Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-24 / 2. szám
AKINEK VALÓRA VÁLT MINDEN ÁLMA Az Otelló címszerepében Simándy József az elmúlt évad vége felé bejelentette, hogy elbúcsúzik a színpadtól, s azt mondta, többé nem rak festéket az arcára, nem ölt maszkot meg jelmezt, operai pályafutásának a végére érkezett. Az Operaház vezetőségét csakúgy, mint a közönséget, valósággal megdöbbentette a hír. Simándy több évtizedes népszerűsége valóban azt az érzést keltette, hogy művészi-színpadi jelenléte pótolhatatlan mindnyájunk számára. — Mindenki pótolható — mondja most elgondolkozom — Ki hitte volna, hogy Székely Mihály eltávoztát túléljük, s előadásainkon nélküle is zökkenés nélkül gördül föl a függöny? Amióta nincs közöttünk, azóta is minden alkalommal magam mellett érzem, amikor a Don Carlosban énekelek, az ő Fülöp királyának a hangja örökké bennem zeng. Én kerek negyven esztendőt töltöttem az Operaházban, hatvannégy éves vagyok, s megelégeltem az örökös készenlét feszültségét. Már az 1979—80-as évad nyitó előadásán elhatároztam, hogy a szezon végén befejezem színpadi pályámat, de áprilisig ezt senkinek se mondtam meg, még a feleségemnek se. Nem akartam, hogy akár a szakmabeliek, akár a környezetem legjobbjai erősködjenek, bizonygassák szándékom helytelenségét. — S így került sor a búcsúelőadásra, az utolsó diadalmas színpadi Otelló-alakításra. Operai pályáján valóra vált-e minden álma? — Valamennyi szerepet elénekeltem, amire vágyódtam, a Parsifalt kivéve. Wagnernek ez a remekműve nem szerepel Operánk műsorán, így hát ezzel a csodálatos szereppel nem sikerült találkoznom. De nem gyötör semmiféle nosztalgia, minden kívánságom teljesült. Repertoáromon körülbelül negyven szerep sorakozott. Ezen kívül akadt néhány, amelyet nem idehaza, hanem Münchenben énekeltem. — Sohasem gondolt arra, hogy külföldre szerződjön? Hiszen tudjuk, hogy sok kedvező ajánlattal hívogatták. — Idegen földön, idegen légkörben sohasem tudtam volna huzamos ideig élni. Én idehaza megbecsült művész vagyok, szép az otthonom a Márton-hegyen, csupa öröm a nyaralóm a Balaton partján, a kocsim tágas és kényelmes... Sosem vágyódtam ennél többre, mint amit idehaza megkaptam, elértem. — Két év óta a Zeneművészeti Főisköla énektanszakának a tanára. Mi az, ami az éneklésben megtanítható? — Mindenekelőtt a technika. És fejleszthető a formaérzék, az előadókészség. A sokat emlegetett szikra többnyire születési adomány, de szunnyadásából némiképp föllobbantható, ha valaki nagyon ügyes és él az utánzóképesség lehetőségével. — Mi a nyitja annak, hogy hangja ma is sértetlen? — Talán az, hogy sikerült a nekem megfelelő énektechnikát elsajátítanom. Ez a feladat magamra hárult. Szerencsére jó alapokra építkezhettem, habár első énektanárom, Poszszert Emília csupán két és fél évig, de kiválóan tanított. A kezdettől fogva szüntelenül csiszoltam a hangomat, kifejezésem módját. Ezen a pályán a tanulás sosem ér véget, hiszen mennél több sikert aratunk, annál többet várnak tőlünk, annál nagyobb a felelősségünk. — Hogyan kezdődött a karrierje? — Azzal, hogy szüleim harmadik gyerekeként 1916. szeptember 18-án megszülettem. Apám géplakatos, anyám varrónő volt, két nővérem pedig szövőnő. Magam pedig tizenöttől-huszonnégy éves koromig autószerelőként dolgoztam. Aztán 1939. október 9-én egy csonka évadra az akkori Városi Színház kórusának tenor szólamába kerültem, majd vissza kellett mennem autószerelőnek. Végül 1940. szeptember 1-én Roubal Vilmos karigazgató az Operaház énekkarába szerződtetett. Sokat köszönhetek neki. A Zeneművészeti Főiskolára 1943-ban jutottam, Székelyhidy Ferenc növendékeként. A felszabadulás után, 1945. szeptember 1-én Vaszy Viktor a Szegedi Operaházhoz hívott meg. — A közönség és a sajtó a szegedi Carmen előadáson, Don Jósé szerepében fedezte föl, az volt a nagy kiugrás. Utána hamarosan a budapesti Operaházban ünnepelték . . . — Ez Tóth Aladár igazgatósága idején volt. 1947. február 2-án a Parasztbecsületben léptem föl Komor Vilmos vezényletével, majd február 13-án a Carmen részleges fölújításában szerepeltem. — Ügy hírlik, növendékeinek időnként előénekel az órákon . . . — Ma éppen Don Jósé virágáriáját énekeltem elő, nagy örömmel. Ha úgy érzem, hogy a szóbeli magyarázat nem elegendő, akkor tanításomat énekkel illusztrálom. Azt hiszem, a fiatal énekeseknek ez hasznukra válik. Egyébként ügyelek arra, hogy növendékeim sose távozzanak tőlem jó szó nélkül. Ha sikerült valamit megoldaniuk, szívből dicsérem őket. Még nem felejtettem el, hogy a rossz lelkiállapot mennyire megmérgezi a fiatalok egész lényét. — Az énekesek közül ki az eszményképe? — Caruso. Nála szebben azóta se énekelt senki sem. — Melyik szerepét énekelte legtöbbször és melyiket szereti leginkább? — Don Jósét és Bánk bánt körülbelül százötvenszer énekeltem, és talán ezek a kedvenceim, noha az Otellóval, a Fidelio Florestanjával, A varázsfuvola Taminójával is eggyé forrtam és nagyon sokszor énekeltem őket. Voltaképpen Verdi valamennyi tenorszerepét közel éreztem. A zeneszerzők közül számomra Beethoven a csúcs, minden alkotását remekműnek tartom. Simándy József FOTÓ: MEZEY BÉLA — A Magyar Televízió nemrégiben ismét műsorára tűzte nagy tetszést keltő Otellófilmjét. így hát a képernyőn megint elgyönyörködtünk izgalmas alakításán. Vajon hogyan sikerült kéken világító szemét megbarnítania? — Színes filmen a barna bőrű Otellóhoz sehogy sem illett volna az én világoskék szemem. Sokáig tűnődtem, mitévő legyek, majd fölkerestem Győrffy István professzort, a kiváló szemorvost, s arra kértem, csináltasson nekem barna kontaktlencsét. A kísérlet remekül bevált, habár az első napon még egy kicsit kínlódtam miatta, de aztán hamarosan megszoktam. — Remélem, ha az Operától el is búcsúzott, de a pódiumon gyakran viszontlátjuk. Hiszen dalénekesként semmiképp se nélkülözhetjük. — Az énekes a lírai jellegű operai szerepeket leginkább a dalénekléssel közelíti meg. Egy-egy kis dal néhány percbe sűrített dráma vagy szerelmi vallomás. Dalokat, oratóriumokat ezentúl is szívesen énekelek, dehogyis akarok elszakadni tőlük. — Most, hogy több a szabad ideje, mivel tölti el? — A sors ajándékaként nem érek rá arra, hogy az idő múlását figyeljem. Nincs egyetlenegy szabad pillanatom. Mindig akad tennivalóm, hol a házban, hol a kertben, magam fabrikálok mindent. Esténként már annak örülök, hogy másnap reggel folytathatom a magam megszabta munkámat. — Felesége, Hegedűs Judit, a tehetséges balettművész ma is éppolyan szép, mint amilyennek még nemrég az Operaház színpadáról ismertük. — Már sok év óta élünk együtt, sokat köszönhetek neki. Kilencéves kislányunk, Katika zongorázik, mozgásművészetet tanul és furulyaszakkörre iratkozott be. Talán még megérem, hogy énekel is ... Sőt azt is, hogy maga tanítsa! Hiszen Katika csak erről álmodik . .. GÁCH MARIANNE 20