Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-04-03 / 7-8. szám

JANIKOVSZKY ÉVA Ki szeretne ilyen unokát? Az úgy volt, hogy magyar­órán, amikor éppen az - Erna néni helyettesített, bejött az osztályba egy néni, és meghívott minket a kertvárosi szociális otthonba. Az otthon idős lakói nagyon várnak ben­neteket, hogy csengő kacagáso­tokkal egy kis derűt lopjatok megfáradt szívükbe. így mond­ta, mert igyekeztem szó szerint leírni, és szerencsére az Attila is, aztán amikor a néni kiment, összehasonlítottuk és stimmelt. Az Attila egyedül a derűt nem értette, oda tett egy kérdőjelet, amin persze muszáj volt röhög­ni. Erre az Erna néni, akinek a szívébe, úgy látszik, nem kell derűt lopni, beírta az ellenőr­zőnkbe, hogy minősíthetetlenül viselkedünk. A lányok persze rögtön kezd­ték tervezni, hogy milyen mű­sorral menjünk, hogy nevesse­nek az öreg nénik meg bácsik, a Micimackóék meg mindjárt fel­ajánlották a farsangi műsoru­kat, mert nekik az is van. És mi­vel nekünk nem volt, megsza­vaztuk, hogy adják elő. A szociális otthonban tényleg örültek nekünk, csak akkor szo­morodtak el egy kicsit, amikor a Bunder bejelentette, hogy meglepetésül egy kis műsorral fogjuk őket szórakoztatni. Egy egészen pici néni meg is kérdezte, hogy muszáj-e, mert minden vendég elszórakoztatja őket egy kis műsorral, aztán el­rohan, pedig ők inkább beszél­getni szeretnének, de arra sen­kinek sincs ideje, csak a műsor­ra, pedig műsor az van nekik a tévében is, ha kell. Jutka erre elkezdett a napkö­ziről mesélni, és elmondta, hogy ezen a héten mi volt ebédre. Ez is érdekelte őket, de kiderült, hogy még jobban szeretnek úgy beszélgetni, hogy ők beszélnek. Megmutatták nekünk az ott­hont, a szobákat, ahol laknak és megnéztük, hogy egy bácsi mi­lyen várat épített gyufaszálból, egy másik meg milyen szép na­rancsfát nevelt cserépben. Már narancs is nőtt rajta, de sajnos nem most. Aztán lementünk a társalgó­ba, ahol egy néni cimbalmozott nekünk, csak az volt a kár, hogy egy másik meg énekelt hozzá. Aztán az egészen pici néni el­mesélte az egész életét, úgy, hogy közbe se kellett kérdezni. A Zsombó dühöngött is, hogy nem hozta el a magnóját, mert a néni ugyan nem volt veterán, de átélte az első meg a második vi­lágháborút, és csudára emléke­zett mindenre. Aztán megmutatták nekünk a családi fényképeiket, mert kide­rült, hogy majdnem mindenki­nek van sok gyereke meg uno­kája, csak éppen nagyon messze, vagy sok a dolga. Egyedül a cimbalmos néni mondta, hogy neki sajnos nincs, pedig éppen ilyen unokát szeretett volna, mint én. A Jutka szerint neki is ezt mondta, de én nem hi­szem. Mert az igaz, hogy na­gyon rosszul lát szegény, de nem annyira. Én mindenesetre megígértem neki, hogy máskor is eljövök hozzá beszélgetni, pe­dig nem is akarok cimbalmozni, mint a Jutka. Otthon a nagymama kérdezte, hogy na mi volt, én meg mond­tam, hogy semmi, mi lett volna. Aztán utánam jött egy ronda nyers hússal, hogy nézzem meg, milyen szép rövidkarajt kapott, és mit csináljon belőle, de én nem néztem meg, mert a kézi­labdát néztem a tévében, és mondtam, hogy mindegy. Ami­kor vége lett a fejtörőnek, és le­ültem volna tanulni, akkor me­gint jött, hogy képzeljem, a rá­dióban volt ma egy műsor, ami­ben az ő volt számtantanárnő­je emlékezett vissza, és éppen azokra az évekre, mire mond­tam, hogy tessék már engem hagyni tanulni, mert az én számtantanárnőm meg most szerzi az emlékeit, és holnap do­­lit irat. Csak este vettem észre, hogy a nagymama beáztatta az úttö­rőingemet, pedig holnap is ab­ban kell menni. Erre kicsit be­gurultam, és megmondtam ne­ki, hogy szerintem egy ing azért van, hogy hordják, és nem azért, hogy neki legyen mit mosni. Erre elkezdett sírni, hogy reggelig még megszárad, én meg bementem a szobámba, mert nem bírom, ha ok nélkül bőg. Éjjel nagyon fújt a szél, és nem tudtam aludni. Eszembe jutott a cimbalmos néni, aki ép­pen ilyen unokát szeretne. Az­tán a nagymama is, akinek ilyen van. Már nagyon késő lehetett, amikor fölkeltem, és kimentem a konyhába. Először akartam neki egy cetlit írni, hogy ne tes­sék haragudni, aztán mégsem írtam. Inkább megnéztem, hogy nagyon szép hús, rántani tessék. RÉBER LÁSZLÓ RAJZAI 51

Next

/
Thumbnails
Contents