Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-10-31 / 22. szám
45 milliárdos hitelakció néven vált közismertté az elmált tervidőszakban a Magyar Nemzeti Bank exportfejlesztő hitelkonstrukciója, amelyből öt év alatt 1700 vállalat és szövetkezet részesült. A fejlesztések hozama tavaly már 1,4 milliárd dollár volt. 45 MILLIÁRDOS TAPASZTALAT Interjú Csernok Attilával, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesével — Sokszor elhangzik a megállapítás : gazdasági gondjaink egyik oka, hogy csak késve reagálhatunk a világpiacon bekövetkezett változásokra. Érvényes-e ez az exportfejlesztő hitelezésre? — Az, hogy már 1978-hoz képest az elmúlt évben külkereskedelmi mérlegünk lényegében egyensúlyba került, politikánk és gazdaságunk közös nagy teljesítménye. E gazdasági teljesítményben jelentős szerepe volt annak, hogy a kormány felhatalmazása alapján az MNB már 1975-ben meghirdette ezt a hitelkonstrukciót. A külkereskedelmi egyensúly javításában elért tavalyi eredmények közel felerészt már ezekből a fejlesztésekből származtak. Ide számítom azt az előnyt is, hogy ez a hitelakció fontos összekötő kapocs a nemzetközi hitelpolitika és a belső finanszírozás között. Világpiaci hitelképességünket javítja, hogy partnereink kézzelfoghatóan megbizonyosodhatnak arról, mire fordítjuk a felvett hiteleket. — Mennyire felelnek meg a vállalati exporteredmények az MNB közismerten szigorú hitelfeltételeinek? — A vállalatok összességében eleget tudtak tenni kötelezettségeiknek. A fejlesztések zöme — devizában — három év alatt megtérül, jelentősen javuló az export jövedelmezősége. Gondot inkább az jelent, hogy a vállalatok más játékszabályok, más szabályozási feltételek mellett vették fel a hiteleket, a mai szabályozók azonban javuló gazdálkodás mellett is alacsonyabb nyereségszintet biztosítanak. Ez nehezíti a hiteltörlesztéseket. Bízom benne, hogy ezekben az esetekben értelmes kompromisszumot tudunk kötni. A vállalkozókészség fenntartása és növelése érdekében továbbra is kinyitjuk a kaput minden jövedelmező üzlet előtt, akkor is, ha a pályázó vállalat az induláskor nem rendelkezik szabad saját fejlesztési alappal. Az a véleményünk ugyanis, hogy az üzletek jövedelmezősége és nem kizárólag a jelenlegi tőkeerő a helyes szelekciós szempont. — Kudarc nem volt? — A fejlesztések 25—30 százaléka kisebb-nagyobb mértékben elmaradt a várakozásoktól. Ezt nem tartom rossz aránynak, és főleg nem kudarcnak, hiszen a sokat emlegetett kockázatban az is benne van, hogy nem minden sikerül. És az arányok önmagukért beszélnek. A piac nem várt változása miatt néhány vállalkozás egyelőre nem jött be, s van egy szűk kör, ahol előkészítésikivitelezési hibák miatt csúszott el a fejlesztés, hiúsult meg az üzlet. Amíg a piaci változások miatt átmenetileg nehezebb helyzetbe kerülő vállalatoknál a banknak is indokolt kellő rugalmassággal, ésszerű türelemmel, több év átlagában kell minősíteni a vállalatokat, addig a beruházási folyamatban mulasztók esetében szigorúan fel kell lépni. Éppen ezért néhány kirívó esetben személyi felelősségre vonást is kezdeményeztünk az ágazati minisztériumoknál. — Nem rontja-e hosszabb távon versenyképességünket, hogy az exportfejlesztő hitelek nyomán létrejövő kapacitások nem terjednek ki teljes gyártási ágakra? — Magyarán: túlzottan szigetszemeknek véli? — Valóban így van. Ez a probléma, s ezen belül a magas színvonalú, rugalmas háttéripar — alkatrész és részegységgyártás — hiánya nemcsak holnapi, hanem a mai versenyképességünket is gyengíti. Ezzel a korábbi hitelkérelmek elbírálásánál számot vetettünk. Csakhogy nem volt más lehetőségünk. Az egyensúly javítása sürgető feladat volt, így gyors eredményre kellett törekedni. Versenyt futottunk az idővel, s ilyen helyzetben ezek a fejlesztések nem vállalhatták fel fél évszázados fejlettségbeli elmaradások, évtizedek alatt létrejött iparfejlesztési aránytalanságok feloldásának teljességét. Ezek a „szigetek” egyébként ma mind erőteljesebb húzóerőt képviselnek saját hátterükre. A továbbiakban a kapcsolódó fejlesztéseket előnyben részesítjük, így idővel összhangba kerülhetnek a távlati iparpolitikai és a rövidebb távú egyensúlyi érdekek. — A hatodik ötéves tervben jelentősen emelkedik az exportfejlesztő hitelkeret, de kisebb az érdeklődés. Miért? — Az exportbővítő hitelkonstrukció indulásához képest visszaesett a kezdeményező, a vállalkozási kedv, amit veszélyes tendenciának tartok. A vállalkozók elbizonytalanodására utal éppen akkor, amikor továbbra is dinamikus exportnövelésre, ésszerű kockázatra alapozott vállalkozáspolitikára volna szükség. — Mi lehet az oka a visszahúzódásnak? — A vállalkozás kölcsönös bizalom kérdése. Az a tapasztalatom, hogy a világpolitika és a világpiac bizonytalanságai, a szabályozás előre nem látható változásai együttesen alakítják a képet olyanra, amilyen. Ami engem személy szerint aggaszt, az az ipar elmúlt évi általános megtorpanása. Úgy tűnik, hogy a korábban dinamikusan fejlődő, versenyképes vállalatok sem tudnak a kívánatos mértékben folyamatosan továbblépni. Véleményem szerint a jövő védelmében nem engedhetjük meg magunknak ezt a kihagyást. Az egyensúly nagyon fontos szempont, de nemcsak rövid távú követelmény. Nagyon kényes mérlegelés és döntés kérdése, hogy a mai egyensúlyt hogyan lehet összeegyeztetni a holnapi és a holnaputáni egyensúly követelményeivel. A világpiacon egyre nehezebb a helyzet, vállalkozóinknak egyre élesebb versenyben kell teret nyerniük. Fontos érdekünk, hogy belülről ne rontsuk esélyeinket, ellenkezőleg, segítsük az egyensúlyt javító tevékenységek dinamikus növekedését. Az ár- és szabályozórendszer eddigi működését ezért behatóan — és nagyon kritikusan — elemeznünk kell, hogy az export növelését gátló ésszerűtlen korlátokat minél előbb feloldhassuk. — Ügy véli, hogy azok a vállalatok, amelyek eddig is bizonyítottak, képesek a jó folytatására a továbbiakban is? — Feltétlenül! Nem szabad megfeledkezni arról, hogy akik az elmúlt időszakban a tőkés piac igényei alapján fejlesztettek, óriási kockázatot is vállaltak. Vállalataink recesszió idején jelentek meg a különböző piacokon, exportbővítési törekvéseik nem a világpiaci fellendülés korszakában születtek. Üzletkötéseiket nem egy esetben diszkriminációs intézkedések is nehezítették. S ennek ellenére érték el a vállalatok a mai, mindenképpen figyelemre méltó eredményeket. — Egyre több vállalat fogalmazza meg a banknak, mint társvállalkozónak a szerepét, s jelzi, hogy szívesen venné, ha a _ Magyar Nemzeti Bankkal közösen viselné az üzlet kockázatát. Mi erről a véleménye? — Ez kívülesik az MNB mai tevékenységi körén. Ma egyidejűleg jegybanki és hitelbanki funkciókat látunk el, de érdemes lenne azon gondolkodni: idővel nem bővülhetnének ebben az irányban is a feladataink. Egyébként a kockázatmegosztási igény mögött én másfajta feszültséget érzékelek. Ügy látom — persze, lehet, hogy nem jól látom —, a vállalatok valamilyen külső kapaszkodót keresnek, mert bár hangoztatjuk, hogy kockázatvállalásra, nagyobb vállalkozókedvre van szükség, még nem találtuk meg a módot, hogy ehhez megfelelő pénzügyi hátteret biztosítsunk. Ez több, mint hitelezési kérdés. Ez a jövedelemelvonás rendszerének és mértékének, újraelosztási politikájának a kérdése, sőt, egy kicsit irányítási-rendszerbeli kérdés is. A szabályozás szigora ugyanis nem egyformán érint mindenkit, s így állhat elő olyan helyzet, hogy a szélámyékban óvatosan hajózok kedvezőbb pénzügyi helyzetben élnek, mint azok a vállalkozók, akik a legviharosabb vizeken, a világpiacon igyekeznek helytállni. Ez a helyzet egy idő után nagyon megnehezíti, hogy termékszerkezetet váltsanak, hogy rugalmasan alkalmazkodjanak a piaci változásokhoz, hogy ésszerűen kockáztassanak és — vállalkozzanak. S nem csupán a beruházási döntéseknél. BOSSÁNYI KATALIN 7
