Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-03 / 7-8. szám
■ ■ Kárász Endre, a soltvadkerti általános iskola igazgatóhelyettese, elém teszi a kérésemre összeállított listát: több tucatnyi név egymás alatt. — Választhatsz közülük! — biztat, árnyalatnyi csúfolódó mellékízzel. — Ezek mind alig néhány éve költöztek be a tanyáról. Nemsokára kiderül azonban, hogy a lajstrom korántsem teljes. Amikor ugyanis úgy határoztunk, hogy nem a nevek, hanem a porták mustrája után választunk, és lépésben hajtottunk vadonatúj utcák újdonatúj — felerészben még vakolatlan — házai között, a tanyák és a falu népét egyaránt jól ismerő igazgatóhelyettessel, aki maga is a soltvadkert környéki tanyavilág szülöttje, szinte minden második épületre rámutatott: — Ezek vagy másfél éve hagyták ott a tanyát ... Ezek is nemrég költöztek be ... Ezek is esztendeje még tanyasiak voltak ... Végül is az Ady Endre utca 35. előtt horgonyoztunk le; ez a ház tetszik a legjobban. És Kárász Endre már adja a legfontosabb információkat: — Tamás Ignácék laknak itt. Három éve költöztek be Vadkertre a csábori tanyavilágból. Két gyermekük jár hozzánk: a negyedikes Gábor és a nyolcadikos Zoltán ... A kétszintes villát — szerintem — az Ezeregyéjszaka dzsinnje nyugodtan elröpíthetné a Rózsadombra, ebben az egykor „elit” budai környezetben sem szúrna senkinek szemet ez a „falusi porta”. Legfeljebb a kapuját tarthatnák vidékiesnek, és jogosan, mert amit ez a bádoglemezekkel fedett kapu takar, az nem rózsakert, hanem gazdasági udvar gépszínnel, és benne — a személyautón kívül — szőlőpréssel, traktorral meg utánfutóval. Jellegzetes soltvadkerti porta ez. Komforttal ellátott, jó ízléssel tervezett, modern ház, benne négy szoba, két fürdőszoba, vécé gépesített konyha, mellette pedig mindaz a gép, eszköz, amely a belterjes szőlő- és gyümölcstermesztéshez nélkülözhetetlen. Tamás Ignácéknak négy hold szőlejük van: ezerjóval, Irsai Olivérrel, sárfehérrel és kadarkával betelepítve. A tőkék között látok friss telepítésűt, de öreget is, amit — Tamásnét idézve — el kívánnak majd „csapni”, azaz kiirtanak és újratelepítenek, s terem rajtuk — Tamás Ignác szerint és az adóhivatalra való tekintettel — esztendőről esztendőre vagy kétszáz hektoliter bor. A négy hold jól ápolt szőlő közül kimagaslik a két tanyaház. Az egyiket lakják; Tamás Ignác szülei, húga a férjével és gyermekeik élnek itt. A másik üres-elhagyott; ez volt 12 éven át Tamásék otthona, ide költöztek be összeházasodásuk után nem sokkal, s innen — a szőlőből, az állattartásból, főleg sértéshizlalásból — teremtették elő azt a kereken egymillió forintot, amibe a faluba költözés — a kétszintes ház építése — került. Éppen az idén lesz 110 esztendeje annak, hogy Tamás Ignácék meg a .többi szőlő- és gyümölcstermelő gazda ősei tanyákat kezdtek építeni Soltvadkert környékén. „1872-ben vette meg a község a határbeli uradalom 16 000 holdas területét, tehát csak akkor nyílt meg a tanyaépítés lehetősége — írja erről a Magyar tanyákban Erdei Ferenc. — S miután e birtokszerzéssel aránylag bőségesen jutott szántóföld az igénylőknek — ma is igen módos a község —, a tanyafejlődés követhette a nagyobb kunvárosok példáját. 2. „A döntő motiváló tényező a gyerekek sorsa volt” - mondja Tamás Ignácné 3. ök már nem iskolabusszal járnak haza 4. A lakatlan tanyaház, amely előtt a három bundás köszönti a rég nem látott kisgazdát, Gábort — A döntő motiváló tényező a gyerekek sorsa volt. Amikor a nagyfiúnk iskolás lett, egy darabig benn lakott a kollégiumban, rögtön az iskola mellett. De nem bírta sokáig ... Tudják hogy’ van ez, hirtelen elszakadni a szülőktől... ö is, mi is nem a napokat, hanem az órákat számoltuk, mikor jön el az a szombat, hogy megint együtt lehessünk. így aztán otthagyta a kollégiumot, bejáró lett. De így rengeteg időt vesztett az utazgatással. És ugyanez várt volna a kisebbikre, ha nem költözünk be. Most viszont az a helyzet, hogy az iskolabusz még el sem indul a tanyai gyerekekkel kifelé, amikor már a mieink idehaza vannak. És halkan, szinte suttogva, alighanem önmagával szólva, hozzáteszi még: — Úgyis olyan hamar elszállnak azok az évek, amíg a gyerekek velünk vannak! Egykettőre elkerülnek hazulról, és még az az időszak se maradjon meg nekünk, szülőknek, amikor még ilyen kicsinyek?! Most tehát együtt a család a kétszintes, négyszobás, két fürdőszobás házban. Szeretnek itt élni. Tamásné a villanyt és az auto-Tehát ... nagyrészben családi kisgazda-tanyák alakultak ki.” A kisgazdatanyát pedig így írja le Erdei: „...jellemzője, hogy egész éven át kinn lakik családjával együtt a munkaképes fiatal gazda, úgy-ahogy berendezett háztartása is van kinn, azonban igazi otthona benn a városban van, ahova öregségére be is költözik.” Erdei ezt a tanyatípust mind gazdaságilag, mind társadalmilag igen előnyösnek tartotta. Egyrészt azért, mert a termelőnek a munka dandárja idején nem kellett naponta sok-sok kilométeres utat gyalogolnia vagy szekereznie, másrészt mert a városban vagy a községben levő állandó lakása lehetőséget adott a tanya tulajdonosának arra is, hogy egy nagyobb közösséghez tartozzék, hogy gyermekeit iskoláztassa, tehát hogy csak akkor tartózkodjék a tanyán, amikor a termelés így kívánta. Nem egész éven át, állandóan, hanem csak időnként. Ez az ideális helyzet azonban itt Soltvadkerten is, másutt is, már a századforduló tá-1. Tamásék házának legfeljebb a kapuja „vidékies” FOTO: NOVOTTA FERENC ján megváltozott. A tanyán való tartózkodás időtartama egyre hosszabbodott, majd az állatállomány gyarapodása, a gazdálkodás intenzitásának növekedése (nem utolsósorban pedig az öröklés következtében a vagyonnak a gyermekek közti megoszlása) oda vezetett, hogy a tanya állandó lakóhellyé vált, így a kapcsolat a községgel kezdett megszakadozni. Itt is, ott is megépült egy-egy aprócska, többnyire csupán egy-két tantermes tanyai iskola, s ezzel a gyerekek is elszakadtak a településtől. Ez a Soltvadkert környéki tanyai lakosság azonban mégsem elmaradott. Ahhoz a növénykultúrához, amelyet itt termelnek — a szőlőhöz, a gyümölcshöz, a zöldséghez — szaktudás, műveltség kell, hasonlóképp a kisgépekhez, traktorokhoz. Ezeket itt a gazdák nemcsak használják, hanem maguk konstruálják, szerelik is. Tamás Ignácnéról például senki sem mondaná, hogy a „tanyáról szabadult”, ha látja vagy beszélni hallja. Kérdésemre, hogy mi volt a nagy elhatározás, a faluba való beköltözés rugója, szó szerint így válaszolt: BEKÖLTÖZÉS UTÁN 10
