Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-08-07 / 16. szám
Történelmünk képekben El. FÖLDII1Dllin5 1905. október 8-án gyorsfutárok vitték Bécsből, hét pecsét alatt, a Magyarország elleni háború hadműveleti parancsait a pozsonyi, a budapesti, a kassai, a temesvári, a nagyszebeni és a zágrábi hadtestparancsnokságoknak. A támadás a magyar főváros és a vidéki stratégiai pontok ellen irányult volna. De hát miért akart Ferenc József császár és király saját birodalma másik fele ellen háborút viselni? A közvetlen előzmények 1905 januárjához vezetnek, amikor a I választásokon megbukott a harminc év óta kormányzó Szabadelvű Párt, Tisza István kormánya, és az ellenzéki pártok koalíciója szerzett többséget. A koalíció nemzeti követeléseket tűzött zászlajára, a császár számára elfogadhatatlanokat. Ebből kormányválság keletkezett, hiszen Tisza már nem rendelkezett parlamenti többséggel, Ferenc József viszont nem engedte kormányra a győztes ellenzéki koalíciót, amelyben a Függetlenségi Párt vitte a prímszerepet. A dualista rendszer alkotmányos működése megbénult. A válság előzményei 1903-ig nyúlnak vissza. A megerősödött nemzeti ellenzék ekkor terjesztette elő a magyar vezényleti nyelvre, magyar jelvényekre vonatkozó programját. Ezek elutasítása miatt a parlamenti tárgyalások „agyonbeszélésének” taktikájához, az obstrukcióhoz folyamodott. 1903 őszén Ferenc József a chlopy-i hadiparancsában harcias hangon fenyegette meg a magyar törvényhozókat : nem engedi megbontani a k. u. k. hadsereg egységét, nem engedi csorbítani uralkodói felségjogait. S amikor hadparancsa Magyarországon újabb kormánybukást eredményezett, az erélyéről közismert Tisza István grófot bízta meg a kormányzással. Tisza István, a nagy hatalmú miniszterelnök Tisza Kálmán fia, nem a szabadságért vívott nemzeti harc és ellenállás korában, hanem a liberalizmus alkonyán, a hatalom birtokában, s az elhivatottság tudatában nőtt fel. Apjától a marsallbotot, nagybátyjától, Lajostól a grófi címet, rokonságától az úri gőgöt örökölte. Politikusnak szánták, hirdették, futtatták a századfordulón vezért kereső kormánypártiak. És Tisza, a vallásos kálvinista, hitt az elhivatottságában, egyfajta politikai Herkulesnek képzelte magát, aki majd rendet teremt a lezüllött parlamentarizmus Augiász-istállójában. 1903 őszétől valóban erélyesen fellépett az obsitrukció ellen. Átmeneti sikerek után azonban 1904 novemberében, egy kisebb parlamenti puccs után, magára maradt. Párthívei jó része sem helyeselte az erőszakot, az ellenzék pedig országszerte felingerelve követelte a menesztését. Ilyen kedélyállapotban, az 1905. évi orosz forradalom híreitől még inkább felzaklatva, zajlottak le a januári választások, amelyek a kormánypárt megsemmisítő vereségét hozták. A helyzetet súlyosbította, hogy a fellazult politikai viszonyok között a munkásság nagy tömegei is harcba indultak a századelő dekonjunktúrája idején leromlott munkaviszonyok megjavításáért. „Valósággal megmozdult alapjaiban az egész ország ... műhelyek, gyárak, épületek munkásai teszik le a szerszámot” — írta a Népszava. Oroszország után nálunk is földindulás következett be 190d tavaszán és nyarán. Hatalmas méretű sztrájkok, mint 20 ezer vasmunkásé a fővárosban, aztán a nyáron a Dél-Dunántúlra kiterjedő aratósztrájk, tüntetések tették forróvá a légkört. Ebben a helyzetben nem lehetett működő kormány, szilárd hatalom nélkül hagyni az országot. Ferenc József, jobb megoldás híján, kedvenc katonáját, a volt honvédelmi minisztert, Fejérváry Gézát, a darabont testőrség parancsnokát nevezte ki miniszterelnöknek. Ellene azon nyomban tiltakozott a képviselőház, felzúdult az ország. A Ház bizalmatlanságot szavazott az imparlamentáris „darabontkormánynak”, és meghirdette a rendi idők hagyomány övezte nemzeti ellenállását: a megyék adót ne szedjenek, újoncot ne adjanak, az alkotmányellenes kormány rendelkezéseit végre ne hajtsák. 1905 nyarán megindult a nemzeti ellenállás, amelyet a konzervatív földbirtokosok, a szabadelvű kormányok által érdekeiben sértett klérus és a dzsentri szellemű tisztviselői kar irányított. Szorult helyzetében a kormány, Kristóffy József belügyminiszter javaslatára, merész húzáshoz folyamodott: a nemzeti ellenállással a választójogi és szociálpolitikai reformok ígéretét fordította szembe — nem eredménytelenül. Ez a reformprogram megnyerte a szociáldemokrata pártot, a szervezett munkásság tömegét, a radikális értelmiséget, a nemzetiségi politikusokat. Szeptember 15- ón hatalmas tömegtüntetés zajlott le a parlament előtt: százezer fővárosi munkás követelte a választójogot, a szervezkedés szabadságát. A nemzeti ellenzék válaszul október 10-re, az elnapolt országgyűlés újbóli ülésezésének napjára készülődött a visszavágással. Ettől tartva küldte szét a bécsi hadügyminisztérium a felkelés esetére régtől előkészített megszállási 12
