Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-29 / 11. szám
Történelmünk képekben z:*j Honára irrtuhk „Mindenki támadt, élt és szabadult, Csak a plebs maradt egyedül a listán” Ady A „boldog békekor” legbékésebb évei jöttek el: zajos képviselőválasztások nagy mulatságokkal, lázas alapítások, nagy bukásokkal, hírhedt kártyacsaták, gáláns kalandok, titkos párbajok. Az úri rend jól berendezkedett a kiegyezés utáni konjunktúrában. Ugyan kinek fájt néhány tízezer munkás napi 12 órás robotja, néhány millió cseléd, napszámos mérhetetlen nyomora? És ki törődött néhány tucat munkással, akik itt-ott összejöttek műhelyek zugában, vagy kocsmák esti homályában, szervezkedtek, egyletet alapítottak? Legfeljebb a rendőrség — az viszont példás gondossággal. A munkás, ahogy inaséveit letöltvén, világlátni — „valcolni” — indult, vagy munkába állt, és segélyegyletbe lépett, a rendőrség éber figyelmét élvezhette. A rend őrei tartottak a valcolásból megtért munkásoktól, akik nemcsak szakmát, hanem eszméket is hoztak magukkal, eszméket, amelyek akkortájt bejárták Európát. A kiegyezés előtt Magyarországon csak néhány tucat ártalmatlan segélyegylet működött, amely betegség, halálozás esetén nyújtott némi támaszt a szaktársnak vagy a családnak. Az alkotmányos érában nem lehetett feltartóztatni a szervezkedést, sorra alakultak az önsegélyezéssel és az önműveléssel foglalkozó egyletek. Azokat, amelyek az „önképzés” fedőszó alá bújtatott politikával és a segélyezés címen gyakorolt érdekvédelemmel is foglalkoztak, szakegyletnek nevezték. Ezek váltak a kiegyezés után kibontakozó munkásmozgalom alapjává. Az egyleteket, munkásköröket az 1868-ban alapított Általános Munkásegylet fogta össze először. Az egylet szorosan együttműködött a hasonló német és osztrák szervezettel. Az Általános Munkásegylet célja, az első alapszabály szerint, „a munkásosztály szellemi gyarapodása, anyagi érdekeinek megóvása s elősegítése a végből, hogy a munkás ne csak hasznos lakója legyen az államnak, hanem egyúttal annak szabadelvű alkotmányát élvezni képes polgárává váljék”. A „munkabér Egyiptomából” akarta kivezetni a munkás rabszolgahadat, az ígéret földjére, s a „tűzoszlop”, a vezérlő csillag akkoriban Lassalle Ferdinánd volt. Csakhamar létrejöttek az I. Internacionálé hazai szekciói is, ismertté váltak Marx tanai, megindult az egyletben a szociáldemokrata szervezkedés. Az Általános Munkásegylet néhány év alatt Budapesten és a jelesebb vidéki iparvárosokban megerősödött. Csatlakozott hozzá a nagy tekintélyű demokrata, Táncsics Mihály képviselő, és több szociális értelmiségi. Különösen fellendült az egylet tevékenysége 1871-ben, a Párizsi Kommün idején. Sikeres sztrájkokat, tüntetéseket szervezett, majd a kommün bukásakor gyászfelvonulást rendezett. Ezért a kormány az egylet vezetői ellen „hűtlenségi pert” indított. Bíróság elé állították Farkas Károly vasmunkást, az Internacionálé egyik szervezőjét, Ihrlinger Antal nyomdászt, Essl András vasmunkást, Külföldi Viktor és Szvoboda Lajos újságírót, Politzer Zsigmond egyetemi hallgató lapszerkesztőt és 22 társukat. Bár csak Politzert ítélték el, az egylet, amelynek tevékenysége megbénult, 1872-ben feloszlott. A Párizsi Kommün leverése után a hatalom urai és a rend őrei világszerte hadjáratot indítottak a szocialista munkások és munkásszervezetek ellen. A mozgalom halvány folyamatosságát Magyarországon néhány meghúzódó szakegylet tartotta fenn, az t 12
