Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-12 / 12. szám
CANNES-1 FILMFESZTIVÁL MAGYAR SZEMPONTBÓL különösen örvendetes eredményeket is hozott az idei cannes-i filmfesztivál. Nagy várakozás előzte meg Makk Károly versenyfilmjének vetítését, s ezt sokan a Mephisto tavalyi sikerének s idei Oscar-díjának is betudták. Meglehet, az okok között ez is szerepet játszott — mint ahogy bizonyos az, hogy a filmpiacon a magyar munkák iránti érdeklődést ez is motiválta —, de annyi bizonyos, hogy Makk Károlyt Cannes-ban nem kellett senkinek bemutatni. Itt még jól emlékeznek 1970-ben díjat nyert Szerelem című filmjére s a Film Francais, valamint a Screen International külön is kiemelte az Egy erkölcsös éjszaka erényeit. Az Egymásra nézve a bemutatott húsz versenyfilm között valóban értékes munkának mutatkozott, s a vetítés utáni ovációból már sejteni lehetett: ez a fontos politikai és emberi kérdésekkel foglalkozó film akár a díjazottak között is szerepelhet majd. Nos, a filmkritikusok nemzetközi szervezete, a FIPRESCI, valóban Makk Károly filmjét tüntette ki különdíjával. Még talán ennél is értékesebb elismerés azonban az, hogy az Egymásra nézve egyik főszereplőnője, a kirobbanóén tehetséges lengyel Jadwiga Jankowska-Cieslak kapta meg a fesztivál zsűrijétől a legjobb női alakítás díját, amelyért pedig minden évben hatalmas a versenyfutás. Az idén sem kisebb nevek jöttek szóba e díjra, mint Claudia Cardinale, Sissy Spacelc, Hanna Schygulla, Isabelle Huppert vagy Diane Keaton. Nem volt jele viszont előzetesen annak, hogy Gothár Péter Megáll az idő című, a Rendezők kéthete vetítéssorozaton bemutatott filmje esélyes lehet valamiféle díjra. A fesztiválon részt vett magyar filmesek, újságírók mindegyike jól tudta ugyan, hogy ez, a hatvanas évek elején játszódó történet, amely egy különleges fénytörésben mutatja meg az ötvenes éveknek és 1956- nak nemzedékek sorsát befolyásoló hatását, jó és erőteljes film. Ugyanakkor nagyon nehéz bármit is jósolni, hiszen a nemzetközi filméletben kevéssé ismert rendezők itt, Cannes-ban, nem táplálhatnak komoly esélyeket a díjakra nézve. Gothár Péter filmjének vetítésein azonban többször is felcsattant a taps, a Megáll az idő mindenütt zsúfolt házak előtt ment, s a vetítések alatt alig-alig távoztak a nézők; ez viszont már a jó előjelek közé számít. Így hát ugyancsak komoly elismerésnek tartható, hogy ez a magyar film elnyerte a francia ifjúsági miniszter különdíját. VÉRTESSY PÉTER ( MAGYAR NEMZET) ÜLÉSEZETT A CSEMADOK Április 17-én és 18-án tartotta XIII. országos közgyűlését Pozsonyban a CSEMADOK, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége. A szövetség története 1949. március 5-én kezdődött, a Csehszlovák Rádió pozsonyi hangversenytermében, az alakuló üléssel. A kultúregyesület első országos elnöke, Lőrincz Gyula festőművész így írt a célkitűzésekről: „Kultúrszervezeteink egyik nagyon lényeges küldetésévé tesszük a csehszlovák—magyar kultúra közötti összekötő híd megteremtését. A fő cél: ápolni a szlovák és magyar kultúrközeledést, erősíteni az együvétartozást a csehszlovákiai nemzetiségekkel.” Szlovákiában ma csaknem 600 ezer magyar él. Közülük 80 ezren tagjai a CSEMADOK-nak. Ezt a kerek számot most a XIII. országos közgyűlésen jelentették be. A tagságot 400 küldött képviselte. Ok választották a tavaly elhunyt Lőrincz Gyula helyére az új országos elnököt, Sidó Zoltán tanár személyében. A CSEMADOK főtitkára Rácz Olivér, író. A tisztségviselők — a tagsággal egyetértésben — legfőbb feladatuknak ma is a csehszlovákiai magyar hagyományok ápolását tekintik, amint ez a kétnapos tanácskozás felszólalásaiból is kitűnt. Szó esett a népművelés különböző formáiról. a történelmi-honismereti nevelésről, a nyelvművelésről, a magyar nyelven tanító alap-, közép- és felsőfokú tanintézmények helyzetéről. a kulturális csoportok — színjátszók, népdalkörök, néptáncegyüttesek — működéséről, műsorpolitikájáról, eredményeiről és a gondokról. Amint az köztudott, Fábry Zoltán író, végrendeletében a CSEMADOK-ot jelölte meg egyetlen örökösének. A mostani közgyűlésen jelentették be azt is. hogy a végrendelet értelmében az író szülőházát irodalmi emlékházzá alakították. Az építkezés során a házhoz két vendégszobát is építettek azok számára, akik tanulmányozni kívánják a Fábry-életművet. s kutatómunkájukhoz szeretnénk áttanulmányozni az író hagyatékából származó gazdag kéziratgyűjteménvt és könyvtári anyagot. Az elmúlt évek során egyre több bel- és külföldi tudós kereste fel a« Fábry-emlékházat. A tudományos kutatómunka megkönnyítése érdekében rendezték az író kéziratait, levelezését, a könyvtárat és a folyóirat-gyűjteményt. Ezzel kívánják megteremteni a CSEMADOK központi könyvtára alapjait. E magyar nemzetiségi könyvtár hivatása lesz a csehszlovákiai magyar könyv- és sajtótermékek összegyűjtése a köztársaság megalakulásától napjainkig. A CSEMADOK most vásárolta meg az elhunyt Szabó Béla író könyvtárának javát, valamint az ugyancsak elhunyt Emil Boleslav Lukác szlovák költő hagyatékának gazdag magyar anvagát fs a 7000 kötetes központi könyvtár számára. A hamarosan megnyíló gyűjtemény lehetővé teszi a csehszlovákiai magvar nemzetiségi kultúra tanulmányozását a kutatók és olvasók számára. (V. Zs 1 Az a véleményem... Nemrégiben újabb magyar filmsikerről szóló hírt röppentettek világgá a hírügynökségek: a Bagóhegy boszorkánya című film — Mihályfy László alkotása — négy díjat is elnyert az oberhauseni filmfesztiválon. Fődíjjal jutalmazta a nemzetközi zsűri, nagydíjjal az északvesztfáliai kultuszminiszter, és díjat érdemelt ki a kritikusok nemzetközi szervezetétől, valamint a katolikus filmkészítőktől is. Egy idős asszonyt mutat be a film, akit környezete boszorkánynak kiált ki az eldugott falucskában, szemmel veréssel, rontással vádolják. A néző döbbenten hallgatja a középkort idéző szavakat. Lehetséges volna ilyesmi ma, Magyarországon? És miért, hogy még ma is léteznek oly körülmények, oly elesett emberek, melyek sorsát Schiffer Pál tárja a néző elé Faluszéli házak, Fekete vonat és Mit csinálnak a cigánygyerekek? című dokumentumfilmjeiben. Miért készülnek ezek az alkotások? Nyilván azért, hogy rámutassanak olyan jelenségekre, melyeket túl kell haladnunk, melyek ellen küzdenünk kell. Ám e filmeket, s még számos hasonló témájúhangvételű társukat a világ számos országában vetítették, s nem egy közülük — például a Cséplő Gyuri, a Családi tűzfészek — fesztiváldíjakat is nyert. Külföldön persze ugyanaz a film már másként jelenik meg, elsősorban nem mozgósító, hanem informatív, művészi erejével hat. De jó-e, ha — mint egyesek nyersen fogalmazzák — „kiteregetjük a szennyesünket”? Miért nem tekintjük szigorúan a hazai közönségre tartozónak az itt-ott még fellelhető kirívó tudati elmaradottságot, a cigányság néhol még rossz életkörülményeit, a lakásszűke, a lumpen-Juli néni, a „Bagóhegy boszorkánya” Mihályfy László filmjéből környezet feszültségeit? Olvasóink közül is számosán szóvá tették már: minderről jobb volna hallgatnunk a világ előtt. Volt, aki elmondta, milyen hosszas, kényelmetlen magyarázkodásba kell fognia másnap a munkahelyén, ha a helyi tévé egyikmásik dokumentumfilmünket, dokumentarista játékfilmünket tűzi műsorára. Higgyék el — érvelnek — rossz szolgálatot tesznek ezek a filmek Magyarországnak. Mert a német, a svájci, az angol néző — aki netán nem is járt még Magyarországon — általánosít, a kedvezőtlen kép marad meg benne. Kín-keservvel tudjuk csak elhitetni velük — ha ugyan sikerül —, hogy Magyarország nem „faluszéli házakból” áll; a többség nem hisz a boszorkányokban ... Jóindulatú, segítőkész szavak. Valóban érdemes rajta eltöprengenünk: fogadjuk-e meg a tanácsot, maradjanak-e határainkon belül a fent nevezett filmek és társaik? Teljes értékű választ persze csak széles körű közvélemény-kutatás, a különféle reagálások részletes elemzése adhatna. Ezúttal csupán alulírott magánvéleményéről lehet szó. Nyilván előfordulhat a szóban forgó filmek nyomán ránk nézve kedvezőtlen — olykor sértő — általánosítás, mely eredhet tudatlanságból, de támogathatja a velünk, országunkkal nem rokonszenvező propaganda is. Jómagam azonban nem esnék az általánosítás hibájába. Hiszen ugyanazok az olvasók, akiknek véleményét idéztük, azt is elmondják, hogy hazájuk sajtója általában kedvező képet fest a magyarországi viszonyokról. S miért tételezném fel, hogy a többség ezeket a cikkeket nem ismeri, hogy nem képes a film pergése közben és után más információkkal is összevetni a látottakat? Tovább morfondírozva, felidézem azokat az osztrák, német, amerikai vagy angol filmeket, melyek az ottani élet „árnyékos oldalát” mutatták be a magyar tévé- és mozinézők millióinak. Szűk látókör ember persze nálunk is akad, magam is hallottam döbbent álmélkodót: ez lenne Anglia? Ilyen a gazdag Amerika? Ám állíthatom, a többség helyére tudta tenni ezeket az alkotásokat. Bátor filmeknek tártotta őket, rokonszenvezett az őszinteségükkel, és nem csak az alkotóknak, a munkájuknak teret engedő országnak is jutott az elismerő szavakból. Ugyan miért hinném azt, hogy a mi hasonló filmjeink külföldi fogadtatásakor mindez másként alakul? Az a véleményem ezért, hogy ha gondjaink leplezetlen bemutatása művészi értékű, e filmeket továbbra se zárjuk el a külföld előtt. Azoknak a külföldön élő honfitársainknak pedig, akik segítenek eloszlatni a nyomukban óhatatlanul felbukkanó kisebb-nagyobb félreértéseket, köszönettel tartozunk. 5
