagyon sok „otthon”. Viták robbantak ki, hogy szabad-e lebontani a Kölcseyházat. A Vénkertben — a Dózsa György—Hámán Kató utca és a Böszörményi út közötti területen — épült lakótelep 3600 lakása szép kerteket, villákat követelt áldozatul, de itt már úgy építkeztek, hogy az ott élőknek minden alapellátást biztosítottak. A Hámán Kató utca Nyúlás felé eső részén épült a 35 ezer embernek otthont adó Üjkert. Itt már megkíséreltek valamit megőrizni a kertségek hangulatából. A zöldterület kétszerese a normákban megszabottnak. A parkokra nem kell évekei várni, ahol lehetett, megmentették a fákat, ugyanúgy, ahogyan a következő építkezések áldozatává lett Tocóskertben is. Négyezer lakás épült és épül itt. * Milyen Debrecen ma? Az őslakosok nosztalgiával dicsérik a hangulatosabb régit, de szeretik, hogy a várossal éppen ismerkedő vendég lelkendezve beszél a tágas utcákról, a fákról és virágokról, az állomás előtti Petőfi tér ízléses rendezéséről-Tudatos program, hogy a tág terek megmaradjanak, hogy ne csak virágkarnevál legyen, hanem az év minden szakában legyen virág. Ma már egy fasor vagy akár egy szál fa is diktál a tervezőnek. A városközpontban, az Eötvös és a teljesen megváltozott Csapó utca között megmaradt egy szeletnyi régi Debrecen, nagykapus házaival, hangulatos kis utcáival. Tizenöt villa maradt meg a Tocóskertben. Végére hagytam, mert volt debreceniként szívből örültem, hogy ha a nekem kedves Kálvin tér a város szívében megszűnik bár, de a helyén kétszintes, nyeregtetős, hagyományos módon épített vásárlóközpontot terveznek, mintegy vendégfogadó teréül az idegeneknek. * Van város, amit szerettünk, és emlékeink ma is úgy őrzik, ahogyan valamikor láttuk. De lehetetlen kívánság, hogy valóban ugyanúgy lássuk. A város dolga, hogy kényért és otthont adó legyen, ehhez viszont változnia kell. Ha úgy teszi ezt, hogy a régire emlékeztetni tud, akkor tisztelni lehet érte. A lakótelepek parkjaiban játszó gyerekeknek már a mai város lesz emlék, változhatatlannak hitt és változatlan szerelem. BARTHA GÁBOR 15
