Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-10-03 / 20. szám
Vajon meddig terjed egy nép, egy ország története? Időben, térben, gondolatban, hatásban, emlékezetben? Mondhatjuk-e, hogy a magyar történelem csak a magyarlakta vidékekre, tájakra szorítkozik? Nem a túlzó nemzeti büszkeség, csak a kötelező tárgyilagosság mondatja velünk, hogy idegen földeken, más országokban is jelen voltak és jelen vannak történelmünk és szellemi életünk jeles tettei, alkotásai. (S így van ez más népeknél is.) Rangkülönbség nélkül megtaláljuk a krónikák lapjain név szerint nem említett kisjánosoknak és nagyistvánoknak, a hétköznapok embereinek az emlékhagyó nyomait is. S nemcsak a cselekedetek hagynak maradandó vagy csak lassan enyésző jelt szerte a világban, hanem a szülőföldtől távol nyugvó halottainkkal, a sírokkal is ez történik. Bartók hamvai Amerikában várják hazatértüket, Petőfi jeltelen sírban pihen. Időnként azonban a holtak felkerekednek és közelebb húzódnak szülőhelyükhöz. II. Rákóczi Ferenc földi maradványait 1906-ban Kassára szállították, s a dómban helyezték el. Illetve így a fogalmazás pontatlan. Mit ír Mikes Kelemen CXIII. számú levelében, amelyet Rákóczi halála után 1735. április 16-án keltezett Rodostóban? „A testet másnap felbontattuk és az aprólékját egy ládába tévén a görög templomban eltemették. A testet pedig a borbélyok füvekkel bécsinálták; mert még nem tudjuk, mikor vihetjük Konstancinápolyban ... Az agya veleje egészséges volt, de annyi volt, mint két embernek szokott lenni — esze is annyi, mint tizenkettőnek. A szívét Franciaországba hadta, hogy küldjük.” 1715. június 10-től 1716. szeptember 16-ig II. Rákóczi Ferenc, a Szent Római Birodalom fejedelme, Erdély fejedelme, Magyarország Részeinek ura és a székelyek grófja, Munkács és Makovic hercege, Sárospatak, Tokaj, Regéc, Szerencs és Ónod, Somlyó és Lednice örökös ura a Párizstól alig háromnegyed órányi vonatútra fekvő mai Yerres városában a bencés rend Szent Ronnald alapította. Szent János kamalduli remete szerzetesek grosbois-i vendégházában talált menedékre és „boldog magányra”. Grosbois-ba XIV. Lajos udvarából vonult vissza, ahol a kortárs francia Saint-Simon szellemesen, de a kívülálló idegenségével jellemezte Rákóczit, s aki szerint Rákóczi „nagy hírt támasztott a világban”. Luynes herceg így nyilatkozott róla: „Ragotsi herceg kalandjai annyira ismertek, hogy elég csak a nevét említeni, mindenki mondja történetét.” * Két és fél évszázaddal grobois-i tartózkodása után ott állunk Yerres város polgármesterével, Monsieur Marc Lucas-val az emlékmű előtt, amelyet Csáky József párizsi művész faragott. A polgármester nem Rákóczi haditetteit, erényeit, érdemeit és történetét sorolja fel. Inkább arról beszélgetünk, hogy a régmúlt, a történelem, hogyan formálja, süti át melegével a mát, a magyarok és franciák jelen kapcsolatait. Yerres polgármestere 1980-ban Magyarországon járt, megismerkedett Budapesttel és Sárospatakkal is. Élményeit sorolja, s látni, a Rákóczi-kultusz nála nemcsak közügy, hanem a magánember lelkesedése is. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1906. október 22-én a magyar országgyűlés határozatot hozott, hogy II. Rákóczi Ferenc hamvait hazahozzák. A fejedelmet a kassai székesegyházban temették el. — Közismertek a magyar—francia történelmi kapcsolatok, amelyek kormányoktól és politikai körülményektől függően, hol szorosabbak, hol lazábbak voltak. 1848-ban a francia forradalmárok szívvel-lélekkel támogatták a magyarokat. Bár a két világháború nem kedvezett a közeledésnek, a magyarországi francia hadifoglyok sorsa mégis azt mutatja, hogy a rokonszenv és a baráti kapcsolatok lehetősége nem szűnt meg. — Amikor én lettem Yerres polgármestere, úgy véltem, ápolnunk kell a francia—magyar barátságot. Bár Rákóczi szívét, amely az emlékmű tanulsága szerint itt nyugszik, nem találtuk meg fizikailag, de érzelmileg ez a szív itt pihen. 1977 óta minden évben ünnepséget tartunk az emlékműnél, együtt ebédelünk a Franciaországi Kölcsönösen Segélyező Egylet tagjaival és a vendégekkel, együtt töltjük a délutánt. Szeretnénk a történelmi emléket mai valósággá változtatni. Ennek igen hasznos kerete lehetne, ha valamelyik magyar várost (talán Sárospatakot?) testvérvárosunkká fogadhatnánk. — A történelem nem öncél, az emlékek ápolásának ez az elsőrendű célja, hogy jobban megismerjük egymás jelenét. Itt Yerres-ben, de egész Franciaországban is érdeklődéssel figyelik a magyarországi szocialista fejlődés sajátos vonásait. Azonkívül a francia emberek figyelmét az is felkeltette, hogy a magyarok milyen kitűnőén és nagy gondossággal óvják, ápolják kultúrájukat. . — Persze, a hivatalos kapcsolatokon túl. személyes kontaktusok egyelőre még alig alakultak ki. Csupán néhány yerres-i lakos járt Magyarországon, de a jövőben talán nagyobb lehetőségünk lesz esetleg egy közös utazást szervezni Magyarországra. Az idei Bartókévet szeretnénk arra felhasználni, hogy koncerten, kiállításon mutassuk be a magyar kultúra remekműveit és nagy alakjait. Hogy a történelem folytatódjék a jelenben és a jövőben. Hogyan szólt a hajdani Buga Jakab éneke? „Fölnyílik az idő majd az gyönge fűre, Hova két szemünk lát, elbújdosunk ketten.” Az évszázadok nem mossák el a törvényt, a megállíthatatlan előrehaladást, de átformálják a tartalmát, s az elbújdosás kesergését a yerres-i példához hasonló baráti találkozások, tervek és reménységek váltják fel. APOSTOL ANDRÄS A SZERZŐ FELVÉTELEI 21
