Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-03 / 7-8. szám
Történelmünk képekben 53. KOKMim-IlZ ELLEIiTÉTEK BiRoonunn Hatalmas birodalom volt ez: a svájci Alpoktól a brassói havasokig, a dalmát tengerparttól a lengyel Kárpátokig terjedt, sőt még azon is túl, Lemberg (Lvov) hagymakupolás templomáig. Területe. 600 ezer négyzetkilométer, lakossága a kiegyezés idején 35, a világháború kitörésekor 50 millió. Számarányát tekintve Európa harmadik, tekintélyben ötödik-hatodik hatalma volt. Ebben az országban minden közintézmény császári volt vagy királyi, vagy császári és királyi, „kaiserlich und königlich”, k. u. k. E jelzésről nevezte el jeles írója, Robert Musil Kákániának; egyik történesze, H. Benedikt, „az ellentétek birodalmának”. Kákánia első látszatra rendezett jogállam volt. Fel lehetett fedezni benne a haladás mértékletes tempóját, jó utakat, szép városokat, iskolákat és kaszárnyákat, az állampolgárokon őrködő bürokráciát és egy nagy hadsereget, amelybe rengeteg pénzt öltek bele, de azért a leggyengébb maradt a hatalmak között. Tizenegy nemzetet ölelt és zárt határai közé, németeket, magyarokat, cseheket, szlovákokat, lengyeleket, ukránokat, románokat, szerbeket, horvátokat, szlovéneket, olaszokat, s mellettük tucatnyi kis népcsoportot, jiddist beszélő zsidókat, soknyelvű cigányokat, örményeket, bulgárokat, szerb-horvát mohamedánokat ... Valóban, a népek modern Bábele volt, amik minél műveltebbé váltak, annál kevésbé értették meg egymást. Az államot hivatalosan Osztrák—Magyar Monarchiának nevezték, a közhasználatban csak Ausztriának, ami ellen a magyarok sohasem szűntek meg tiltakozni. Azt vallották, hogy a Monarchia két önálló állam szövetkezése, amelyben az egységes Magyarország áll szemben „Őfelsége többi országaival”. Ez utóbbiaknak, igaz, nem is volt nevük. Ausztriának nem nevezték, ezt a csehek, lengyelek, délszlávok sérelmesnek tartották volna, de az osztrák vezető körök sem használták, hiszen az egységes birodalom eszméjének feladását jelentette volna. így a Monarchia Lajtán túli fele „a Birodalmi Tanácsban képviselt királyságok és tartományok” nevet kapta. A két rész úgy illett egymáshoz, mondja Musil, „mint egy piros-fehér-zöld kabát egy fekete-sárga nadrághoz; a kabát önmagában is megállt, a nadrág azonban csak egy már nem létező, 1867-ben szétszakított fekete-sárga öltöny maradéka volt”. Némi iróniával elmondhatjuk: ez volt a világtörténelem egyetlen teremtménye, amely „kimondhatatlanságába pusztult bele”. Az állam tehát két államból állt, két kormánnyal, két parlamenttel, két külön közigazgatással, s ezek gyakorta keresztezték, bénították a másik intézkedéseit, bár a másik fél „belügyeibe” nem szólhattak bele. A birodalom egységét az uralkodó, Ferenc József és a közös miniszterek, a külügy-, a hadügyminiszter és a hozzájuk rendelt közös pénzügyminiszter képviselte. Ez utóbbinak sok dolga nem lévén, az 1878-ban megszállt Bosznia-Hercegovinát kormányozta. A közös miniszterek nem alkottak kormányt, csak saját tárcájukért tartoztak felelősséggel — elsősor- 2 ban a császár-királynak. A két kormánynak csekély befolyása volt a külügyekre, még kevesebb a hadseregre; a közös miniszterek viszont semmilyen alkotmányos befolyást nem gyakorolhattak a belügyekre. A legfelsőbb döntéseket végül is Ferenc József hozta, a hadsereg vezérlete, a kinevezések, az adományozások az ő felségjogai maradtak. A közvéleményt feldúló közéleti viták, s a visszhangos parlamentarizmus ellenére, a dinasztia nagymértékben megőrizte hajdani abszolutisztikus hatalmát. Mert alkotmánya szerint Kákánia ugyan liberális volt, de „klerikális szellemben kormányozták”. A „törvény előtt minden polgár egyenlőnek számított, de nem mindenki számított polgárnak”. A parlament erősen élt szabadságával, amiért többnyi-24
