Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-07-24 / 15. szám

„MŰVEIMBEN A VÁLASZOK..."

Kerestetés

Meglehet, az ott élők másként látják, Genf nekem meghitt világvárosnak mutatta magát. Világvárosi a fénye és szerepe, ám a séták itt még kikapcsolnak, a tó partján tüdőöblögetö szellők járnak, s könnyen találhat az ember olyan utcát, teret, hol a százados fák és falak csönddel veszik körül a múltba révedőt.

Mire gondolhat az itt élő magyar költő, amikor naponta az egyik ilyen „szigeten” visz át az útja? Tegye bár több mint húsz esztendeje, nem hiszem, hogy — hacsak egy villanásnyira is — ne vetne újra és újra egy múltat és jelent összekötő tekintetet „Bocskai honfitársra”, aki a' reformáció emlékművéről néz alá a sétányok népére. Ez a park a genfi egyetemet fogja körül. A magyar költő, Lökkös Antal, itt, az egyetemi és közkönyvtárban dolgozik.

Valahogy ismerős a kézfogása, szelíd-kék tekintete. Igazat üzentek róla a Vándorének című kötetben olvasott versek: zárkózott és tűnődő, megnyerő és szíves vendéglátó, és — interjút adni képtelen. „A műveimben benne vannak a válaszok" — mondogatja. Beszélgetni azonban beszélgettünk, a késő éjszakába nyúlóan, egy olyan családi körben elfogyasztott vacsora mellett és után, melynek szintén voltak „válaszértékei”.

Lökkös Antalt, a ház asszonyát és Orsolyát, a végzős genfi „filoszt” hallgatva — a másik leány, Kati. Kaliforniában tanul — pironkodnom kellett csúf. pesti „e” hangzóim miatt. Például, amikor Lökkösné aszszony emiayen kínálta a Rhőnenarti ház tizedik emeletén a gombás borjúszeletet: „Itt is terém ám vargánya, ha nem is egészen olyan, mint a dunántúli ... Mi magunk szedtük mint a Bakonyban szokás.”

Az ám, a Dunántúl... a szülőhely Vas, majd Veszprém megye, annyi tapasztalás és megpróbáltatás színhelye. A pátria, mely Lökkös Antalnak emberi tartást, költői útravalót adott. Ha Magyarországra látogatnak, e tájakra tér vissza a család. Pedig Lökkös Antal számára nemcsak örömök teremtek e helyen . . . Ám mint „A toprongyos ember kívánsága” című novellájában írja — (a művekben vannak a válaszok) — a költőnek, az erdők vándorának nem kedvére való sem a „csupaöröm”, sem a „szomorúság ország”. Az csakis a mi bolygónk lehet, összes gyarlóságával és szépségeivel, csak a földi ösvényeken szólalhat meg a vándor füttye, a költő éneke — hol szomorúan, hol vidáman.

Erősen kínálnak a hölgyek, ahogyan csak magyar házban szokás — genfi vargányával, francia vörössel. így utólag sutának tetszik, amint viszont-traktálom Lökköséket házigazdám verseiről lejegyzett röpke impresszióimmal: „Gyarlók és ingatagok az emberek ... nem kifizetődő közöttük az »Igazság után« menni." „Tájversei nem a tájról szólnak. Életérzései kifejezésére keres természeti képeket.” „B-vitamint tartalmazó táplálkozási alapanyag lett a kenyér” — a legszomorúbb általam olvasott sora. (Lassan elapadnak a versek — című költeményét kezdi így?

Házigazdám atyáskodva bólogat csendesen mosolyog. Lökkös Anta

A SZERZŐ FELVÉTELEI

Költő és jó tanár: nem ment fel a további töprengések alól, baráti mosolyánál több bizonyosságot nem ad.

„Elapadnak a versek?” — orozom el fennhangon verse címét.

„Most jönnek...” — váltja megadóan praktikusra a szót.

Sok víz folyt le a Répcén és a Rhöne-on, amíg a költő úgy rendezhette el életét, hogy a bizakodó válasz megszülethetett.

Szerény sorban, földműves család fiaként cseperedett. A szülőház adta a „Csak munkád által boldogulhatsz!” parancsolatát, istenhitét, a felebaráti szeretet verseiből, novelláiból egyaránt kivilágló eszményét. Mindezt tovább mélyítette, tudományokkal is vértezte a pannonhalmi Bencés Gimnázium. Érettségi után három esztendeig maga is bencés tanárnak készült. Végül úgy döntött, világi pályát választ. E „Pálya” azonban évekig a vasúté lett. Pályamunkásként dolgozott előbb a Balaton körül, majd a híres-hírhedt ferencvárosi rendezőn. Többszöri nekirugaszkodás után — az ötvenes években Pannonhalma nem volt jó ajánlólevél — vették fel a pesti bölcsészkar esti tagozatára.

Novelláira gondolok. ír földijeiről, akiknek érzelmei, céljai oly megkapóan egyszerűek, tiszták. A Gelléri Andor Endrével rokon tündéri realizmus jegyében fogant történeteiben megjelennek vasutas társai is, ír az ötvenes évekről, a legendákat „üggyé” alacsonyító túlbuzgóságról, sírig tartó szerelemről, s arról az öregségről, amelynek tétlensége komiszul előhozza lappangó gyarlóságainkat. Megannyi példázat, melyekkel az olvasót is szerzővé avatja, reá bízva a tanulság levonását.

Felesége meséli el, milyen szűkös évek jártak, amíg férje elvégezte a genfi egyetemet. Az immár négytagú családot az ösztöndíjból, s az ő ápolónői fizetéséből tartották el.

Lökkös úr azonban rögtön „elterelő hadműveletbe” kezd: arról beszél, hogy korábban egy nemzetközi szervezetben együtt dolgozott a világhírű pedagógussal, Piaget-vel. Amikor aggódva tanácsért fordult hozzá — jót tesz-e azzal, ha gyermekei francia nyelvű környezetben a magyart sajátítják el elsőként — Piaget megnyugtatta: Tökéletesen mindegy az értelmi fejlődés szempontjából, hogy melyik nyelv az első. Piaget igaza Orsolyánál is, Katinál is megmutatkozott. Iskoláikat kiválóan végezték-végzik — mindketten nyelvtanárnak készülnek —, s a magyart — dunántúli zárt „é”-kel — anyanyelvűkként beszélik.

Az újabb pohárka francia vörös mellé most két kötet kerül. „Bagoly mondja” címet viseli az egyik, benne magyar költőkről, írókról szerzett paródiák és fametszetek a Destructorium vitiorum 1500-as genfi kiadásából. Utolsó oldalán ez áll: „...készült ... a genfi könyvnyomtatás négyszázkilencvenkilencedik esztendejében.” Egy évvel későbbről datálódik a másik kötet, a genfi könyvnyomtatás ötszázéves történetéről megemlékező kiállítás meseszép katalógusa. A bevezetőt és a jegyzeteket Antal Lökkös írta.

„A mindene a könyvtár, egész életét betölti” — ecseteli a tényállást Lökkösné asszony.

„Bármit is csináljon az ember, az mind költészet” — mondja, inkább befelé — a „címzett”.

„Hiszen ezzel megszünteti a költő státuszt!” — szalad ki a számon.

„Hál’ Istennek!”

„Így csak költő replikázhat” — jegyzem meg, most már magam is félhangosan.

BALÁZS ISTVÁN

ÉRSEK IRÉN-t (Budapesten született 1920 körül) keresi keresztleánya Érsek Irén Budapestről. A keresett 1942—43 között ment külföldre. Foglalkozása: artista-táncosnő. Tíz éve írt utoljára, akkor Venezuelában élt, feltehető, hogy most is ott van, vagy esetleg Kanadában (Toronto).

PIVARNYIK MIHÁLY és

KLEIN MAGDA cukrászokat keresi Beke Sándor Venezuelából. Ismeretségük idején Nyíregyházán Sípos Gézánál dolgoztak együtt, illetve Klein Magda a Kolumbusz utcai Cukorgyár dolgozója volt.

LŐRE LAJOS (Nádudvaron született 1945. április 18-án, anyja neve: Papp Margit) esztergályos 1970 óta él külföldön. 1980-ban írt utoljára, akkor az USA-ban (New York) lakott. Keresik szülei Budapestről.

CSONKA ENDRÉ-t — aki városi főmérnök volt Szegeden (nyugdíjas) — 1945 körül távozott külföldre, az USA-ban telepedett le, utolsó levelét 1976-ban írta, akkori címe: St. Peters Burg, FLA 33.701, 938—6th St. Worth. Keresi dr. Auspitz Ferenc Budapestről.

MADÁCS LÁSZLÓ (Kisdobszán született 1931. június 29-én, anyja neve: Nadrai Julianna) 1957 márciusától él külföldön. 1978-ban írt utoljára, keresi édesapja Kisdobszáról.

BEGOVICS IMRE (Babocsán született 1936. november 7-én, anyja neve: Gyuráncsevics Mária) 1957 óta él külföldön. 1962—72 között tagja volt az idegenlégiónak. 1970 júliusában Grenoble—Marseille környékén levő szanatóriumból írt, ahol tüdejét gyógyították. Keresi testvére Anna, Babocsáról.

SPIGUELNÉ KLEIN ANNÁ-t, aki 1949-ben Baktalórántházáról vándorolt ki Svédországba, keresi Marosi Béláné (Zoher Erzsébet) Budapestről.

VASI ISTVÁN (Szabolcson született 1883-ban, anyja neve: Ónodi Márta) és

VASI JÁNOS (Szabolcson született 1892-ben, anyja neve: Ónodi Márta) leszármazottait keresi Tiszabercelen élő rokonuk Kovács Béla. A kerestető úgy tudja, hogy rokonai Trentonban telepedtek le és éltek halálukig, leszármazottaik is ott élhetnek.

SZALAI GYŐZŐ JÁNOS (Szombathelyen született 1950. augusztus 18-án, anyja neve: Schnitzer Magdolna) 1967-ben külföldre távozott. 1974-ben írt utoljára, akkor Ausztráliában élt, címe: 1/138 Edgecliff Road, Sydney, N. S. W. Keresik szülei Szombathelyről.

Kérjük kedves Olvasóinkat, akik ismerik keresett honfitársainkat, közöljék velük kérésünket, hogy vegyék fel a kapcsolatot az őket keresőkkel. A MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE készséggel továbbítja leveleiket a kerestetőkhöz. Címünk: MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE, BUDAPEST, H — 1905.

7