Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-12 / 12. szám
A MAGYAR OTTHON JUBILEUMI ÉVE URUGUAYBAN Az uruguayi Magyar Otthon 1981-ben ünnepelte fennállásának 45. évét! Csaknem egy emberöltő munkájára tekintettek vissza az év jubileumi rendezvényein. Erre való emlékezéssel köszöntötte a rádió magyar adása is minden vasárnap kedves hallgatóit! Több száz képből álló kiállításon vonult végig az öt évtized. Megható volt hallani, amint a nézők felfedezték fiatalkori képeiket a tornászcsapatban, a színjátszó- vagy tánccsoportban. Az év folyamán a műsoros esték, hangversenyek, augusztus 20-i kiemelkedő ünnepség, Gulyás Dénes magyar operaénekes ária-estje, a magyar iskolások műsoros teadélutánjai, és a szépen sikerült évzáró ünnepély, a pingpongcsapat szereplései, a kuglizók házi, és egyesületek közötti versenyei, a Buenos-Aires-i magyaroknál tett cserelátogatás, mind ott szerepel a rangos listán. Talán egyik legmeghatóbb házi ünnepség volt a régi elnökökre való emlékezés, akiknek képei ott függenek a vezetőségi könyvtárszobában, a sok dicsőségkupa és emlékzászló között. Megérdemelték a jelenlegi elnök szívhez szóló szavait, hiszen ők mind sokat fáradoztak segítőtársaikkal a magyar kultúra ápolásáért, és az újonnan érkező magányos magyarok életlehetőségeinek megteremtéséért. Ott függ a Magyarok Világszövetségének emlékzászlaja is, amelyet az Otthon fennállásának 40. évére küldtek. Középen pedig az uruguayi himnusz zenéjének szerzője, aki szintén magyar ember volt! Nem maradtak el ebben az évben sem a hagyományos hurka-kolbászvacsorák, magyaros ebédek, melyeknek különös értéke az étkezés utáni közös éneklés, amelyek között meglepően sok a magyar népdal, amely oly sokszor csal könnyeket a sok ezer kilométerre levő, távoli hazára gondoló éneklők szemébe! A jubileum mindig visszaemlékezést jelent. Ez számadás, de egyben erővétel és előretekintés is. Kétségtelen, hogy az egész év rendezvényei nemcsak számban, de nívóban is emelkedtek. Ezt bizonyították az előadások zsúfolt termei, ahol sokan jelentek meg nem magyarok is. Szerencse, hogy élenjáró magyar művészek is élnek Uruguayban! A jubileumi év alatt nőtt a tagság létszáma, és különösen a fiatalok munkája erősödött meg! A jól működő népi táncegyüttes mellett a pingpongcsapat is szépen szerepelt, de a kuglizók között is van utánpótlás. Az ifjúság a jubileumi évben önálló műsoros estet is rendezett. Az események regisztrálásán túl a jövőbe is nézünk. Kiemelünk feladataink közül néhányat, amelyet fontosnak tartunk. Ilyenek a kis magyar iskolánk létszámának növelése, történelmi és magyar irodalmi előadások tartása, filmvetítések rendezése. Erősíteni fogjuk kapcsolatainkat a testvéri magyar egyesületekkel és más nemzetiségek klubjaival. Jó példák erre a tánccsoportnak és kuglicsapatnak szereplései. Ha visszatekintünk a mozgalmas elmúlt esztendőre, kötelességünk, hogy köszönetét mondjunk a sok névtelen munkásnak, különösen a sok apró munkát végző nőtagjainknak. Megköszönjük a testvéri magyar egyesületek segítségét. Külön köszönet illeti a Magyar Népköztársaság Nagykövetségét, illetve annak tagjait. Rajtuk keresztül mondunk köszönetét a Magyarok Világszövetségének is. Ök mindenben segítették munkánkat. Könyvekkel, játékokkal, filmvetítésekkel is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az óhaza és az otthon tagjai között a kulturális kapcsolatokat ápoljuk. A jubileumi év eredményei további feladatokra is köteleznek. Ezért ápoljuk továbbra is gondosan nemzeti kultúránkat, hagyományainkat, melyeknek szeretete egy fél évszázad után is lankadatlanul él bennünk. Ezt akarjuk továbbadni gyermekeinknek, akik már egy új haza polgáraiként nőnek fel. A mi nemzedékünk feladata e kapcsolatok ápolása és fejlesztése, hogy gyermekeink büszkék legyenek magyar voltukra, és ne felejtsék el apáik, nagyapáik nyelvét, és az óhazájukat. A magyarságunk megtartásáért folyó munkánk mellett az is feladatunk, hogy becsületesen dolgozó tagjai legyünk a bennünket befogadó hazának, ahol már hosszabb-rövidebb időt éltünk a bennünket végzett munkánk alapján tisztelő és megbecsülő honfitársak között. Szeretnénk, ha az 50. évfordulón újabb eredményekről számolhatnánk be. GACSÓ LÁSZLÓ (Uruguay) KÖRKÉP A Linzi Magyar Kultúr és Sport Egyesület 1982. április 24-én ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Az évforduló védnökségét olyan kiemelkedő személyiségek vállalták, mint dr. Josef Ratzenbök tartományfőnök, dr. Rupert Hartl tartományfőnök-helyettes, Franz Hilienger linzi polgármester, prof. Hugo Schanovsky polgármester-helyettes, és dr. Randé Jenő, hazánk ausztriai nagykövete. Nagykövetségünk nevében Pozsgai Kálmán tanácsos köszöntötte a jubiláló egyesületet. Az ünnepségen Schleicher Henrik elnök méltatta az eltelt 10 esztendő munkáját, megköszönte a nagykövetség és a Magyarok Világszövetsége, valamint a testvéregyesületek, és a linzi Városi Tanács segítségét. Osztrák részről Schanovsky polgármester-helyettes mondott elismerő szavakat az egyesület kulturális tevékenységéről, a magyar és az osztrák nép között betöltött „híd-szerepéről”. Szüts Pál az MVSZ főtitkárhelyettese a Magyarok Világszövetsége elnökségének nevében az egyesületnek nemzetiszínű zászlót, az elnöknek, és a ma is aktívan dolgozó alapítótagoknak kitüntetéseket adott át. * A Salzburgi Magyar Kulturális Egyesület április 23-án magyarországi művészek részvételével nagy sikerű Kodály- és Kálmán-estet rendezett. * Az Amerikai Magyar Kongresszus, és a Magyar Baráti Közösség szervezésében ez év április elején A nap árnyéka címmel New Yorkban és New Jerseyben mutatta be Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről szóló műsorát Ádám Erzsébet erdélyi művésznő. A Katolikus Egyetemi Mozgalom, a Pax Romana, szokásos, sorrendben 24. kongresszusát idén, a belgiumi Westendében rendezték meg. Témája volt: „Ember és hazája”, „Nyelvében él a nemzet?”, „Hazátlan fiatalok”, a „Földi haza teológiája”. Az előadásokat vita és kerekasztal-beszélgetés követte. A hatnapos rendezvényen fellépett Sinkovits Imre színművész és fia, Vitai András. Jámbor Sári, a caracasi 35. Szent Erzsébet leánycserkészcsapat parancsnokhelyettese emelkedett hangú levélben számolt be 10 napos magyarországi látogatásáról, a Reformátusok Lapjában. * J. A. Pecsenke festő- és grafikusművész zeneszerzőkről készült műveit mutatták be áprilisban a Lincoln Center kiállítótermében, New Yorkban. Képünkön a katalógus előlapja, amelyet Bartók Béla Mikrokosmos című zeneműve ihletett. * Magyar festőművészek mutatkoztak be Mentonban (Franciaország), az Európa palota kiállítótermében. A kiállítás, amelyről elismerően írt a NICE MATIN is, Korniss Dezső korai avantgarde képeitől a mai modernekig vonultatja fel a magyar képzőművészet javát. A kiállítást Aubert tábornok, Menton polgármestere nyitotta meg, Borha Zoltán a Párizsi Magyar Intézet igazgatójának jelenlétében, MAGYAROK A TRÓPUSOKON Ferdinandy György művei — versek, elbeszélések, irodalmi tanulmányok — Münchenben, Párizsban, Strasbourgban, Burgosban, Chicagóban láttak napvilágot magyarul, franciául, spanyolul. Maga a szerző Puerto Ricóban él. Mégis, ha valakinek egyáltalán kétsége támadna afelől, hogy kicsoda Ferdinandy György, habozás nélkül vágnám rá, hogy magyar író. Legújabb kötete, a Mammuttemető Chicagóban jelent meg, ez év elején, a Szivárvány Könyvek sorozatban. Szerzőjének magyarságát nemcsak a tisztán megőrzött, gondosan ápolt, hazai gyökereihez visszanyúló anyanyelv jelzi, hanem témaválasztása is. A kötet alcíme: Magyarok a trópusokon. Két elbeszélést (vagy inkább: riportregényt) talál benne az olvasó. Hőseik: a trópusokra származott magyarok. Az első: Létai úr, a fűszeres. Tulajdonképpen ellenhős. A budapesti kispolgár és lumpenelem keveréke. Életének állomásai: élelmes szatócs, majd lelkes nyilas Budapesten, internált Kistarcsán, spekuláns Ausztriában, lőszergyáros Trujillo diktátor alatt Dominikában. A második hős: Juliska néni, a hajdani csanádpalotai parasztlány, majd fővárosi házicseléd, aki küzdelmes élete alkonyán kerül Puerto Ricóba, tulajdonképpen megint csak cselédnek, ezúttal a saját unokái mellé. Nem képes beilleszkedni a másik világba. A Mammuttemető harmadik hőse így vall magáról: „Tizenöt éve élek ezen az apró trópusi szigeten ... A szerződésem húsz évre szól, nemsokára nyugdíjba megyek. Barátaim nincsenek. Ismer mindenki, nem érzem egyedül magam. Élem az életemet. Nemcsak én vagyok így: másokat is átszippantott az Óvilágból az egyetem. Van itt osztrák filozófus, trieszti tornatanár, galíciai pap tanítja a teológiát, mind hozzám hasonló, magányos emberek. Köszönünk egymásnak, de nem közösködünk... Az újonnan érkezők fel szokták keresni a régieket. Elmondják, honnan jöttek, felsorolják a terveiket. A régiek figyelmeztetik őket, hogy a vizet forralni kell, és az ágyasát nem kell feleségül venni senkinek. Ezzel ki is merülnek a témák. Ülnek egy darabig a ventillátor lomha szárnya alatt. Nincs más mondanivalójuk .. . Van azért még valami, ami öszszeköti az újakat és a régieket: a félelem. Mi lesz, ha minden így marad, ha nem történik semmi, soha többé, ha ez az átmeneti állapot végleges? Eltévedtek, nincsen se út, se ház, leírták, elfelejtették őket az Óvilágban az emberek.” Ebben a harmadik hősben (aki így vall), nem nehéz ráismerni magára a szerzőre, Ferdinandy Györgyre. Természetesen nem állítom, hogy az elbeszélés iró-hőse pontosan ő maga. De a világ és az emberek, mindaz, ami körülveszi, kétségtelenül nagyon emlékeztet az ő Puerto Ricó-i világára. A merőben idegen világba szakadt trieszti tornatanártól, galíciai paptól és osztrák filozófustól eltérően azonban Ferdinandy nem talajtalan. Lehet, hogy a pálmák és a narancsligetek trópusai talajába valóban nem eresztett mély gyökeret, ám éljen Párizsban vagy San Jüanban, mindig otthon van magyarországi emlékeiben, élmény anyagában, műveinek magyar hősében, a magyar irodalomban. KULCSÁR ISTVÁN 6
