Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-09 / 1. szám
Á szabadságharc 1848 augusztusának derekán már a Batthyány-kormány legmérsékeltebb tagjai is tisztában voltak azzal, amit addig csak Petőfi és néhány más radikális hajtogatott, hogy tudniillik az ország hamarosan válaszút elé érkezik: vagy önként lemond a legfontosabb márciusi vívmányokról, vagy vállalja e vívmányok védelmében a fegyveres erőpróbát is. Batthyány azonban még ekkor is tett egy kísérletet az ellentétek elsimítására: Bécsbe utazott azzal a szándékkal, hogy ha másként már nem háríthatja el a kirobbanást, fel fogja ajánlani a magyar kormány önállóságának számottevő korlátozását. A magyar kormányfő terve — közelebbről — az volt, hogy javasolni fogja a külön osztrák és külön magyar had- és pénzügyminisztérium felszámolását s helyettük közös osztrák-magyar minisztériumok szervezését; ami kétségkívül meg is felelt volna az egymással szembenálló felek viszonylagos erőegyensúlyának. Az udvari körök azonban ekkor már (és még) éppúgy nem érték be efféle közvetítő megoldással, amint korábban, a biztató márciusi napokban a magyar liberálisok sem mentek volna bele ilyesmibe. Batthyány tehát szeptember 10-én dolgavégezetlenül volt kénytelen hazatérni, másnap pedig a császári hadsereg horvátországi alakulatai a mélységesen udvarhű bán, Jellacic báró altábornagy vezényletével betörtek Magyarországra. A liberális nemesség zömét, amelyet márciusban csak a kormányzati önállóság kivívásának reménye bírt rá arra, hogy elszánja magát a jobbágyfelszabadításra, a történtek a kesztyű felvételére ösztönözték. A Batthyánykormány tehát most lemondott, s a végrehajtó hatalmat a júliusban összeült első népképviseleti országgyűlés, a baloldalibb összetételű honvédelmi bizottmányra ruházta. A bizottmány és elnöke, Kossuth pedig megkezdte a mozgósítást — kivált az előző hónapok folyamán meglehetősen elkedvetlenedett parasztság körében. És a mozgósítás — sokak meglepetésére — eredményesnek is bizonyult. Az országgyűlés ugyanis négy nappal Jellacic betörése után határozatilag dézsmamentesekké nyilvánította a parasztkézen lévő nem úrbéri jellegű szőlőket, s ez olyan — ténylegesen persze alaptalan — hitet keltett a parasztok tömegeiben, hogy ha helytállnak az önvédelmi harcban, akkor még további engedményekben is fognak részesülni. Közben pedig eluralkodott a népen az a — ténylegesen szintén alaptalan — félelem is, hogy az ellenforradalom felülkerekedése esetén viszont nemcsak a jobbágyfelszabadítás kereteinek további kiszélesítése maradna el, hanem még a márciusi jobbágyfelszabadító vívmányok is veszendőbe mennének. S ezeknek a mozgósító tényezőknek a kiegészítőjeként végül a magyar parasztokra is hatni kezdtek a politikai vezetőréteg nemzeti jelszavai, amelyeknek hitelt kölcsönzött az a körülmény, hogy a magyar forradalom ellen elsőként magyarországi nem-magyarok fogtak fegyvert. Egyszóval: a mozgósítás sikerrel járt, s a forradalom fegyveres erői megfutamították Jellacicot. December közepén azonban Windisch-Grätz herceg tábornagy vezényletével immár a császári hadsereg főerői is hadra keltek Magyarország ellen, s ez alkalommal az ellenségnek egyfelől Budát és Pestet, másfelől Kolozsvárt is sikerült hatalmába kerítenie. Ám az ellenállásnak ez sem vetette végét; mit több: elébb a lengyel 1 Történelmünk képekben 48. in n PRÓBA, az uiúsö nncv próba 12
