Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-26 / 13. szám
Nappal munkás, este kisiparos — Kilbertus Vilmos vagyok, a Mikóházai Mezőgazdasági Termelőszövetkezet szolgáltató főágazata érintésvédelmi csoportjának biztonságtechnikai felülvizsgálója — így mutatkozik be ez a 29 esztendős fiatalember a reggel nyolctól délután négyig tartó időszakban az éppen meglátogatott üzem főmérnökének vagy energetikusának. És nem elég, hogy végig kell mondania ezt a kígyóhosszúságú titulust, még a legtöbb helyen azt is elmagyarázhatja, hogy ő született budapesti, ma is itt lakik, Angyalföldön, a Véső utcában. Mikóházán életében egyszer volt, az egyik zárszámadáson, de a részleg 216 dolgozója közül a legtöbb még azt sem tudja, hogy az ország melyik táján húzódik meg ez az apró, alig félezres lélekszámú község, amelynek termelőszövetkezete a kedvezőtlen éghajlati és talajviszonyokat egy fővárosi szolgáltató melléküzemág bevételeivel igyekszik ellensúlyozni. A bemutatkozás azonban ezzel még nem ér véget, hiszen — már csak az érintésvédelmi vagy tűzrendészeti vizsgálatot megrendelő üzem szakembereinek gyanakvását eloszlatandó is — a fiatalembernek el kell mondania, hogy ő téesztag ugyan, de képzett szakember is, aki már tizenhárom esztendeje gyakorolja a hivatását. — Kilbertus Vilmos vagyok, villanyszerelő kisiparos — így mutatkozik be ugyanő, amikor a napi műszak után, estefelé, végigjárja azokat a lakásókat, ahová telefonon hívták. Az egyik helyen biztosítékot cserél, a másikon megjavítja a villanyrezsót, a harmadikon új szénkeféket rak a porszívóba. Ez a bemutatkozás tehát kurta, tömör, nem igényel semmiféle bővítést, pótlólagos magyarázkodást, sem pedig a szakképzettség előzetes bizonygatását. Ég a villany vagy nem, melegít-e a főzőlap, működik-e a porszívó? — ezek a tények bizonyítanak ott, helyben és azonnal. És a munka „utóélete” sem olyan, mint az üzemekben. Itt nincs jelentés, jegyzőkönyv, a legtöbb esetben még számla sem kell. Ha a munka elvégeztetett, Kilbertus Vilmos megnézi az óráját, az eltöltött időt beszorozza ötvenöttel (ennyi az úgynevezett rezsiórabére), hozzáadja az elhasznált anyagok árát, zsebre teszi az pénzt, és már búcsúzik is. ,* Hogy hogyan lett fiatalemberünk „kettős életű”, arra egyszerű a magyarázat. Először: szükség volt rá, tehát lehetőséget kellett teremteni arra, hogy a viszonylag kevés kisiparos mellett szakképzett üzemi munkások is segítsék a lakosság ellátását. Csinálták ezt jó néhányan addig is (a köznyelv fusizásnak, maszékolásnak „becézi” az efféle — illegális — tevékenységet), aminek azonban több árnyoldala is volt. És nem elsősorban az, amire gondolnak olvasóim, hogy tudniillik a fusizó, a maszekoló nem fizet adót, hiszen Kilbertus Vilmos három teljes éven át adómentességet élvez és a három év után se „vágja meg” az állam, éppen ellenkezőleg: továbhj^^^ érdekeltté akarja tenni abban, ‘ If^P^M^nsságnak is dolgozzék. Ezzel szemben ba.j volt az ilyen, kisipari működési engedély nélkül dolgozó emberek anyagellátásával, másik oldalról pedig, ha valami hiba akadt az elvégzett munkában, senkit sem lehetett felelősségre vonni, nem volt jótállás, mindenekelőtt pedig senki sem ellenőrizte, hogy a munkára vállalkozó személynek van-e , megfelelő szakképzettsége, gyakorlata, márpedig ez éppen villanyszerelési dolgoknál nagyon fontos. Kilbertus Vilmos 1979 táján rengeteget olvasott arról az újságban, hogy fejleszteni kell a szolgáltatásokat. — Ezen aztán fölbátorodtam. Elmentem a XIII. kerületi tanács ipari osztályára, beadtam a munkaviszony megtartása melletti működési engedélyre egy kérelmet, igazoltam, hogy megvan a szakmai gyakorlathoz szükséges ötéves munkaviszonyom, csatoltam egy erkölcsi bizonyítványt meg a KÖJÁL (a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás) igazolását, miszerint az alagsorban lévő műhelyem megfelelő a kívánalmaknak, és hogy munkáimmal a lakótársak egészségét nem veszélyeztetem. Két hónap múlva már dolgozhattam is. A „kettős élet” másik magyarázata-indoka kiderül akkor, ha valaki a lakásán, a Véső utca 4/c-ben, keresi meg fiatalemberünket. A ház utcafrontján ott a cégtábla, jelezve, hogy a villanyszerelő Kilbertus Vilmos az első emelet 6. számú ajtó mögött lakik. Az ajtón azonban más név áll, Kibertus Vilmos apósának a neve. A lakáson belül pedig egy szépen berendezett, de mégiscsak tenyérnyi szobácska jut fiatalemberünknek, feleségének és fiuknak, a háromesztendős Viktornak. — A szövetkezettől havi 5500—5700 forintot kapok, a feleségem, aki innen öt percre, a Vízműveknél dolgozik, 3400 forintot keres. És igaz, hogy itt, az apósoméknak nem fizetünk lakbért, de ha leszámítjuk a rezsi felét, az étkezést és a ruházkodást, akkor a maradékból tíz év múlva se tudnánk lakást szerezni. Ehhez azonban most már havi nyolcezer forint jön hozzá az esti munkából, így egyszerre elérhető közelségbe került a saját lakás. Hogy helyes-e, társadalmi szempontból jó-e az, miszerint Kilbertus Vilmos kisiparosként jóval többet keres, mint munkásként — ez más kérdés. Talán az lenne az ösztönző és igazságos bérezés, ha a munkahelyeken nem gátolnák különböző „plafonok” a magasabb teljesítményt, illetve a többletkeresetet. Tény azonban, hogy fiatalemberünk számára ma ez az önálló lakás megszerzésének a legjárhatóbb és ugyanakkor tisztességes útja. * Kilbertusék pontos és részletes pénztárkönyvet vezetnek. Szerepel ebben az ötforintos kiadás kávéra éppen úgy, mint az ötezer forintos bevétel, vagy a több mint hetvenezer forintos kocsivásárlás (ez az egyik legutolsó kiadástétel) és a harminc forint, amit három lyuk kifúrásáért kapott. Ebből a pénztár könyviből derül ki, hogy mi mindennel foglalkozik fiatalemberünk, miből gyűlt össze az a 350 000 forint, amiből minap az autót is vették (ez Kilbertus Vilmosnak éppen úgy munkaeszköze, mint a esavarhúzó vagy a fúrógép), és amiből — ha legalább kétszeresére gyarapodik — felépül majd az az otthon, amelyet fiatalemberünk és felesége elképzelt magának. — Senkit se hagyok ki, mindenkihez elmegyek, ha hívnak. Voltam például két szöget belőni egy panelház lakásának a betonfalába. Ez csak húsz forintot jelentett ugyan, de az már négyszázat, hogy fölragasztottam a mennyezetre a csillár vezetékét. Vállalok aztán évente ötször-batszor nagy munkákat is, például egész irodák villanyszerelését. KILBERTUS VILMOS VILLANYSZERELÉS FALFÚRÁS ELEKTROMOS HÁZTARTÁSI GÉPEK JAVÍTÁSA TEL1498-841 284-972 Kilbertus Vilmos napi 12—14 órán át dolgozik. De oly ügyes munkabeosztással, hogy emellett jut ideje a családra is. Reggel fél hétkor ő ébreszti a gyereket, azért ilyen korán, hogy ne kelljen rohanni a bölcsődébe, hanem előtte eljátszadozhassanak egy kicsit. Fél nyolckor elválik egymástól apa és fia, és mindkettőre „kötött foglalkozás” vár egészen fél négy—négyig. Akkor ismét találkoznak a bölcsiben, hazafelé a srác — apai felügyelettel — hintázik egyet-kettőt, néhányat rúgnak a labdába is, aztán usgyi haza. Ott a kisiparossá átvedlett munkás följegyzi: hová és mikorra hívták, veszi a táskáját, lemegy a kocsihoz, kezdi a második műszakot. Nyolckilenc felé végez, eseténként csak tizenegykor. Ha időben hazaér, elmeséli még Viktor-BOSCH p r jár üW V1 í'f A Ws 12
