Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-10-31 / 22. szám
Sosem tudom előre elhatározni, mit főzzek, ha vendégeim jönnek. Nézegetem a standokat, a káposztásokat, halasokat, a tésztásokait, utánanézek van-e friss gomba, nem túl nagy-e a csülökben a csont, kedvenc hentesemnél kapható-e belsőség: máj vagy pacal. Egy forró augusztusi délelőtt szatyrokkal megpakolva hűsöltem az élelmiszeráruház hűtőpultjánál, miközben lelki szemeim előtt lepergett az előző este látott filmhíradó: a hatalmas gépsor kampóira akasztva megszámlálhatatlanul sok kopasztott csirke közeleg felém a képernyőn. A gép mellett fehér ruhás aszszonyok állnak, egyikük a jobb, másikuk a bal combját metéli le a csirkének, gyakorlott mozdulattal. A képsor a csomagolóban folytatódott, ahol nylon fóliába görgetve, piros-fehér-zöld emblémával ellátva vitte a gumiszalag az árut a mélyhűtőbe. A bemondónő számadatokat sorolt, mennyi kerül ezekből exportra, mennyi a hazai fogyasztó asztalára, köztük az én tányéromba is. A hűtőpult marasztaló oázisa további gondolatokra csábított. Anyám által készitett emlékezetes tyúkhúsleves illatát éreztem, mármár nyúltam egy csomagért, amikor szavai is felidéződtek bennem: „Én sosem főzök fagyasztott csirkét, mert annak más az íze, mint azé, amelyik az udvaron kapirgált. Én csak kofától veszek, élő állatot!” Nos, hol szerezzek én most élő csirkét? Akiknek főz'és ügyben adok a szavára, azt javasolják, menjek egy főváros melletti piacra, ott árulnak most a parasztasszonyok, amióta kiseorította őket a fővárosi piacokról a Mirelit, a fagyasztott áru. Nem is csalódtam a jó tanácsban. Egy pár, lábánál összekötözött élő jószággal kocsikáztam hazafelé, alájuk újságot terítettem, nehogy megszenteljék a szőnyeget... Gondoltam, meglepetést szerzek majd otthon . . . Legalábbis a gyerekek bizonyosan örülnek majd. . — Hát ez meg mi? Ki fogja ezt levágni és előkészíteni? — kérdezte némi szemrehányással a hangjában a feleségem. Talán mondanom sem kell, még aznap átszállítottam a csirkéket anyámhoz, odakötöztük őket a hokkedli lábához, egy kis tányérkában vizet raktunk eléjük, és kukorica híján kenyérhéjat. Aztán visszamentem a piacra, és megvettem az ebédrevalót. Két csomag mélyhűtött csirkét. A történet persze csak akkor hiteles, ha azt is elmondom, a két élő jószágot mégiscsak elérte a végzetet. Egy meghámozott, fahéjjal kissé meghintett almával a bendőjükben ropogósra sültek. Igazán nagyon ízletes volt. Meglehet, hogy csak azért, mert az édesanyám főztje volt?
