Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-04-03 / 7-8. szám

KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL

OROMALMA

olt egyszer egy öreg király, s annak három fia. Kettő közülük szép szál, derék legény, de olyan lusta, hogy az apjuk semmi hasznukat nem vette. A harmadikat Palkónak hívták. Ennek esze is volt, ügyessége is, csak éppen nőni nem tanult meg. Mikor az apja mellé ült, a trónus grádicsára testőrt állítottak melléje, hogy el ne tapodja, aki arra jár. őt meg a pöttömsége miatt nem használhatta semmire az apja.

Buskálódott is az öreg király eleget, hogy holta után mire jut az ország. A három fiú folyvást kérlelte királyi apját, bocsássa őket el, hadd próbáljanak szerencsét. A két nagy fiúnak már vastagon serkent a bajsza, de még az ábécét sem tanulták meg, ezeket tudatlanságuk miatt nem engedte az apjuk. Palkót meg féltette, hogy elvész a göröngyök között.

Sok bújába, sok bajába egy napon belebetegedett az öreg király. Megijedtek a fiai meg a miniszterek, s összeültek tanácskozásra, hogy mitévők legyenek. Meghirdették országszerte a király betegségét, s tömérdek jutalmat ígértek a doktornak, ki majd meggyógyítja. Egymás kezéből kapkodta a sok doktor a kilincset, de rendelhettek bármilyen orvosságot, az öreg király egyre betegebb lett.

Hírét vette a király gyászos állapotának egy öreg halász. Fölkerekedett, hogy ő majd lábra állítja a felséges királyt. Csak hát a palota kapujában útját állották az őrök. De a halász nem tágított. Arra ment a főporkoláb, meghallotta, milyen járatban van a halász, s parancsot adott, hogy vezessék a király elébe.

Megvizsgálta az öreg halász a királyt, s ezt mondta:

— Mi sem könnyebb, mint ezt a betegséget meggyógyítani. Ha fiatalabb volnék, magam mennék el a Tavasz országába, hogy örömalmát hozzak. Mert aki emberfia abból eszik, azon nem fog se bú, se bánat.

— Ha csak ez kell — mondta a legidősebb királyfi —, elmegyek és hozok.

De mikor megtudta, hogy az almafát tündérek őrzik tüzes pallosokkal, mindjárt lelohadt a kedve.

— Az már baj — dohogta —, nem elég, hogy kutyagolnom kell, még tündérekkel is verekedjem. Inkább alszom egyet.

Megszólalt a középső királyfi:

— Felséges apám beteg, felséges bátyám alszik, én nem mehetek el, mert nem marad, aki a házra vigyázzon.

Gondolta Palkó, hogy akármilyen kicsi, itt már csak ő segíthet. Elővezettette a lovát, hozatott egy létrát, fölmászott a ló hátára, s nekivágott az ország útjának, hogy megkeresse Tavaszországot.

Ahogy az első keresztúthoz ért, meglátott egy kis gyíkot. Csinos gyík volt, de nagyon húzta a lábát. Leszállóit, hogy utánanézzen, hátha segíthetne rajta. Mikor lehajolt hozzá, látta, hogy a gyík fején parányi gyémántkorona csillog, a lábait pedig valami rosszlélek aranyfonallal összekötözte. Amint Palkó kioldozta a gyík lábát, amaz megszólalt:

— Köszönöm, Kicsi Palkó, hogy részvéttel voltál hozzám. Jótettért jót várj. Tedd el az aranyfonalat, amit a lábamról leoldottál, még hasznát veszed. Most pedig jobbra menj, arra fekszik Tavaszország. Isten megáldjon.

A második keresztútnál Palkó keserves cincogást hallott. Egy kisegeret talált a diófa alatt. Az egér meg akarta enni a dió belét, a feje benne ragadt a héjban, mint valami csapdában. Palkó a kisegeret is megsegítette. Hát amint nagy óvatosan elrántotta a dióhéjat az egér fejéről, látta, hogy a kisegér alighanem királyi nemzetségből származik, mert a fején aranykorona csillog. A koronás egér így szólt.

— őrizd meg ezt a dióhéjat, s ha valami bajod támad, vesd a földre, s én ott termek nyomban. Most pedig jobbra térj, arra van a Tavaszország. Isten megáldjon!

Kicsi Palkó most már tudta, hogy a harmadik keresztútnál is része lesz valami rendkívüli eseményben. Ügy is történt. Egy madárka repült feléje rémülten, nyomában egy óriási sas. Nem volt mit tenni, Palkó lekapta tollas süvegét, a kismadár belerepült, a sas meg eltátotta a csőrét ámulatában, hogy a kismadár úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Koronás madár volt ez is, s az emberi beszédhez is értett. Szép szóval hálát mondott Palkónak, hogy megmentette az életét, aztán megtudakolta, hogy mi járásbeli.

— Tavaszországba iparkodom — felelte Palkó —, egy zsákra való örömalmát akarok szedni, mert odahaza sok a bánat.

A kismadár megrázta a tollát, lett belőle egy hatalmas keselyű. Palkó felült a hátára, s már indultak is. Palkó a madár nyaka mellől lepillantott a földre. Látta, hogy a Tavaszország olyan, mint egy nagy kert. Ennek a kertnek a közepén magasodott az örömalmát termő fa. Becses fa lehetett, mert egy hadseregnyi tündér őrizte, lángpallos mindegyik kezében. Ahány tündér, mind táncolt. Az örömalmáknak muzsikáló tehetségük volt. Nappal muzsikáltak, éjjel pihentek.

Nem volt más hátra, mint megvárni az

éjszakát, mikor a sok tánc leveri a lábáról a lángpallos tündéreket. Amint alkonyodni kezdett, a tündérek lassabban mozogtak, aztán elnyugodtak a fa alatt, ki-ki a feje alá rakta a lángpallosát. De volt egyéb baj is.

Ha csak a szél rájuk lehelt, az örömalmák mindjárt megzendültek.

Kicsi Palkó vakarta a fejét, hogy mitévő legyen. Aztán eszébe jutott a koronás gyík meg a koronás egér. Majd ők segítenek. Földhöz csapta az aranyfonalat, ott termett a gyík. Földhöz csapta a dióhéjat, ott termett az egér.

A gyíknak megparancsolta Kicsi Palkó, hogy az arany fonallal kötözze meg a tündéreket. Mikor ez megtörtént, szólt az egérnek, hogy másszon fel a fára, s rágja el az örömalmák szárát. Maga a fa alá állott, s a kalapját alá ja tartotta a lehulló almáknak.

Mikor a tarisznya megtelt, a keselyű visszavitte őket oda, ahol Kicsi Palkó lova legelészett. Ott először a keselyű bukott át a fején, s lett belőle egy ügyes királykisasszony. Aztán visszaváltozott királykisasszony mivoltába a gyík is, az egér is. Mindhármójukat egy gonosz tündér varázsolta el, s a varázslatot Kicsi Palkó oldotta föl.

Azzal megindultak hazafelé. A királyi palotában mindenki búsult, mert az öreg királyban már alig pislákolt az élet. Nem szólt Palkó egy árva szót sem, csak odatartotta felséges apja szája elé az almát. Alighogy az öreg beleharapott, mindjárt viszszaköltözött belé az erő. Kiszökkent az ágyból, s olyan táncba kezdett, majd beszakadt a palota padlója.

Ezután Palkó a két bátyját kereste meg. Ott hevertek a sutban. Rettentő lustaságukban úgy megtömérdekültek, hogy már ki sem fértek az ajtón. Palkó odavetett nekik egy-egy almát. Csodák csodája, egyszerre emberséges királyfiakká változtak ők is. Az is eszükbe jutott, hogy ideje volna megházasodniuk. Az egyik tüstént eljegyezte a királykisasszonyt aki gyík volt annak előtte. A másik azt, amék egér volt.

A nagy örömben csak Kicsi Palkó lógatta az orrát. Volt még egy királykisasszony, de resteilte volna feleségül kérni, hiszen a bokájáig sem ért. Gondolta, talán az örömalma rajta is segít. Fogott egyet, beleharapott, s abban a szent percben daliás királyfivá növekedett. Most már nem volt miért restelkednie, megkérte mindjárt a harmadik királykisasszonyt. Akkora lakodalmat csaptak, hogy máig is tart, hacsak a boruk el nem fogyott.

50