Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-01 / 9. szám
nw talokra se panaszkodhatok. Ha az unokám hazaér a téeszirodáról, meg a férje, ha itthon van — minden másnap egy aszódi vendéglőben dolgozik teljes napokat —, megfogják a kaszát. És hálásak, hogy a szülők, a nagyszülők összehozták nekik ezt a házat. A fiú leszerelési ajándékul megkapta a Fiatját, ne kelljen szegénynek nap mint nap buszozni a munkahelyére. A dédapa, Boma Mihály még hetedmagával nevelkedett az uradalmi cselédlakásban. Gyűjtögetett, spórolt, gyarapodott, beköltözött a faluba — most tervezik, hogy a régi házat eladják, és üdülőt vásárolnak valamelyik gyógyfürdő mellett. Egy gyereket nevelt. A gyerek, mostani Kovács Mihályné folytatta szülei szorgalmas életét, egvetlen lánya, Piriné most huszonhét éves. Ok sem gondolnak második gyerekre. Azt mondja a férje, minek az? Neki van testvére, aki haragosa. A jómódját irigyli, melybe „belecsöppent”. Csak meglesz Ritike egyedül is. Ritike hazaér az iskolából. Dédi és nagymama együtt segítik le róla a hátitáskát, aztán repül ide a sapka, repül oda a sál. A korholást nem kell túl komolyan venni... Dédi és a nagyi összeszedi, helyre teszi. Dr. Pesti Imre, körzeti orvos: — A község ötven kilométerre esik a fővárostól. A jólét és a Pest-közelség határozza meg a falu arculatát. A gyerekszám olyan, mint a nagyvárosban, holott a fiatalok általában vagyonosabbak, gyorsabban felépítik az önálló otthont. Az egyke nem jellemző, itt is 1. Galgamácsa 2. Bornáék háza 3. A dédnagymama 4. Ritike olvas 5. Iskolából jövet 6. A Mata-gyerekek FOTO: NOVOTTA FERENC elsős Ritike íróasztala, s egy heverő — ha jut idő tízpercnyi szunyókálásra. Nemigen jut. A dédpapa — hajdani uradalmi cseléd — fejősteheneket tart. A tűzhelyen öblös üvegekben erjed a tej. A túrót Kovács Mihályné, a nagymama minden pénteken a váci piacon árusítja. Az írót a malacok isszák meg. Kacsából van vagy hetven a baromfiudvarban. A tolla sem megy veszendőbe, összegyűjtése a dédmama feladata. Az istállót persze, meg kell nézni. Boma bácsi — szikár hetvenéves ember —, szeretettel vakargatja az újszülött kisborjú fejebúbját. — A hetedik határba is elmegyünk, ha jártomban-keltemben szép füvet látok valamelyik út mentén. Ilyenkor mindig arra gondolok, milyen jót esznek majd belőle az én tehénkéim. Mert tápra mi nem költünk. A földeket is végigböngésszük, s mindig találunk annyi otthagyott kukoricát, hogy az elég a jószágnak. Fóliázunk is, nemegyszer lelünk a töveken harmincdekás paprikákat. De a fiaa két gyerek az általános. Az asszonyok jól tájékozottak, mindig az éppen legkorszerűbb antibébi tablettát kérik. S mert a nagymamák fiatalok, igen gyakori, hogy egyúttal nekik is felíratják. A lányok szinte serdülőkorban mennek férjhez, aztán elkezdődik az igen kemény munka, a gyűjtögetés. A jómód azonban csak lassan hoz változást az emberek tudatában. Huszonéves korukra megvan a kocsi, a lakás, harminctól már nem tudják, mire gyűjtsenek, de dolgoznak tovább hangyaszorgalommal, ahogy a vérük diktálja. A pénzt azonban csak el kell költeni valamire: egyre többen nyaralót vásárolnak, de ott sem pihennek igazán, a telket művelik. És sajnos, van aki inni kezd . .. Talán a mai iskolások majd másként csinálják. Meglehet, tovább él bennük a testvér, testvérek utáni vágy is. * Matáék újtelepi háza takaros ugyan, szép a kert, rendesek a szobák, látszik azonban, hogy a három gyerek „elvitte” az erkélyt, a drágább bútort, a csempeborítást. Anyuka persze otthon van, hisz a kicsi még csak egyesztendős. A nagyobbak jóval idősebbek: Györgyi ötödikes, Tímea másodikos. Móninak jó dolga van, a nővérek „majd szétszedik”, ölről ölre vándorol. — Véletlen csak ez a harmadik — vallja be a fiatalasszony —, megtartottuk, hátha fiú lesz. Hát nem lett... Most már persze nem cserélném el fiúra, de higgye el, nehéz velük. Férjem Ikladon esztergályos a műszergyárban. Ott ismerkedtünk meg. Azt már elhatároztam, hogy nem megyek vissza a gyárba, vettünk egy varrógépet, majd nézünk valami bedolgozás után. Anyuka fáradt. Tizennyolc sem volt, amikor férjhez ment, azóta mos, főz, gyereket nevel. A nővérkék azonban boldogan babusgatják Mónikát. Ajándék nekik ez a kistestvér, nem adnák semmi kincsért. * Az új ház még bepucolatlan, benne három szoba. Az egyik a tizenhárom éves nagylányé. Mersváné szabódik, hogy soká váratott, a varrógép zaja elnyomta a csengetést. Bedolgozó, egy újpesti konfekcióüzem szállítja a varrnivalót. Férje a termelőszövetkezetben gépkocsivezető. Az asszony alig leplezett büszkeséggel említi: — Ezen a házon egy fillér kölcsön sincs. Nyáron vakoljuk, festjük. A lányunk jövőre végzi a nyolcadikat, eladó szeretne lenni. Vácott tanul majd. Testvérke? Egy időben sokat emlegette ... Tizennyolc évesen keltem el, éppen lehetett volna. Most már nagy lenne a korkülönbség. * — Sokszor túlzók a rólunk szóló mendemondák, módosabb falu is akad a Galga mentén — véli Kukely István, az általános iskola igazgatója. — Nem kétséges azonban, hogy szorgalmas nép lakik itt, többségüknek jól megy a sora. Sok az ingázó, számosán a szomszédos Iklad műszergyárában vállalnak munkát. A helybeli termelőszövetkezet azonban erős vetélytárs, mert jól fizet, és még az asszonyokat is egész évben tudja foglalkoztatni valamelyik ipari melléküzemágában. A gyermekgondozási segély három évét csaknem mindenki otthon tölti. A háztájiban elsősorban sertéstartással foglalkoznak az emberek, meg fólia alatti primőrtermesztéssel. Hogy „kipárnázzák-e” a gyerekek életét? Igen is, nem is. Igen, mert a kicsik alig kívánhatnak olyat, amit ne teljesítenének a szülők. Ám az még most is törvény, hogy a földhöz, az állatokhoz a gyereknek is közel kell kerülnie; magukkal viszik őket a konyhakertbe, az ólhoz, az istállóba. Mindez hasznos időtöltés a gyerekek számára, sehol sem bánnak velük kis cselédként. — Hányán tanulnak tovább? — Kilencvenkét százalékuk — böngészi az igazgató a legfrissebb statisztikát. — Fele-fele arányban gimnáziumban vagy szakközépiskolában, illetve szakmunkásképzőben. A gépipari szakmák a divatosak, különösen az autószerelő, a karosszéria-lakatos. A lányok többsége pedig irodista, fodrász, eladó szeretne lenni. Gyakori azonban, hogy kimaradnak a középiskolából, férjhez mennek. Nálunk a legtöbb lánynak még ma is tizenhét-tizennyolc éves korában kötik be a fejét, aztán egy-kettőre kész a ház, és jön az első gyerek. — S a második, netán a harmadik? A korai házasság kedvezhet a népesebb családnak ... — A háromgyerekes család mégis kevés. Az utóbbi években, mintha az egyke divatja is érződne... Az idei tanévre még harmincegy elsőst írattak be, a jövő esztendőre csak huszonkettőt. A jómódot féltik talán? — meditál az igazgató. — Bizonyos, hogy sok helyütt „telne” három vagy akár több gyerekre is. Csakhogy akkor lefoglalná az anyukát a pelenkamosás, kevesebb idő jutna a fóliázásra, jószágnevelésre ... BALÁZS ISTVÁN 9
