Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-07-24 / 15. szám
1. Csongród megyei kubikosok 2. Aratók 3. Nyomortanya a főváros szélén 4. Kivándorlók búcsúja a hazától 5. Az új hazában élő magyarok lapjában: Áchim András 6. Jótékonykodó úriasszony SZVOBODA FERENC REPRODUKCIÓI tengernyi: munkaidő napfelkeltétől napnyugtáig. A cseléd asszonya néhány hét ingyenmunkával — „robottal” — és kisebb szolgáltatásokkal tartozott meghálálni a munkahelyet. Az uradalmat engedély nélkül nem hagyhatták el, vendéget nem fogadhattak, az ispánok és a gazdák felügyelete alatt állottak. A szolgálat kora gyerekkorban, „kiskanászként”, majd kisbéresként kezdődött, és öregbéresként, szerencsés esetben béresgazdaként fejeződött be. Az uradalomban évszázadok alatt soklépcsősen tagolt, zárt társadalom alakult ki, amely legalább olyan érzékenységgel ügyelt a pozicionális és presztízsbeli különbségekre, mint a magas arisztokrácia. A hierarchia alján álltak a gyalogbéresek, felettük a kocsisok, mégpedig ökörfogatosok, lovaskocsisok, parádés kocsisok sorrendben, aztán jöttek az állatgondozók, a csúcson a csikósok és a juhászok. Külön kasztot alkottak az uradalmi iparosok, kovácsok, bognárok, gépészek, ezek az „úr” titulussal büszkélkedők nem is keveredtek a cselédekkel. A „puszták népe” nagy szegénységben, elmaradottságban élt, többnyire istállószerű hodályban laktak, két vagy négy család egy lakásban, csak a századelőtől kezdve épültek jobb cselédlakások, családonként külön szobával, de közös konyhával. A berendezés priccsből, szalmazsákból, ládából állt, az élelem répából, hagymából, kenyérből, máiéból, szalonnából, ünnepeken kevés húsból, süteményből. Az aratást és a cséplést a nyárra toborzott csapat, az aratóbanda végezte. Ők két-három hónapra szerződtek, illetményüket a betakarított termés tizedében, a századelőn már csak Vu-ed, Vi2-ed részében kapták. Munkájuk néhány hónapba zsúfolt, irgalmatlanul nehéz volt, de aztán az év többi részében jó, ha akadt néhány hétnyi napszám, kaszálás, építkezés, favágás. Az arató, a hazai vándormunkás jellegzetes alakja, nem kötődött szorosan uradalomhoz, gazdához. Élete bizonytalanabb, hányatottabb volt a cselédénél, de szabadabb is. Gondolkodása is szabadabb azokénál, a vállalkozó kedve is nagyobb. Elsősorban a falusi napszámosok húzódtak idénymunkára a városba, ezek telepedtek meg a külvárosi gyárnegyedekben, s ők vették a kezükbe a vándorbotot, más világban szerencsét próbálni. A múlt század végén rohamosan megnőtt a kivándorlás. A világháború előtti negyed században mintegy kétmillió ember, zömmel kisparaszt, agrárproletár vándorolt ki, kezdetben csak a pénzgyűjtés, és itthoni földvásárlás szándékával. Ügy negyedük vissza is tért szülőföldjére, volt, aki földet szerzett, házat vásárolt. De másfél milliónyian véglegesen emigráltak, zömmel az Egyesült Államokba, Kanadába. E nagy tömegnek csupán egyharmada volt magyar nemzetiségű, a többi szlovák, ruszin (kárpát-ukrán), német, horvát. A kivándorló magyarok közül a falusi szegény nép rajai — többnyire a földiek — egy helyen telepedtek meg, nagy részük Ohióban, Michiganben, Cleveland, Detroit, Pittsburgh környékén, s ott vállaltak bányamunkát. Űj világ, új haza, új nyelv, kultúra, munka, életforma: óriási megpróbáltatást zúdított a kivándorlás az első, úttörő nemzedékekre. HANÁK PÉTER 13
