Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-02-21 / 4. szám
adatomról Aczél György miniszterelnök-helyettes fogadta Paul Lendvait, az Europäische Rundschau című bécsi folyóirat főszerkesztőjét, és válaszolt kérdéseire. Az interjú a negyedévenként megjelenő folyóirat 1980. 4. számában György Aczél über Politik in Ungarn címen jelent meg. Lapunkban ezt az interjút közöljük folytatásokban. (Második rész) különösen a korszerűen vezetett üzemekben. A bábolnai gazdaságban négyezer munkásra százhatvan diplomás jut, máshol csak húsz. I Oda kellene adni Burgert Róbert igazgatónak az egész nemzetgazdaságot, ő rendbe tenné ... Nem vagyunk a monopóliumok hívei. Burgert sem érezné jól magát, ha egyedül lenne, ö szokta mondani, hogy szerencsés ember, mert van jó konkurrenciája. Részben a világpiaccal verseng, másrészt olyan kiváló hazai gazdaságokkal, mint például — hogy a sok közül egyet említsek csak — a nádudvari termelőszövetkezet, amely teljesen más módszerrel dolgozik, mint ő. Nem hiszem, hogy általában túl sok a diplomás. Inkább kevésnek tartjuk őket. Némely területen sokan vannak. Másutt viszont még nem ismerték fel eléggé, mennyi és milyen diplomásra van szükségük. Sokszor olyan helyre, ahova elég volna egy érettségizett ember, diplomást tesznek, másutt, ahová kellene, nem tesznek diplomást, mert nem ismerték fel ennek előnyét. I Tehát inkább a rossz csoportosításról van szó, nem pedig az optimális, racionális kihasználás hiányáról? Ezek a jelenségek összefüggnek egymással. Túlspecializálódott a képzési rendszerünk, még a tudósképzés is. Ez beszűkíti a munkaerő szükséges mozgásképességét. Oktatási, felsőoktatási reformunk szerint szélesebb alapismeretú és konvertálhatóbb tudású embereket kell képezni. A gyors igényváltozás miatt hét-nyolc évenként szinte teljes tudásanyagot kell váltani, nálunk talán még gyorsabban, mint a fejlettebb országokban. Azt nem tehetjük meg — a szocializmus emberi normái kötnek bennünket —, hogy például egy embert 43 éves korában kitegyünk az utcára, mert elavult a tudása. A munkaerő-gazdálkodást meghatározó rugalmasságot úgy kell megalapozni, hogy tovább erősödjön a rendszer legnagyobb vonzóereje: a humánum, a szociális biztonság és a szabadság. Igaz, ez nem könnyű feladat, amelyet csakis alkotó módon oldhatunk meg, de éppen ezt — az új feladatok esetén az új megoldások megtalálásának képességét — tekintjük marxista szellemnek. Példaképünk Lenin, aki minden új helyzetre új marxista választ keresett, és nem elégedett meg csak Marx-idézetekkel. Visszatérve a gazdaságunkat ért nemzetközi kihívásra — s itt a világpiac velünk szemben támasztott mind magasabb követelményeire gondolok —, ez hosszú távon kifejezetten előnyös lesz a szocializmus számára: új, korszerűbb munkára szorítja. Már 1979- ben megjavult Magyarországon a változtatási készség, ez a folyamat erősödik, és néhány év alatt kibontakozik egy új, lendületes és pozitív fejlődés. ■ Senki sem vitatja, hogy Magyarországon, az elmúlt húsz évben az életszínvonal emelkedett. De az emberek tudata is megváltozott. Az emberek jobbali élnek, szubjcktíve gyakran mégis úgy érzik, hogy rosszabbul, mert az igényeik is emelkedtek. Ha valaki színes televíziós készüléket szeretne vásárolni, akkor annak nem vigasz, hogy milyen sok embernek van feketefehér televíziója. Talán gyengesége az egész magyar politikai propagandának, argumentációnak, hogy túl gyakran veti össze a jelent a háború előtti időkkel. Ez különösen nem érv az új generáció számára. Már mögöttünk van az az időszak, amikor minduntalan és elsősorban a múlthoz viszonyítottunk. Ez korábban nem volt hiba, hiszen a felszabadulás előtti általános nyomorúsághoz képest mérföldes léptekkel haladtunk előre. Most, amikor a történelemről beszélünk, mi nem egyszerűen összevetést teszünk, hanem a történelmet akarjuk tisztázni, valósághű történelmi tudatot kívánunk kialakítani. A történelmi tudat kialakítása nem jelentheti azt az igényt, hogy minden korszak minden epizódjával azonosítsuk magunkat. Önök pedig minduntalan be akarnak varrni bennünket a teljes múlt zsákjába, ugyanakkor saját magukkal természetesen nem teszik ezt. Hogy francia példával éljek: történelmükbe egyaránt beletartozik a nagy forradalom és a gyarmatosító terjeszkedés. Giscard d’Estaing minden évben megkoszorúzza Clemenceau és Pétain sírját, igen, a kollaboráns Pétainét is. Ám egyetlen normális ember sincs, aki emiatt azt mondaná, hogy Giscard d’Estaing Pétain politikájának a folytatója. Amikor én a franciákkal beszélgetve felhozom, hogy 1918-ban lényegében a francia polgári demokrácia buktatta meg Károlyi Mihályt és az első magyar polgári demokráciát, és fegyveres erővel járult hozzá a Tanácsköztársaság leveréséhez, francia partnereim azt mondják, ezek nem mi voltunk. A belga királyi családnak sem tesznek ma szemrehányást azért, mert egyik királyuk 1902-ben 24 millió kongói közül 16 milliót kiirtatott. A katolikus egyház sem gyakorolt soha önkritikát az inkvizíció miatt, mégsem lehet a mai katolikus egyházat az inkvizícióval azonosítani. Ami ellen szólok, az a burzsoá propagandának az a szándéka és célja, hogy örök időkre a Rákosi-korszakkal azonosítson bennünket. Mi olyan történelmi tudatot szeretnénk átadni felnőtt és ifjú állampolgárainknak, hogy együtt lássák ennek az országnak az 1945-ös helyzetét, indulását, azóta elért fejlődését és jelenét. Ami botladozásainkat illeti, nem szabad elfelejteni, hogy a szocializmus fiatal társadalom. A fiatal társadalomnak meg kell adnia a történelmi kifutás lehetőségét, mert útközben sikerek is, kudarcok is előfordulhatnak. I Hogy mit fogadnak el és mit nem, az nem a nyugati sajtón múlik, hanem az itt élő embereken; azok döntik el, hogy mit akceptálnak és mit nem. Magyar fiatalok előtt egyszer önkritikát gyakoroltam, mert az egyik cikkemben azt a kifejezést használtam, hogy „történelmi tapasztalat-átadás”. El kellett ismernem, hogy ez nem helyes kifejezés. Helyesebb ,,tapasztalatcseréről”, generációk közötti történelmi tapasztalatcseréről beszélni. Nekem is tanulnom kell abból, ahogy a fiatalok látják az országot, és természetesen meg kell próbálnom átadni saját tapasztalataimat, gondolataimat is. Nem gyengesége a mai Magyarországnak, hogy nem ismerik eléggé a magyar történelmet? Miért lehetséges, hogy egy . középiskolai osztály diákjai közül sokan nem tudják, hogy a magyarok a második világháború alatt kinek az oldalán harcoltak? Némelyik azt válaszolta, hogy_ az oroszok mellett, a németek ellen. Az Ifjúkommunistában közöltek egy közvéleménykutatást, amelyben az állt, hogy a megkérdezettek húsz százaléka nem tudta, ki volt Lenin. Pedig ebben az országban alapjában sokkal többet beszélnek politikáról és ideológiáról, mint a nyugati államokban, és itt rendszeresek a stúdiumok, a tanfolyamok, sok a politikai információ. Kétlem e felmérés általános érvényét. És utópisztikus elképzelés is lenne azt állítani, hogy Magyarországon minden fiatal politikailag képzett. Mégis, e tekintetben is vállaljuk a versenyt a legfejlettebb polgári társadalmakkal. A fiatalok legtöbbször rendkívül sokat tudnak, de természetesen minden rétegben lehet találni nem politizáló, a közélet iránt még nem érdeklődő csoportokat. Aztán vannak nálunk olyan emberek is, akiknek az a céljuk, hogy a negatív vonásokat domborítsák ki. Olyan a közvélemény, a társadalmi valóság, amelyben nagyon negatív és torz vélemények is nyilvánosságra kerülhetnek, amelyek természetesen vitát váltanak ki. A havannai Világifjúsági Találkozó tiszteletére tartott hazai rendezvények sorában két évvel ezelőtt a Váci utcában felálltam egy dobogóra, és a körém gyűltek kérdéseire válaszoltam. Ott arra a kérdésre, hogy elégedettek vagyunk-e a történelmi tudattal és ismeretekkel, azt válaszoltam, nem, s javasolni fogjuk például a történelem visszavételét az érettségi tárgyak közé. Ez már megtörtént. A lapok, a tömegtájékoztatási eszközök is bőven foglalkoznak az utóbbi időben történelmi kérdésekkel. Mindenekelőtt sokkal érdekesebben, izgalmasabban kell a fiataloknak a történelmet közvetíteni, a gyakran torzult történelmi képzeteket pedig helyesbíteni kell. Igyekszünk a fiatalságnak objektív, árnyalt, valódi történelmi képet adni a múltról, a közelmúltról is. Elfogadhatatlan, ha a Horthyrendszert megszépítik, és az sem helyes, ha a szocialista építés korábbi szakaszát minden ízében elmarasztalják, és úgy tesznek, mintha akkor milliónyi Rákosi élt volna. Ennek a korszaknak a történelmében sincs semmi titkolnivalónk. (Folytatjuk) 7
