Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-04-03 / 7-8. szám

1

A kreatív kihívás

gét és igy tovább. Márpedig a bármely állampolgárnak adható személyi kölcsönökkel nem lehet jól prosperáló gazdasági közösséget létrehozni. Fontos volna továbbá egy kisvállalkozásokat összefogó érdekképviseleti szerv megalapítása a Kisiparosok Országos Szövetségéhez hasonlóan. Szükséges lenne az elavult jogszabályok visszavonása. A polgári jogi társaságok például változatlanul negyven százalékos társasági adót fizetnek. Más példám is van. Színészek, színházszervezők és rendezők öszszeálltak, és létrehoztak egy színházat, ezzel is bizonyítva, hogy nálunk egy színház csupán a bevételeiből is fenntarthatja magát. Az engedélyt megkapták, már előadást is tartottak, amikor kiderült, hogy egy 1955-ös törvényerejű rendelet szerint a színházi előadások szervezése állami monopólium. Az elkövetkező időszak feladata az ehhez hasonló „aknák” eltávolítása.

ck

Bár a rendeletek életbe lépése óta alig telt el két hónap, az első tapasztalatok már leszűrhetők. A fővárosi tanács adatai szerint januárban 700 kisipari engedélyt kértek Budapesten, körülbelül annyit, mint 1981 első félévében. Gazdasági munkaközösség engedélyezését hetvenhatan kérték, s hasonló nagyságú a kisszövetkezetek száma is.

Harminc fiatalember személy- és teherszállító kisszövetkezet alapítását határozta el. Közülük húsznak személygépkocsija, tíznek pedig tehergépjárműve van. Üjpesten alakult meg az Otthon Szolgáltatóipari Kisszövetkezet, amely épületlakatos termékeket és fatömegcikkeket kíván gyártani. A Konzulting nevű kisszövetkezet tervezőmémöki tanácsadást végez majd.

Hasonlóan széles skálán mozognak a gazdasági munkaközösséget létrehozók elképzelései is. Táncdalénekesek, előadóművészek műsorszervező irodát alapítottak. Vezetőjük, Payer András táncdalénekes és zeneszerző elmondta, hogy olyan műsorokat akarnak szervezni, amelyek megtartása az Országos Rendező Irodának nem volna kifizetődő. Pszichológusok, szociológusok fogtak össze, hogy lelki tanácsadó szolgálatot alapítsanak. Létrejött több házasságközvetítő iroda. A Joker nevű munkaközösség vezetője elmesélte, kérelmük komoly fejtörést okozott az illetékes szerveknek. Nehezen tudtak dönteni, hova sorolják ezt a tevékenységet, milyen jogszabályok vonatkoznak rájuk. Végül is engedélyt kaptak, mert ezt a fajta vállalkozást a törvény nem tiltja. S alakult már olyan iroda is — az INNO Vállalkozásszervező és Innovációs Iroda —, amely fő feladatának a mostanában létrejövő kisszövetkezetek, gazdasági munkaközösségek útjának egyengetését tekinti. Ez a polgári jogi társaság nemcsak jogi tanácsokat ad, hanem vállalja helyiségek beszerzését, s kívánságra piackutatást is elvégez.

POKORNY ISTVÁN

Apróhirdetés a Népszabadság egyik februári számában (a „Vegyes” rovatban):

Díjtalan tanácsadás, gyors ügyintézés! Scontó Iroda vállalja gazdasági munkaközösségek, más vállalkozások létrehozását, működési engedélyek megszerzését vállalatok, magánszemélyek részére Is.

Telefon: xxx-xxx, napközben.

Megszületett tehát a kisvállalkozásokat istápoló kisvállalkozás is — biztos jeleként annak, hogy a köztudatban polgárjogot nyert ez a sok ideig száműzött gazdasági forma.

Megvan a lehetőség, zöld az út az emberekben feszülő vállalkozókedv előtt. A Heti Világgazdaság egyik tavalyi száma külön táblázatban foglalta össze hét (!) törvényes, új vállalkozási forma pénzügyi, hatósági, nyilvántartási feltételeit. (Ehhez nyugodtan hozzászámíthatjuk a „hagyományos”: „maszek” és polgári jogi társasági kezdeményezések lehetőségét is.) Lehetőség, forma van tehát elég

— ám ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban lehet óvatosan fanyalgó, kétkedő véleményeket is hallani. A kétkedők egy része azzal érvel, hogy a lehetőségek jóval előbbre szaladtak, mint a törvényes szabályozások: túl sok kiskapu nyílott tehát az ügyeskedőknek. Azt hiszem, ezzel a véleménnyel nehéz volna vitatkozni : még az illetékesek is elismerik, hogy a törvényi szabályozás kissé lemaradt az események mögött, s most, menet közben, kell a szabályozó intézkedéseket meghozni.

Az óvatoskodók nagyobbik része azonban a szocialista társadalmi rendet félti a kisvállalkozási formáktól: „Ez már nem szocializmus”; „A vállalkozások felélesztik a magántulajdonos közszellemet”; „A kisvállalkozások lehetősége elszívja az államtól a legjobb agyakat’” — hangzanak a vádak.

Nos, nézzünk szembe velük.

Hosszú elméleti konferenciák nélkül is nyilvánvaló, hogy a szocialista gazdaságnak szüksége van rugalmas, gyorsan alkalmazkodó mini vállalkozásokra.

A néhány évtizeddel ezelőtti, autarchiás és a nagyüzemek mámorában élő gazdaságpolitika az ipar és kereskedelem centralizálásában látta a szocialista jelleg kifejeződését, a leghatékonyabb gazdálkodási módszert. „A gombostűtől a mozdonyig mindent gyárt”

— tanultuk egyik vállalatunkról büszkén az iskolában, s nagyon nehéz lett volna kimutatni, hogy a szóban forgó gyár még egy „terméket” is előállít: deficitet.

Az új gazdasági mechanizmus iparpolitikája tehát meglehetősen nehéz örökséget vett át: az alkalmazkodóképes háttéripar szinte teljes hiányát. Biztos, hogy motorvonatokat és hajódarukat csak nagyüzemek gyárthatnak, s erre bízvást épülhet a szocialista, tervező gazdaságpolitika — ám egyáltalán nem ilyen biztos, hogy a motorvonat és hajódaru irányításához szükséges műanyag nyomógombokat is nagyüzemnek kell előállítania. Ahhoz csak egy formázógép kell, meg egy ember, aki néhány perc alatt képes átállítani a gépét a befutó megrendelések igényei szerint.

S valószínű, hogy a mozdonygyártó nagyüzem és műanyagos gépkezelő egyazon gazdasági struktúrába, de más kategóriába tartozik.

Ugyanez vonatkozik a kereskedelem és a szolgáltatás sok más területére is. Nagyon valószínű, hogy a főváros százezernyi iskolásának ebédjét jobb, ha egy nagyüzemi jellegű központi konyha készíti — ám én esténként jobban szeretek hangulatos kis étterembe beülni családommal, barátaimmal. (Főként, ha a szakács egyéni ízeket tálaltat asztalomra.)

A kérdés tehát nem az: „nagyüzem vagy kisvállalkozás?” — sokkal inkább:„hogyan dolgozhat a leghatékonyabban együtt a nagyüzem és kisvállalkozás?”.

És ez az együttdolgozás magával hozza a kétkedők másik kérdését, a kisvállalkozási forma agyelszívó hatását.

Képzeljük el Fifikás Alfonzt, a Hatalmas Vegyiművek ifjú tervezőmérnökét. Ott ül már egy évtizede a tervezői irodában. Kezdetben tele volt ötlettel, lelkesedéssel, fel akarta forgatni a gyárat, mindent megváltoztatni, lehetőleg azonnal. Persze, hamar lehűtötték (hogy ez nem magyar jelenség, arra Parkinson professzor könyvei sorolják a bizonyítékokat), ám a főmérnök hamar fölfigyelt rá. Följebb persze nem segítette a szamárlétrán (nehogy konkurrense lehessen), de egyik-másik ötletét megvalósította — hangsúlyozva közben az elképzelés közös voltát. No, azért néha-néha Alfonz barátunknak is kiosztott pár száz forintocskányi jutalmat.

A fifikát „magyarul” kreativitásnak hívják. Egyes szakirodalmakban innovatorikus képesség, innovatorikus kvalifikáció a neve.

Ez a fajta kreativitás hatalmas kincs, nemzeti érték. Ha Széchenyi ma írná gazdaságpolitikai könyveit, biztosan kreatív vagy innovatorikus emberfőket követelne „kiművelt” emberfők helyett. Mert bizonyos, hogy erre gondolt — ő maga is ilyen volt.

Néhány oldallal hátrébb, a martfűi növényolaj gyárról szóló cikkünkben megszólal Erdélyi Sándor főmérnök is. Talán kevesen tudják, hogy ez a főmérnök azonos azzal az Erdélyi Sándorral, aki a magyar köztudatba is beoltotta a „második gazdaság” fogalmát és problémakörét, s azóta is hangjátékok, dokumentumjátékok, tanulmányok viselik nevét. Az ő kreativitása túlnőtt egy gyár méretein, „országban gondolkozva” ébresztett rá sok embert, hogy a második gazdaság azért alakult ki, mert a lefojtott kreativitás és a hiánycikkekkel bajlódó társadalmi szükséglet egy ponton találkozott. (Ez sem magyar jelenség: a német gazdaságkutató intézetek a bruttó nemzeti termékhez általában hozzábecsülnek 2—5 százalékot a fekete gazdaság „érdemeként”; az olasz második gazdaságot Milton Friedman Olaszország legdinamikusabb gazdasági ágazatának tartja.)

A nagy kérdés persze az, hogy ha a mi Fifikás Alfonz barátunk egyszer csak otthagyja a Hatalmas Vegyiműveket, és kis vállalkozásában újfajta léggömböket kezd el szerkeszteni és árulni (háromszoros jövedelemmel), azon a társadalom nyer-e, vagy veszít. Hiszen kétségtelenül szebb és jobb léggömbökkel fognak a gyerekek játszani, ám a sokkal fontosabb dolgokat termelő Művek elveszíti leginkább kreatív emberét (akinek, így vagy úgy, néhány jó ötlete mégiscsak megvalósult).

Én úgy gondolom, hogy a kisvállalkozások lehetősége kihívást jelent. Hiszen Alfonzban többek között hivatásérzet és szakmai becsület is van, tehát felméri a különbséget a léggömbfújás és az ország egyik legfontosabb üzeme között. De csupán erre számítani — ezt most már nem teheti meg Hatalmas Vegyiművek vezetősége. Most már oda kell figyelnie Alfonz ötleteire, s ha megvalósulnak, azokat illő módon honorálnia kell. Pénzzel, jó szóval, magasabb beosztással, felelős munkával.

Ugyanis egy kreatív ember — ha kulcsfontosságú posztra kerül — szinte csodát tehet. Eddig nem ismert lehetőségeket tárhat fel és aknázhat ki.

A kihívás tehát megtörtént: választhatnak mindazok, akik úgy érzik, hogy „el mernek táncolni a kályhától”, bírják a kockázatot ötlettel, energiával. Most a vállalatokon a sor, hogy végre észrevegyék alkalmazottaik között a kreatív embereket, s megfelelő módon bánjanak ezentúl velük.

Természetesen, ez nem fog lezajlani zökkenők nélkül. Sok megbukott kisvállalkozás és szakemberhiánnyal tengődő nagyvállalat fogja szegélyezni az utat. De úgy gondolom: a válasz a kihívásra mégiscsak az lesz, ha a kreatív emberfőket megbecsülik.

SÓS PÉTER JÁNOS

9