Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-12-24 / 25-26. szám
I J. 1. A sorházban levő kétszintes lakás ára nyolc éve 300 000 ezer forint volt, azért ilyen olcsó, mert a termelőszövetkezet építette 2. Bicikliből, akárcsak a kabátból vagy a fagylaltból egyszerre hármat kell venni, hogy ne legyen kivételezés. Ezért aztán Fideréknél, ha a gyerekekről van szó, az egy - az mindig három 3. A házigazda szabad szombatján éppen egy üveges veranda vasszerkezetét „bütykölte'' torra havi 700-at adnak postára. És van még két nagy életbiztosításuk és az autó után a Casco — összesen 311 forint. Részletekre tehát összesen és kereken havi 2000 forintot visz nek a postára, s ugyanennyibe kerül havonta a kosztolás házigazdáim szerint. — Nagyon sok megy el — mondja Fidemé —, mert mindent megveszünk, amit csak megkívánunk. És nagy a család: a három gyerek. Friss húst mindig kell venni, a baromfit nem nagyon szeretjük. — Meg különben is: egy csirke nálunk annyi, mint a semmi — teszi hozzá a férje. — Kettőt, hármat kellene vágni, és a nejem nemigen szereti tisztítani, azt mondja, még eggyel is éppen elég a vesződség ... — És mi van még rendszeres kiadás? — A villany! — vágja rá Fiderné. — A boyler, a tűzhely, a tévé, a rádió meg a lemezjátszó rengeteget fogyaszt. Kéthavonta átlagban ezer forint a villanyszámla, ehhez jön még a tévé, a rádió meg az újság előfizetési díja, aztán ilyen-olyan tagdíjak .. . Mondjuk kereken havi ezer forintot ezekre is. — ötezer forintnál tartunk — adom gyorsan össze az eddigieket —, ez a jövedelemnek pontosan a fele. — De még nem végeztünk ám! — szól közbe a háziasszony. — Rengeteg kiadás van a gyerekekre. Igaz, az iskola ingyenes, de hogy mi minden kell, azt elsorolni is sok. Például a ruházkodás, különösen most, hogy a legnagyobb lányunk hetedikes lett, ezt nagyon észre lehet venni. A MÉRLEG Tévedés ne essék, nem úgy kívánok én most mérleget készíteni, hogy levonom a kiadásokat a bevételekből, mennyi az egyenleg; mennyi marad a havi kiadások után művelődésre, szórakozásra, megtakarításra vagy a nagyobb beruházásokra. Még csak az sem érdekes, hogy valahol vastagon fogott-e a ceruzám, vagy hogy kimaradt-e ezer forint a bevételekből. A mérleget kétféleképpen készülök megvonni. Egyrészt a múlt tényeihez, másrészt a jelen lehetőségeihez mérve azt, ami van. Fiderék pontosan ismerik, hiszen maguk is átélték, milyen volt régen a falusi-paraszti élet. A jó gazda, még ha tehetős volt is, megfogott minden fillért, mert egyrészt számítania kellett aszályra, jégre, árra; másrészt a jövedelme javát vissza kellett ruháznia a gazdaságba, még akkor is, ha nem akart terjeszkedni, ahogyan a közgazdászok mondják, bővítetten újratermelni. Az élet és a termelés biztonsága úgy követelte, hogy a parasztember mindenen takarékoskodjék, a száján éppen úgy, mint a ruházatán. — Anyáméknál még ma is így van — vallja házigazdám. — Nagyon vigyáznak a pénzre, élére raknak minden fillért, kivéve, ha az unokákról van szó, mert így szokták meg. — És maguk? — Mi elengedtük a kötőféket. Ahogyan a feleségem mondta: amit szemünk-szánk megkíván, azt megvesszük. A gyerekeknek is szinte minden kívánságát teljesítjük .. . (Később, amikor búcsúztunk egymástól, és házigazdáim lekísértek az utcára, megjött az egyik gyerek, kerékpárral. „Látja — mondta az édesanyja — amikor az egyik biciklit kért, akkor egyszerre hármat kellett venni, hogyne kivételezzünk. Nálunk az egy — az mindig három.”) Félreértés ne essék: Fiderék nem könnyelműek, nem pazarlóak. És bár körülményeik valóban kényelmesek (komfortos, szépen berendezett lakás, kocsi, hűtőgép, lemezjátszó meg minden, mintha csak városban élnének). életük korántsem kényelmes. De ez már a jelen lehetőségeivel való szembesítés. Nem véletlen például, hogy a költségvetés kiadási tételei között nem szerepeltek a szórakozásra, művelődésre költött összegek. Mert ilyesmire a nagy „hajtás” miatt alig-alig jut idő. FOTÓ: GABOR VIKTOR Fidemé: — Rengeteg a munkám a háztartással, a lakással, a kerttel, a gyerekekkel. Ami kis időm marad, azt meg kell osztanom a tévé, a könyv és a kézimunkázás között. A legtöbb idő a kevésből persze a tévére jut. őneki pedig — mutat a férjére — még arra sem, nem nézi, még a meccsnél is elalszik. — Hogyne aludnék, ha egyszer holtfáradt vagyok! — vágja oda bosszúsan a férje. Elmondja, felesége pedig megerősíti, hogy a központi fűtés szerelését ugyan szakemberek csinálták, de a többit a tatarozásból ő maga végezte: festett, mázolt, tapétázott, falat fúrt és bontott, mi több, még a szőnyegpadlót is ő rakta le a gyerekek szobájában. Faggatom őket: — Egerágtól egy ugrás Pécs, különösen kocsival. Jámak-e színházba, moziba? Esetleg nyaranta a Balatonra? Külföldre? Rázzák a fejüket. Végül is Fidemé mondja: — Sajnos semmi. Nekem csak a tévé, neki csak a horgászás a kozármislenyi tavon. Régebben, amikor olcsóbb volt a benzin, még eljárt a Dunára meg a Drávára is, mostanában azonban csak ide a szomszédba. — Nem dolgoznak túl sokat? Annyit, hogy elfelejtenek miatta élni? Itt van például az autójuk. Még egyszer se voltak vele nemhogy Jugoszláviában vagy Csehszlovákiában, de még talán a Balatonon se. Itt az a pici tévézés, ott az a pici horgászás, semmi több? — A kézimunka — mondja házigazdám. — Meg az olvasás — teszi hozzá a felesége, de beismeri —: Igaz, ezeket is úgy kell kierőszakolni. Szoktam is a férjemnek mondani: mintha mi volnánk a munkáért és a pénzkeresetért, nem pedig a munka és a pénz értünk ... Sóhajt egyet, és kisvártatva hozzáteszi: — Sajnos. Újabb sóhaj, újabb szünet. — Úgy érzem, rengeteget törjük magunkat, de amit elértünk, azt nemigen tudjuk élvezni... így végül nem nekem kellett befejeznem a számítgatást, a jelen mérlegét maga Fiderné vonta meg. És azt hiszem, ez az első lépés ahhoz, hogy jövőre vagy két esztendő múlva már ez a mérleg is pozitív legyen, olyan mint a múlthoz viszonyított egyenleg. GARAMI LÁSZLÓ 27
