Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-15 / 10. szám
pnwrtww* twtw rfrrfrm wrrrr Alig hunyja le szemét „a kőszívű ember”, Bihar megye vaskezű császári adminisztrátora, fiai a forradalomra, a szabadságharcra esküsznek. Jókai megragadó regényének Baradlay családja a valóságban a Tisza család volt. Az idősebb fiú, László, összevagdalva maradt a móri csatatéren, a gyengébb alkatú Kálmán a Kossuthkormányt szolgálta a végnapokig. Megjárta az emigráció stációit, részt vett a protestáns üldözés elleni nagy tiltakozásokban, s a poraiból megelevenedett alkotmányos mozgalom küzdelmeiben. A szikár, szürke kálvinistából, akit a körszakáll, a pápaszem s a belső szárazság ifjan koravénné tett, senki sem nézte ki a jövendő pártvezért. A vezéri posztot néhány szerencsétlenségnek, nemzeti csapásnak köszönhette. Nagybátyja, Teleki László tragikus öngyilkossága után ő lett az 1861. évi országgyűlési ellenzék, majd a nemzeti ellenállás egyik vezére. Nem csatlakozott a kiegyezés után Deákhoz — sokallta az alkut meg a vele járó népszerűtlenséget. Ha elfogadjuk a kiegyezést, mondotta 1867. "márciusában, „hiszem, hogy boldogabbak, nyugodtabbak leszünk mi, kik ma élünk hazánkban, több szabadságot fogunk élvezni, de önmagunk tettük lehetetlenné azt, hogy a törvényes, független Magyarország feltámadhasson.” Nem a kiegyezés tényét ellenezte, hanem a megvalósulás módját. Mint a „balközép” párt vezére, 1868-ban a „bihari pontok” néven ismeretessé vált programban a közös minisztériumok s a delegációk megszüntetését, az önálló magyar hadsereg felállítását, a pénz- és kereskedelemügy teljes függetlenségét követelte. Tisza és pártja nem melegedett meg az ellenzéki padsorokban. A kiegyezést követő években a rendszerrel szemben erősödő belső ellenállás, a nemzetiségek egyenjogúsági követelései, a Monarchiát fenyegető fejlemények a Balkánon, az állandó deficit és a súlyos pénzügyi bajok felőrölték a kormányzó Deák-pártot, amely valójában sohasem volt párt, hanem a hatalmon osztozkodó frakciók halmaza. Andrássy Bécsbe távozása, Eötvös korai halála (1871), a betegeskedő Deák visszavonulása után a párt bomlásnak indult. S amikor már államcsőd s a rendszer súlyos válsága fenyegetett, Tisza vállalta a vérátömlesztést, a fúziót a kormánypárttal, 1815 tavaszán, s hamarosan a kormányelnökséget. „Szögre akasztotta a bihari pontokat”, „renegát” lett, vádolták a kortársak: „hazafias kötelessége volt átvenni a süllyedő hajó kormányzását”, védte ő magát, s mindkettőben volt igazság. Tisza számára a haza a földbirtokos nemesek országa volt, s hazafias kötelesség a fennálló uralmi viszonyokat legjobban védelmező kettős Monarchia védelme, hiszen az szerinte a magyarság fennmaradását szolgálta. Másfél évtizedes miniszterelnöksége alatt Tisza nagy politikai rátermettséggel, kiváló taktikai érzékkel vészelte át a viharokat, kerülte el a dualista rendszert fenyegető zátonyokat. Az országot megterhelő anyagi áldozatok árán rendbe hozta az államháztartást, 1877-ben és 1887-ben újból meghosszabbította a kiegyezést, a közvélemény erős háborgása ellenére fedezte Bosznia-Hercegovina okkupálását. Hogyan sikerült mindezt elérnie egy paraszti többségű, túlnyomórészt ellenzéki hangulatú, soknemzetiségű országban? , Tisza Kálmán nevéhez fűződik a dualista állam politikai rendszerének kiépítése. A választójog ugyan az 1848. évi első rendezéstől kezdve roppant szűk volt, vagyoni és műveltségi cenzushoz kötött, de a rendszer szempontjából Történelmünk képekben 55. n nvuGRimm mm szabad BOLvcnim 12
