Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-20 / 4. szám
A KANADAI TELEPÍTÉSI AKCId „Valahol az amerikai kontinens belsejében, földrajzilag csaknem a közepén található az a városka, melynek alapításáról, első telepeseiről és névadójáról szól ez a könyv. E kisváros neve: Esterhazy. Kanadában mindenki tudja, hogy magyar eredetű. Azt azonban Kanadában éppúgy, mint Magyarországon nagyon kevesen tudják, hogyan jött létre .. A közelmúltban, a budapesti Magvető Könyvkiadónál megjelent A kanadai Esterházy története című könyv bevezetőjéből idéztük a fenti néhány sort. A könyv szerzője Dojcsák Győző, aki huszonegynéhány éve olajkutató geológusként került az Egyesült Államok és Kanada közti határtól alig hatvan kilométerre északra fekvő városkába. Kutatni kezdett a magyar nevű település múltja után: sokéves munkája eredménye ez a tanulmány. Az alapítóról, Esterházy Pálról kiderült például, hogy eredetileg Packh Jánosnak hívták, de származása körül izgalmas titkok rejlenek. Valószínűleg az Esterházy-család egyik tagjának más családba született gyermeke. Packh János alig húszévesen az 1848—49-es szabadságharc hadnagya, majd emigránsként él Londonban. Belép az angol hadseregbe, Dél-Afrikában és Indiában szolgál. 1868-ban Amerikába utazik, s ettől kezdve az itteni magyarság érdekében munkálkodik. E tevékenységének egyik legjelentősebb állomása a kanadai Esterházy kisváros létrehozása, erről szól a könyvből kiválasztott részlet. I* Nyugat-Kanada területének túlnyomó része még a múlt század 80-as éveiben is lakatlan volt. A kormány az Egyesült Államokéhoz hasonló tervet dolgozott ki a benépesítés érdekében. A telepeseknek ingyenföldet ajánlottak fel. Kolonizációs társaságok alakultak, de tevékenységük kezdetben sikertelen maradt. Európai propaganda-hadjáratukkal mindössze 1200 telepest tudtak összeverbuválni. A kivándorlók még mindig az USA-ba igyekeztek, és nem az ismeretlen kanadai prérire, mert azt gondolták, hogy ennek éghajlata túl kemény s földművelésre alkalmatlan. Közben nekikezdtek a kanadai transzkontinentális vasútvonal megépítésének is. amelynek kivitelezője a Canadian Pacific Railway Company (C. P. R.) lett. A vasúttársaság az építési költségek fejében óriási földterületeket kapott. A telepesek szervezésével és irányításával is őket bízták meg. Ennek a vasúttársaságnak az ügynökei léptek kapcsolatba Esterházyval New Yorkban. Felajánlották számára a közreműködés lehetőségét. Meghívták Ottawába, ahol 1885. május 19-én Kanada főkormányzójával is tárgyalt. Hogy miért tűnt Esterházy annyira megfelelő partnernek a kanadaiak szemében, azt a következőkből érthetjük meg: Kanadának sürgősen szüksége volt emberekre a préri szűzföldjeire. „Megszerzésükre” irányuló törekvéseik az ideig nem jártak kellő eredménnyel. Esterházy kapcsolatban állott a bevándorlókkal, ismerte problémáikat. A kanadaiak megérezték, hogy ő lehet az az ember, aki patinás nevével és összeköttetéseivel az Egyesült Államok felé tartó közép- és keleteurópai kivándorlók áradatának legalább egy részét feléjük tudja irányítani. Felkérték, hogy lépjen ismét az angol érdekek szolgálatába: vigyen Kanadába annyi magyar tele-Dojcsák Győző ^ A kanadai Esterházy története iCBIESFOR .j EVWBODY ' n EASY ~-J TO REACH NOTHING W ’0 TEAR i 4 «TETTEDBY '* ^ «ÍMRMNT ■ —A»«* WHEAT LAND RICH VIRGIN SOU ■ UND rOR MBED FAÄNWI LAND FOR CATTLE RAlirtiC \ttt5 IS YOOff V OPPORTUNITY WHY NOT embracerr j0 pest, amennyit csak tud: annyi földet kap. amennyit csak akar. Esterházynak tetszett az ajánlat, és azonnal ki is utazott a prérire, hogy a lehetőségeket megvizsgálja. Megbízólevele így szólt: „Ezen levél birtokosa, gróf Esterházy Pál a kormány megbízásából utazik az Északnyugati Területekre, hogy ott magyar települések létrehozását készítse elő. Kérem az illetékeseket, hogy útja során mindenben legyenek a segítségére. Aláírás: J. P. Cameron hadügyminiszter.” Ehhez a levélhez egy másikat is csatoltak, amely ingyenes közlekedését biztosította. Esterházy nem egyedül ment, hanem munkatársával, Dőry Gézával, akit mint földművelési szakembert vitt magával. Három napig utaztak az újonnan elkészült vasúton. Winnipegben szálltak le a vonatról. Ez volt akkoriban az utolsó nagyobb település a vasútvonalon, illetve úgy is mondhatnám, hogy az első nagyobb település a prérin. Innen lóháton folytatták útjukat a Quapelle-völgy irányába. Bolyongásaikról külön regényt lehetne írni. Napokon át egy lélekkel nem találkoztak, csak a lovuk elől felugráló állatokkal és felreppenő madarakkal. Ütjük során kiváló minőségű földeket találtak. Ki is választottak két területet egymás közelségében, összesen kb. 87 000 hold terjedelemben. A jól végzett munka tudatában tértek viszsza Ottawába, ahol a hivatalos szervek jóváhagyták döntésüket. E földnek az Esterhaz Kolónia nevet adták, és megígérték, hogy a telepeseknek anyagi segítséget is biztosítanak. Esterházy még az utazási költségek fedezését is kérte. Ezt nem volt könnyű elérni. A legtöbben úgy gondolták, hogy a kedvező hitelfeltételek és az ingyenföld elégséges vonzerő lesz a telepeseknek. Valóban sem előttük, sem utánuk senki nem részesült ilyen kedvezményben. Esterházy állítólag — az egyik parlamenti vita során — még azt is kijelentette, hogy ha a kanadaiak nem akarják vállalni a bevándorlók utazási költségeit, majd fedezi azt ő maga. (Ez nyilvánvalóan blöff volt, mert neki nem lehetett rá pénze.) Végül is a kormány vállalta, hogy félárú kedvezményt biztosít. Esterházy azt is kikötötte, hogy a kiválasztott területekre magyarokon kívül más csoportokat ne telepítsenek. A kedvező feltételek elérése után Pittsburghbe ment. Tudta, hogy sok magyar dolgozik a Pennsylvania állam területén lévő bányákban, igen nehéz körülmények között. Megalakította a Hungarian Immigration and Colonization Aid Societyt, amelynek ő maga lett az elnöke, Zboray Tivadar az alelnöke, Dőry Géza a titkára, és Vass Gyula a jegyzője. E társaságnak az volt a célja, hogy telepes csoportokat szervezzen Kanadába. Az első 38 család még a nyáron útnak is indult Dőry Géza vezetésével, s a két kiválasztott földterület közül a kisebben létrehozták a Hungarians Valley települést. (Ez nem bizonyult tartósnak.) ősszel követte őket egy másik csoport Zboray vezetésével, de ők is szétszóródtak. A következő nyáron Esterházy maga kelt útra egy népes társasággal, s ők alapították az Esterház Kolóniát. Esterházy nagy ambícióval és sikeresen látott neki a vállalt feladat végrehajtásának. Minden jel arra mutatott, hogy az eredmény felülmúlja majd a várakozást. Ügy tűnt. hogy végre-valahára elérkezett az ő ideje. Az ambiciózus, de a „nagy lehetőséggel” még nem találkozó ember, aki már kezdte feladni a reményt, hirtelen úgy érezte, hogy eljött a várva várt alkalom. A lehetőséget felismerte, de — nem meglepő — túl is becsülte. Egész életében hiszékeny volt, és egy újszülött naivságával feltételezte, hogy a neki tett ígéretek minden vonatkozásban komolyan vehetők, a kanadaiak szó szerint be is tartják majd őket. Remélte, hogy idővel elismerésben részesülhet, tagja lehet a kialakuló helyi arisztokráciának. Azt hitte, ezen az úton kivívhatja magának az „őt megillető” társadalmi rangot, hogy aztán végképp elfeledhesse előző élete minden keserűségét. Esterházy elgondolása három tételen alapult: 1. Magyarországról (azaz az Osztrák—Magyar Monarchiából) sok a paraszti kivándorló. 2. Kanadában sok bevándorló kell, akinek földet is tud adni, 3. a parasztnak föld kell, anélkül boldogtalan. Lényegében mind a három tétel igaz volt. De Esterházy egy álmot épített rájuk. Hogy mi volt ez az álom? Hősünk úgy érezte, hogy nyitva áll előtte az egész kanadai préri, s a magyar paraszt itt megkaphatja a földet, amelyre otthon évszázadok óta hiába vágyott. Arra gondolt, hogy Nyugat-Kanadában összegyűjtheti a kivándorolni kényszerűiteket, s velük együtt létrehozhatja Űj-Magyarországot. A gondolat nem volt új. Emlékezzünk csak Zrínyi Miklósra, aki látva a különböző országok (főleg a franciák) telepítési buzgólkodását az Üjvilágban, így sóhajtott fel Az török áfium ellen való orvosság című munkájában: „Fussunk ki az országbul, ha eztet resteljük. Ügy hallom, Brazíliában elég puszta ország vagyon. Kérjünk 12
