Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-04-03 / 7-8. szám

ORBÁN

DEZSŐ

MŰTERMÉBEN

A stúdió üvegfala a tengerre néz. A festőállványon egy imént befejezett, új alkotás, a mester nemrég tette rajta az utolsó ecsetvonásokat. Ne hagyományos ecsetvonásokra gondoljunk: Orbán Dezső néhány év óta új korszakát éli, amelyben nemcsak a témák újhodtak meg, hanem a stílus és a technika is. Megújhodás — nemhogy a „kilencedik ikszen” túl, de immár a századik esztendő közelében, hiszen Orbán Dezső e tengerparti, ausztrál tájtól fél földgömbnyi távolságra, Győr városában, 1884-ben született. Mi adja az impulzust a csodálatos megújulásokhoz, amelyek nem először nyitnak új fejezeteket Orbán Dezső művészetében? „A jelenlegi szakaszhoz egy Japánban tett látogatás, a japán művészettel és a Zen-filozófiával való ismerkedés szolgáltatta a nyitányt” — meséli Orbán Dezső. De a korábbiakhoz? Más, sors rendelte találkozások, amelyek, úgy tetszik, végigkísérik Orbán Dezső életét.

Az első „nagy találkozás” Gulácsy Lajoshoz fűződő barátsága volt. Miután az Orbán család felköltözött Budapestre, a Horánszky utcai iskolában Gulácsy Lajos osztálytársa lett. A barátság később, egyetemista korukban is fennmaradt. Orbán matematika—fizika szakos tanárnak készült, de Gulácsy megjósolta, hogy barátjából festőművész lesz. Az ő biztatására küldte be egyik korai munkáját a Műcsarnok tavaszi tárlatára, s nagy meglepetésére a festményt elfogadták, kiállították: 1902-ben, épnen nyolcvan esztendeje.

Néhány évvel később Párizsba ment tanulni, de csak két hetet töltött a Julien-akadémián, azt követően inkább Báré Róberttel, a kitűnő fiatal festővel járta a galériákat, és a modern festészet mestereivel — Cézanne-nal, Van Goghgal, Matisse-al — ismerkedett. Újszerű, szokatlan látásmódjuk először elriasztotta. „Néhány hét elteltével azonban — meséli —