Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-08-07 / 16. szám
1 Milyen életet lehet Ügy látszik, Kábán és környékén szeretnek a szavakkal játszani az emberek. O. Nagy Gábor is például a Magyar szólások és közmondások című könyvében egy tucatra való olyan mondást adott közre, amelyik Kábával kapcsolatos: „Megvannak, mint Kaba Nádudvarral”, „Rendben van, mint Kaba, amikor harmadszor leégett”, „Megszentelték, mint kabaiak a sipkát” . •. Tőlem pedig a minap a kábái termelőszövetkezet központjában egyszerre hárman is megkérdezték: — Hát azt tudja-e, milyen életet lehet zsákba kötni? — A kábái ember életét! — válaszoltam szándékosan élcelődve. Pedig tudtam, hogy csakis ez lehet a helyes válasz: a búzát. (Mert már előzőleg is erről beszélgettünk, s magam is tudtam, hogy régen ezen a tájon is „élet”-nek nevezték a búzát.) — Nono! — emelték fel mutatóujjukat ketten is. — Kábái ember sose engedte az életét bekötözni ! Porcsin Gyula — talán mint a társaság legtanultabb tagja — bele is kezdett rögtön annak elbeszélésébe, hogy az 1697-es hegyaljai felkelés egyik vezetője, Kábái Márton innen ment a kurucok közé, Esze Tamás mellé. Ám a szó mégis gyorsan visszafordult a búzára, . hiszen „nyakunkon az aratás”. Találóskérdés-formán próbálkoztam riportenkedni: — Egy hektár búzából Kábán hány cipó sül ki? Az öreg Bagonya Márton felelt ravaszkásan, szinte góbésan: — Feleannyi! A válaszon persze elcsodálkoztam. Kis szünet után aztán megmagyarázta : — A fele nekünk takarmánybúza — majd még egy kis szünet után: — A kabaiak jószágoznak! Porcsin Gyula, a téesz növénytermelési főágazatának vezetője (a pallagi akadémián végzett) magyarázza aztán: —• Az egész országban az a helyzet, hogy a gabonafélék, benne a kukorica, hetven százalékával állatokat etetnek. És ennek a hetven százaléknak a felét vagy még többet a háztájiban etetik fel, ott lesz belőle disznóhús, marhahús, tej, tojás, élelem. így van itt is. Kaba tehát ebből a szempontból nézve — átlaghelység. Lábon álló gabonát látni indulunk kifelé a határba. Először megállunk a nagy búzatáblák közt azon a helyen, ahol valamikor Bagonya Mártonék tanyája volt. Nemcsak az övékének, a többiének is alig találni már a nyomát. Búzatenger hullámzik rajta. Porcsin Gyula büszke a látványra és arra, hogy az idén is hetven mázsa fölött lesz az átlagtermés az ő 7500 hektáros gazdaságukban. — A maga földje annak idején mennyit adott, Márton bácsi? Oldalvást, lopva figyelem Bagonya Márton naptól cserzett parasztarcát, ahogy körülnéz ifjúkora — apjától örökölt egykori tanyája — színhelyén. Csak úgy mellékesen válaszol a kérdésre.: — Hat-hét mázsát adott köblöse. Most tízszer annyit ád ugyanaz a föld. Lám milyen buja itt a vetés a régi udvar helyén. Zöldebb a többinél. Kicsit beljebb lép a táblán, majd maga sem veszi tán észre, hogy sóhajtva mondja: — Jaj, de sokat megszenvedtem én itt gyermekkoromban. De azért mosolyog. Talán mert fiatalságának jó ízei is fölsejlettek benne. — Emlékszik-e még az első aratására? — kérdezem. — Hogyne — szűkül össze szembogara, mintha az időben is messzire így nézne; — Markot szedtem apám mögött. Kilencévesen ... A távolabbi fasorok fölött sárga repülőgép dorombol át az égen. — A cukorrépát vegyszerezzük — mondja Porcsin Gyula. Természetesen vegyszerezték és műtrágyázták a búzát is. A gabonatermelést teljesen gépesítették. A 2200 tagot számláló téeszben az idén mindössze 92 ember végzi a betakarítás minden munkáját. — A faluban már észre sem veszik az emberek, hogy tíz nap alatt lefut az aratás — jellemzi a helyzetet megint Porcsin Gyula. Visszafelé indulva, az árokparton egy kaszáló öregembert láttunk meg. Szűcs Andort. Persze, hogy ő is szövetkezeti tag. — Csak ezt a zöld füvet csapkodom le a háztájinak! — mondja. És amikor azt kérdezem, mikor 16
