Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-07-10 / 14. szám
Zilahy Lajo&né Bárczy Piroska csaknem három és fél évtized óta él az Egyesült Államokban, de amikor találkozom vele, akár New Yorkban — nyolc esztendővel ezelőtt —, akár Zilahy Lajos tragikus halálát követően idehaza, vagy most tavasszal, mindig ugyanezt érzem: lelkében, gondolkodásmódjában, szemléletében egy percre sem szakadt el Magyarországtól. Magatartása, tájékozottsága, vonzó lényéből sugárzó emberi megértése, fanyar humorral átszőtt kedvessége jóleső légkört teremt körülötte ma is. Zilahy Lajos Fatomyok című drámájának bemutatóján váratlanul megjelent a Várszínház nézőterén... — Vámos László tavaly levélben közölte a Fatornyok bemutatásának tervét. Én eleinte vonakodtam, mert úgy éreztem, a darabnak aktualitás híján nincs kellő hatása. Emlékeztem arra, hogy Lajos a drámát egy szerb környezetben játszódó újabb verzióval egészítette ki, de az bemutatásra nemigen bizonyult alkalmasnak. Aztán megtudtam, hogy a darabnak egy másik, ugyancsak Amerikában írt új verziójáról van szó, ezt Lajos kéziratai között a Széchényi Könyvtárban dr. Réthi Sári színháztörténész fedezte föl. Ennek a híre melengette a szívemet. Ügy vélem, hogy a darab mai formája, mondandója jobban megközelíti a fiatalok elképzelését, mint az 1943-ban bemutatott, 1939-ben játszódó Fatomyok. Lajos az eredeti Fatornyok három felvonását nagy húzásokkal két felvonássá vonta össze és egy teljesen új harmadik felvonást írt hozzá: első képe 1945 januárjában, második képe májusban játszódik. A darabban szereplő szovjet katona valóságos személy volt, emlékszem rá, Miskának hívták. Beszélt magyarul is. Hol tanult meg? Elmondta, hogy egy ideig a Felvidéken állomásozott, és ott Zilahy Lajos könyveiből ismerkedett a magyar nyelvvel. — Hogyan kerültek Zilahy Lajos kéziratai a Széchényi Könyvtárba? — Férjem roskadozó egészségi állapotban Amerikából Jugoszláviába utazott, hogy a Halálos tavaszt új szemlélettel újra filmesítse. A film jugoszláv—spanyol koprodukcióban jött létre. A film megvalósítása kedvéért kölcsönt vett föl New York-i házunkra, amely rettenetesen elaggott már, folytonosan csökkent az értéke. Férjemet idős éveiben az a régi trauma gyötörte, hogy gyermekkorában elárverezték szülei házát, ezért rettegett anynyira a New York-i ház eladásától. Amikor aztán befejezte az életét és én Magyarországról visszatértem Amerikába, arra kényszerültem, hogy a házat minden haszon nélkül eladjam. Minden helyiségét kiürítettem, piszkos főzőedények, limlomok között bukkantam rá Lajos kézirataira, kettőnk levelezésére. Később hallottam, hogy a kéziratok töredékeit egy részeg házmester a közeli kocsmákban árusította távollétünkben. Az angol nyelvű kéziratokat a Bostoni Egyetem kérte el még életében Lajostól, a Mugar Memorial könyvtár válogatott gyűjteménye részére, a magyar nyelvűeket a főkonzulátus segítségével juttattam el a Széchényi Könyvtárba. Csaknem valamennyit zároltuk. — De hiszen idehaza is elpusztult jó néhány Zilahy-kézirat akkor, amikor a háború legelső bombája épp a rózsadombi Zilahyvillára zuhant. . . Hogyan emlékszik erre a szörnyűséges estére? Interjú Zilahy Lajos özvegyével Budapesten — A bombázás 1942. szeptember 5-én történt. Ezt megelőzően Károlyi Sándorné — akit szüleim jól ismertek, de mi még személyesen nem találkoztunk vele addig — táviratozott, látogassunk el hozzá, szeretné, ha az ő unokája a mi Mihály fiunkkal töltené a hétvégét. A meghívást lemondtuk, de táviratunk keresztezte az ő újabb táviratát. Abban arra kért: vigyünk lisztet és cukrot magunkkal. Ebből az derült ki, hogy ő nem vásárol semmit se feketén. Ez is egyik különcsége volt —. Ekkor elhatároztuk, hogy Lajos elutazik horgászni, fiam meg én pedig ellátogatunk Zebegénybe Károlyi Sándornéhoz. Mihály fiammal közös hálószobába helyeztek el minket. Éjszaka rettenetes robajra ébredtünk. Én, az örök óvatos és pesszimista mindig magammal vittem, kék fényű zseblámpámat. Hasznomra vált, mert Zébegényben a nagy detonáció után kikapcsolták a villanyt. Ablakunkon kopogtattak. „Gyere ki a teraszra!” Károlyiné azt hitte, meteorok hullottak. Reggel a sógorom telefonált. Lajost kereste. Nem volt ott. Nagyon fontos — mondta. — A házatokat bombatalálat érte. A földszinten egy Németországból menekült náciellenes német családot fogadtunk be. A német gyerekek ott haltak meg, mert házunk felét elsöpörte a bomba. Többé nem mehettünk vissza. — örül-e Zilahy Lajos írói föltámasztásának? Annak, hogy idehaza úira tapsolnak a darabjának, oVussak a könyveit, nézik a filmjeit... — Már hogyne örülnék. A Fatomyok fogadtatása csak később válik nyilvánvalóvá. A főpróbán, a premieren, az első előadásokon Zilahy Lajos és felesége 1971-ben Budapesten, a Gellért Szállóban FOTO MOLNÁR EDIT még nem derül ki, hogy miképpen azonosul vele a közönség. Nekem nagyon tetszik az előadás. Csak a Lajos filmjeiből kiragadott részek vetítésével, egyik-másik részével nem teljesen értettem egyet. Ami a könyveit illeti, amikor a Dukay család Budapesten megjelent, Lajos kétségbeesett, hogy ilyen drágán árusítják. Félt, hogy emiatt sokan nem jutnak majd hozzá. De aztán mind egy szálig elfogyott. Én akkoriban épp Harkányfürdőn kúráltam magam, és sehogy sem tudtam egy példányt sem szerezni, még pult alól sem. A Halálos tavasz című íilmet az USA-ban is vetítették, a magyarok újra meg újra nagy tetszéssel nézik. Hallottam, hogy a film sikerével kapcsolatosan idehaza támadták a sokat emlegetett nosztalgikus érzéseket. Nos, a nosztalgia: világjelenség. Az USA-ban az az időszak a depreszszióé volt, aligha hiszem, hogy azt valaki is visszakívánná, annak a gondolatától valaki is elérzékanyülne. — Vajon kínozta-e Zilahy Lajost a honvágy? — Örökké kínozta. Erre utal a Magyar írógép című szomorú verse. Nem egyszer mondta: milyen jó a dolga a muzsikusnak, viszi magával a hangszerét, de aki a nyelvében él, az idegen földön mindig idegen marad. — Zilahy Lajosról már régebben is elmondta, hogy mennyire szórakozott volt... Mindvégig megmaradt annak? — Mindvégig. De nemrég olvastam, hogy Kodolányi arról ír emlékezéseiben, hogy egyszer, amikor Marton Sándor irodájába ment, nehezen vergődött föl a lépcsőkön. Hirtelen arra figyelt föl, hogy Zilahy Lajos rohan el mellette, akkora hévvel, majd lesodorja a lépcsőn ... Hát igen, ezt magam is elképzelem. Lajos sok ellenséget szerzett magának az ő rettentő szórakozottságával, ö is Marton Sándorhoz sietett, és agyában csak az forgott, miről is tárgyal majd vele. Ilyenkor se nem látott, se nem hallott. Bónyi Adorjánnak írta egyik önirónikus levelében: „Ma a 11-es buszon együtt utaztam a feleségeddel, köszöntem neki, de nem fogadta. Utóbb rájöttem arra, nem ő volt. Ha legközelebb nem köszönök neki, ő lesz. ölel Lajos ...” — Ügy tudom, néhány nap múlva megint visszatér Amerikába. Mik a tervei? — Nem könnyű az öregséget elviselni. Az emberben mindenütt élnek érzések, de az igazi mély érzések mindnyájunkat csak idehaza rohannak meg. Más a levegő íze, más a hangulat, az emberek érzékenysége, reagálásukat a magaménak érzem. Ezeket az érzéseket szavakba foglalni nem lehet. A mélytengeri halak színét juttatják eszembe: ha kiemelik őket a tengerből, elvesztik a színüket. — Mikor látjuk ismét Budapesten? — Mindig azt hiszem, többé nem jövök, nincs már erőm hozzá. De aztán a hívás hirtelen új életre kelt, utolsó percben fölkapom magam és nekiindulok az útnak . . . GACH MARIANNE 21
