Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-20 / 4. szám
Magyar költő Friboargban A Liberté című francia-svájci napilap ünnepi számmal emlékezett meg arról, hogy Fribourg városa ötszáz esztendeje csatlakozott a svájci konföderációhoz. Az ünnepi számban írói vallomásokkal köszöntötték a jeles évfordulót: a többi között Jacques Chessex, az egyetlen Goncourt-díjas svájci író és Maurice Zermatten, a neves elbeszélő vallott hűségéről az ősi város iránt. Az ünnepi megemlékezések sorában egy költői mű is olvasható, címe: Saint Nicolas, protége cette vilié (Szent Miklós, védd ezt a várost), szerzője: Major-Zala Lajos. Svájci emlékünnep, francia vers, magyar költő: nekünk szokatlan az „irodalmi ténynek” ez a különös többértelműsége. Pedig, ismerkedve a nyugat-európai és tengerentúli országokban élő magyar írástudók sorsával s műveivel, látnunk kell, hogy ez a sejtelmes többértelműség korántsem egyedi eset. Magyar versek születnek Párizsban, Stockholmban, Amszterdamban, New Yorkban, Montrealban, és lám, a svájci Alpok hegyei között. Versek, amelyek angol, francia svéd vagy holland nyelvű tudományos vagy éppen költői művek társaságában jönnek a világra. Űj jelensége ez irodalmunknak, olyan fejlemény, amely szigorú történelmi erők kényszerében jött létre, de amely ma már valódi szellemi értéket jelent. Szellemi értéket, amely gazdagabbá és nyitottabbá teszi hét évszázados nemzeti kincsünket: a magyar költészetet. Major-Zala Lajos, a fribourgi magyar költő is ennek a szellemi értéknek a művelésére, gondozására és gazdagítására vállalkozott. Kis göcseji faluban született 1930- ban, újév napján, tizenkilenc éves korában telepedett le Svájcban, Hollandiában sem könnyű egy külföldinek megbecsülést kivívnia, Varecza János azon kevesek közé tartozik, akik két kezük munkájával elismerést szereztek maguknak (s egy kicsit nekünk, magyaroknak is). - Amszterdami bútorüzletében az elmúlt évtizedekben Montgomery tábornoktól Brigitte Bardot-ig híres emberek egész sora fordult meg, hogy vásároljon a magyar műbútorasztalos különleges berendezési tárgyaiból. — Egy idegennek, aki meg akar élni Hollandiában, mindenben le kell köröznie az ottaniakat, hogy egyenrangúnak tekintsék — mesélte Varecza János legutóbbi amelyet már joggal érez második hazájának. Fribourgban és Párizsban végezte tanulmányait, német és francia nyelvű elbeszélésekkel kezdte írói pályáját, azután szinte váratlanul, mintha az anyanyelv hívása ütötte volna szíven, magyar versek futottak ki tolla alól. Változatos és gazdag költői pálya indult, a fribourgi magyar költő távlatos világot épített magának, az avantgarde expresszív nyelvének hatására alakította ki saját hangját, majd a régi magyar vers és az archaikus népköltészet vonzásának engedett, hogy később visszatérjen ahhoz a szabad alakításhoz, amit az avantgarde vívmányait is felhasználó modern költészet mutat. Az ötvenes évek végétől kezdve van jelen a nyugati magyar költészetben: 1957-ben jelent meg Hová? majd egy évtizeddel később Ötödik síp című verseskönyve. Költői munkája ettől kezdve folyamatos: 1969-ben adta közre Fémember az áramkörben, 1971- ben Imátlan ima, 1972-ben Csonton virág, 1975-ben Rontásbontó, 1976-ban Katarzis, 1977-ben Falak mögül falak mögé, 1980-ban Támadj föl, Édes! cimű kötetét. Versei mind gyakrabban olvashatók a hazai folyóiratokban, szerepel a Vándorének című antológia költői között is. Magyar költői művei mellett, nemegyszer azok átkötésének eredményeként, születnek francia nyelvű versei. Eddig 1974, 1975, 1977 és 1978-ban négy verseskönyve látott napvilágot Párizsban, franciául. Kilenc magyar és négy francia verseskötet jelzi tehát a fribourgi magyar költő eddigi útját, egyszersmind költői identitástudatát. Hogyan is áll ez az identitástudat? Major-Zala Lajos Svájcban is magyar maradt, sőt ott lett magyar hazalátogatása során, amikor váci rokonainak a házában találkoztunk. — De ez tulajdonképpen jó is, engem például nagy teljesítményekre ösztönzött. Ennek köszönhetem, hogy nem maradtam egyszerű asztalos, hanem különleges stílbútorokat készítettem. Azért, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Fényképeket szed elő, amelyeken hatalmas reneszánsz szekrények, asztalok, székek láthatók. A jellegzetes „Varecza-bútorok”. Amelyekből még kiállításokat is rendeznek, ami pedig elég ritka ebben a szakmában. — A sikerhez nem elég az ügyes kéz, fejre is szükség van. A másoköltő: ragaszkodik göcseji szülőfalujához, a Fribourg melletti Pensier-ben és a hévízi nyári lakban egyaránt otthon érzi magát. Öntudatosan vállalja a magyar történelem nem éppen könnyű örökségét, hűséges az anyanyelvhez, a nemzeti kultúra megtartó hagyományaihoz. A nyelvben, a szóban találta meg ismét mindazt, amit a szülőhaza jelent: „szótlan szavam / — Göcsej igaza / jelzőtlen haza — / követsz követlek / benned belőled 'lélegzem mérget mérget j szerelmet életet/ veled létezem” — írja Szó című költeményében. Identitástudata, a magyarsághoz fűzi, ám hasonló erővel kötődik a svájci élethez és kultúrához is. Öntudatos polgára (nem burzsoá, hanem citoyen értelemben polgára) a „Confoederatio Helveticá”-nak, boldog örömmel tájékozódik második hazája, az ötszáz esztendős fribourgi kanton múltjában és jelenében: az Alpok vidékén kalandozó magyarnak olyan szeretettel mutogatja Fribourg vagy Gruyére nevezetességeit, mint mi a budai Várat vagy a pesti Belvárost. A népek és nyelvek jogegyenlőségére épített társadalmi gyakorlat jelenti számára az igazi európaiságot: azt a virtuális szellemi hazát, amely Svájc különféle nyelvű kantonjai között öltött való alakot. Fribourg francia város, de a városháza előtti téren a francia „Place de I'Hotel de Vilié” mellett — éppen a magyar költő kezdeményezésére — ott látható a német felirat is: „Rathausplatz”. Major-Zala Lajos tehát svájci magyar költő, s ebben a meghatározásban mindkét jelzőnek egyformán súlya van. POMOGÁTS BÉLA dik világháború után lebontották Hollandiában a szélmalmokat. A sok száz éves faanyag senkinek sem kellett. Potom pénzért megvásároltam. Reneszánsz bútorokat készítettem belőle, s mikor jött az ötvenes évek elején az antik bútorok divatja, jó pénzen tudtam eladni. Hiszen még a szúette lyukak is valódiak voltak rajta. Anynyira eredetinek látszottak, hogy sok amerikai nálam vásárolt és otthon eredetiként mutogatta őket. Ma már nyugdíjas, Zandvoortban él. Néhány éve még a híres sörgyár, a Grolsch is az ő képével reklámozta termékeit. (pokorny) A Szajna bal partján, Párizs belvárosában áll a Hotel des Monnais, a régi Pénzverde díszes épülete; hatalmas ablakai a Pont Neuf-re, a legrégebbi párizsi hídra és a Louvre túlparti épülettömbjére tekintenek. A mai francia pénzérméket már régóta másutt verik, a Hotel des Monnais ma múzeum és kiállítási központ. Itt, ebben az elegáns palotában nyílt meg néhány héttel ezelőtt Pierre Székely tárlata. A Franciaországban élő magyar szobrász, akinek nemzetközi híre szülőhazájába is eljutott, néhány éve kisebb gyűjteményes kiállításon mutatta be műveit a budapesti Műcsarnokban, és egyik szobra a Szépművészeti Múzeum modern gyűjteményének állandó kiállítási darabja. — Igen, a Föld című szobrom — felelte a művész, akivel párizsi kiállításán beszélgettem, és az egyik posztamens felé intett: — Most néhány hétre ez is itt látható. De több olyan munkám is szerepel ezen a párizsi kiállításon, amely dunántúli, Siklós környéki színes márványból készült. A mellettünk levő Madarászhoz például siklósi zöld és rózsamárványt használtam fel, majd brazíliai fehérgránit talapzatra állítottam. — Szám szerint is hatalmas anyagot mutat be a Hotel des Monnais termeiben. Nyilván több évtized munkáját? — Csaknem ötszáz művemet gyűjtöttem össze erre a kiállításra, harminc év alkotásaiból válogattam az anyagát. De a szabad téren felállított szobraim, amelyek számomra a legfontosabbak, mégsem lehetnek itt. Japántól Mexikóig, Kanadától Indiáig a világ legkülönbözőbb pontjain állnak köztéri szobraim. Bár a siklósi szabadtéri szó-EGY HOLLANDIAI MAGYAR 14
